Keresés

Vatican News
Papa Francesco alla presentazione degli Scritti di padre Fiorito Papa Francesco alla presentazione degli Scritti di padre Fiorito  (ANSA)

Ferenc pápa egykori lelkivezetőjéről: Fiorito atya álma gyümölcsöt érlel

A La Civiltà Cattolica jezsuita folyóirat összegyűjtötte és öt kötetben megjelentette az argentín Miguel Ángel Fiorito jezsuita lelki író szellemi örökségét, mely közvetlenül formálta Jorge Mario Bergoglio spiritualitását, ami nyilvánvalóan megjelenik Ferenc pápa gondolkodásmódjában, megnyilatkozásaiban és tevékenységében. Az életmű kiadás bemutatójára a jezsuita rend központi székházának konferencia termében megjelent Ferenc pápa és személyes hangvételű beszédben idézte fel egykori lelki mesterének, mentorának munkásságát, akinek egykori nagy álma mára már gyümölcsöket terem: „Vigasztalás forrása számunkra, egykori diákjainak az ő írásai, melyek meggyőződésem szerint az egész egyház javát szolgálják” – írta a pápa a 2000 oldalt kitevő „Írások” előszavában.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

A különleges könyvbemutató időpontja egyúttal jubileumi ünnep is, mert pontosan egybeesik Ferenc pápa pappá szentelésének 50. évfordulójával és pár nap különbséggel 83. születésnapjával. A jezsuita kúria „Összejövetel termében” a  világ minden részéről érkezett jezsuiták jelenlétében Arturo Sosa legfőbb rendi elöljáró köszöntötte a pápát, aki mellett jelen volt P. Antonio Spadaro jezsuita, a La Civiltà Cattolica folyóirat főszerkesztője és P. José Luis Narvaja jezsuita, aki Fiorito atya összes munkáját sajtó alá rendezte.

Keveset szólt, de nagy odaadással tudott hallgatni

„Ha itt lenne köztünk Fiorito atya, biztosan elégedett lenne, mert szellemi örökségének a megjelentetésével az igazi mester evangéliumi értelemben akkor elégedett, ha a tanítványai szintén mesterré válnak” – kezdte beszédét Ferenc pápa. Fiorito atya a párbeszéd embere volt, aki keveset szólt, de nagy odaadással tudott hallgatni és amiben megérlelődött a megkülönböztetés. A pápa felidézte azt az időszakot, amikor a II. Vatikáni Zsinat utáni években Buenos Airesben megismerték egymást a Szent Mihályról nevezett nagyszemináriumban, ahol Fiorito atya a nagyszeminárium filozófia fakultásának dékán-tanáraként egykor tanította a fiatal Bergoglio jezsuita skolasztikust, akit 1969-ben, ötven éve, pappá szenteltek és aki 1973 és 1979 között az argentin provincia tartományfőnöke volt.

Hugo Rahner áll lelki mestere megtérésének a gyökerében

Ferenc pápa „vallomásából” kiderült, hogy 1961-től Fiorito atya nemcsak lelkivezetője és gyóntatója lett neki, hanem szellemi vezetője is, akinek a szellemi tekintélyei példaképek lettek a fiatal diák számára is, mint például Romano Guardini és Hugo Rahner. A pápa megjegyezte, hogy Hugo Rahner áll lelki mestere megtérésének a  gyökerében és aki az ő pápaságát is megjelölte a megkülönböztetés és a lelkivezetés terén.            

A „három kegyelem” öröksége

A német jezsuita teológus, Hugo Rahner helyezte Fiorito atya és sok más ember lelkébe a „három kegyelmet”. Az első a „szentignáci magis”, vagyis Ignác lelkének és a határtalan vágyakozásnak pecsétje és súlya. A második kegyelem a „szellemek megkülönböztetése”, mely lehetővé tette Szent Ignác számára, hogy sok erőt tereljen egybe anélkül, hogy elveszne haszontalan kísérletezésekben és hogy elbotlana. Harmadik kegyelem a „charitas discreta”, a tapintatos szeretet, mely Ignác lelkében virágzott ki a Krisztus és a Sátán közötti harc személyes hozadékaként. Ez a harcvonal azonban nemcsak kívül dúlt, hanem belépett a Szent lelkébe is, megosztva azt két én-re, melyek az ő két egyedül lehetséges alternatíváját jelentették az alapvető döntése számára.

