Keresés

Vatican News
Pope Francis receives Cardinal Philippe Barbarin Pope Francis receives Cardinal Philippe Barbarin  (ANSA)

A fellebbviteli bíróság felmentette Barbarin bíborost az elhallgatás vádja alól

A lyoni Büntető Törvényszék Fellebbviteli Bírósága január 30-án csütörtökön felmentette Philippe Barbarin bíborost, Lyon érsekét az első fokon hozott ítélet tárgyában, mely elmarasztalta őt egyik papja pedofil ügyének állítólagos elhallgatásában. A felmentés ellenére Barbarin bíboros – aki mindig is ártatlannak vallotta magát –, küldetését ismételten Ferenc pápa kezébe ajánlotta, aki majd megfelelő időben meghozza a saját döntését – adta hírül a Szentszék Sajtóterme.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán      

A lyoni bíboros érsek tavaly november 28-án jelent meg a városi Fellebbviteli Bíróság előtt, ahol ügyvédein keresztül keresetet nyújtott be a Büntető Törvényszék által 2019. március 7-én hozott ítélet ellen. „Soha, ismétlem, soha nem akartam semmit sem elrejteni, még kevésbé az ilyen szörnyűséges tetteket!” – hangzott a bíboros védekezése az első kihallgatása során. Ezt követte az ítélethozatal tévékamerák sokasága előtt, amikor Barbarin bíboros bejelentette a döntését, hogy ebben a helyzetben benyújtja a lemondását Ferenc pápának. A pápa azonban nem fogadta el a bíboros lemondását az „ártatlanság vélelme” jogcímén és meghagyta neki a szabad választás lehetőségét, hogy a legjobb döntést hozza a lyoni érsekség számára.

Barbarin bíboros szabad döntéssel elhagyta egyházmegyéjét

Barbarin bíboros a Ferenc pápával folytatott megbeszélés után elhagyta egyházmegyéje vezetését, ahová a pápa június 24-én apostoli adminisztrátort nevezett ki Michel Dubost atya személyében. Az érsekség kormányzását illetően a bíboros egyik ügyvédje november végén bejelentette, hogy a főpásztor elhagyja Lyont. Mindenesetre a jogi eljárás még folytatódhat. François Devaux, a „La Parole Libérée”, a „Felszabadult Szó” társulat elnöke ugyanis bejelentette, hogy kész a Legfelsőbb Bírósághoz folyamodni, amennyiben a főügyész elfogadja a keresetet. A civil társulat 2015-ben született Lyonban, hogy az áldozatok ügyét képviselje az egyházzal szemben.     

Az ügy háttere: egy lyoni cserkészvezető pap visszaélései 1970 és 1991 között   

Az ügy hátteréhez tartozik, hogy a lyoni érsekség egyik papja, Bernard Preynat ellen egyházi eljárás indult és felfüggesztették papi állapotából. Ügyét most január 14-e és 17-e között tárgyalták, teljesen függetlenül főpásztora elhallgatás-vádjától. Az ügyész legalább nyolc év börtönbüntetést kért, 7 és 15 év közötti gyerekek és fiúk ellen elkövetett szexuális visszaélések miatt. Ítélet március 16-án várható az ügyben.          

Barbarin bíboros imádkozik az áldozatokért és családjaikért

Barbarin bíboros nyugodt örömmel fogadta a bíróság döntését az ellene hozott vádak elejtéséről. Újból kijelentette, hogy főpásztori szolgálata ügyében a döntést Ferenc pápa kezébe teszi le, majd hozzáfűzte: „Gondolatban ismét az áldozatok felé fordulok, sok fivéremmel és nővéremmel együtt továbbra is minden nap imádkozunk értük és családjaikért”.

A Szentatya közelről követi a fájdalmas események alakulását

Matteo Bruni, a Szentszék Sajtótermének igazgatója csütörtök esti közleményében megállapította: „A Szentszék tudomásul vette a Fellebbviteli Bíróságnak Philippe Barbarin bíboros ügyében hozott ítéletét, továbbá a bíboros döntését, hogy Ferenc pápára bízza érseki szolgálata kérdését. A francia katolikus püspöki konferenciával egységben a Szentszék megismétli, hogy közel áll az összes áldozat és családjaik szenvedéséhez és a súlyosan megpróbált lyoni egyház mellett áll. A Szentatya közelről követi a fájdalmas események alakulását és kellő időben közölni fogja a döntését”.

 

31 január 2020, 17:05