Az utolsó találkozás és a könnyek adománya

Ferenc pápa meghatottan idézte fel utolsó találkozását Angel Fiorito atyával 2005 augusztus kilencedikéről. „Már csak nézett, mélyrehatóan. És sírt, nyugodt könnyekkel. Fiorito atya megkapta a „könnyek adományát”, ami a lelki megvigasztalódás egyfajta jele. „Kicsi, de érinthető jele, ahogy Szent Benedek nevezte, Isten bája”. A könnyek adományához társult az ásítás adománya is. A történetre Ferenc pápa így emlékezik: „Miközben feltártad előtte a lelkiismeretedet, néha a Mester ásítani kezdett. Leplezetlenül ásított, palástolás nélkül. Nem mintha unatkozott volna, hanem mert így jött neki és ahogy mondta: „időnként arra szolgált, hogy kihúzza belőled a gonosz szellemet”. Így is nyert igazolást. Miközben a lélek önfeltárása ragadós példaként hat, ahogy az ásítással történik természetes szinten, ugyanazt a hatást váltotta ki az ásítás spirituális módon is.       

A párbeszéd és a megkülönböztetés mestere  

Ferenc pápa beszéde közepén Fiorito atya „Írásainak” a címéből indult ki: „A párbeszéd mestere”. P. Angel a jezsuita rendi képzés utolsó szakaszának, az úgynevezett harmadik probációnak a mestere volt. A munus docendi, azaz oktatói feladat számára nemcsak az Úr tanításának átadását jelentette a maga tisztaságában és egészében, hanem ezt úgy művelte, hogy aki részesült belőle, érezzen indíttatást arra, hogy maga is váljon Krisztus követőjévé, az üzenet lelkes és szabad hirdetőjévé. Fiorito atya nemcsak szavakkal tanított, hanem az irgalmasság műveivel: „Írásai lelki irgalmasságot gyöngyöznek. Tanítást annak, aki nem tud, jó tanácsot a rászorulónak, kiigazítást a hibázónak, vigasztalást a szomorkodóknak, a vigasztalanság idején a türelemre buzdítást, ahogy Szent Ignác kéri: ilyenkor soha ne változtassunk. Mindezek a kegyelmek összesűrűsödnek és összefoglalást nyernek a lelki irgalmasság nagy művében, ami a megkülönböztetés. Ez meggyógyít bennünket a legszomorúbb és szánalomra méltó betegségből, a spirituális vakságból, mely megakadályozza, hogy felismerjük Isten idejét, látogatásának idejét”.                                  

A mester jellemzői

Ferenc pápa a történeteken túl konkrét vonásokkal is megrajzolta mestere alkatát. Mindig vadászott az idők jeleire és állandóan kereste, hogy mit mond a Lélek az egyháznak. Olyan ember volt ő, aki tiszteletben tartott téged, aki nem buzdított, nem volt féltékeny, nem ítélkezett és nagyon türelmes volt.   

Tudott kívül maradni   

A lelkivezetésben Fiorito atya tudott „kívül maradni, távolságot tartani”. Ezt korántsem érdektelenségből tette, hanem mindenekelőtt helyet akart adni a meghallgatásnak, hogy mindenki szabadon érezhesse magát. Konfliktusok esetén nem hagyta magát befolyásolni, nem ítélkezett, nem buzdított, meg tudta őrizni a békéjét. Úgy járt el, hogy ne az ő buzdítása, hanem az Úr maga hasson és indítsa a másikat a jó útra. Elméleti követelmények nélkül, gyakorlati módon járt el. Ő volt a provincia nagy „ideológia-mentesítője” egy nagyon is átideologizált korszakban. Miközben felszította a szenvedélyt az önmagunkkal, a másikkal és az Úrral való párbeszédre, soha nem folytatott párbeszédet az ördöggel. Jézus nem tárgyalt az ördöggel. A Biblia három versével válaszolt neki, aztán elzavarta. Az ideológia mindig monológ, egyetlen eszmével. Fiorito atya abban segítette a beszélgetőtársát, hogy különböztesse meg önmagában a jó és a rossz hangját a saját hangától, ami lehetővé tette, hogy megnyissa az elméjét Jézus szíve előtt.

A lélek bölcs gyógyszerésze, aki nem buzdított

Ferenc pápa szerint „Fiorito atya nem buzdított, hanem csendben hallgatott és a megkülönböztetés révén akarta végül átadni a lélek gyógyszerét. Mert ő olyan volt, mint egy bölcs gyógyszerész. Igaz, nem volt gyóntató, hanem a minden papban közös karizmán túl a megkülönböztetés és a prófétálás karizmájával élt, mely az Úr kegyelmét közvetítette. A keményfejűekkel szemben türelmes volt, nem siettette az időt, hanem kivárta, hogy a másik magától jöjjön rá az útjára. Tiszteletben tartotta a folyamatokat. Olyan volt, mint az első zsoltár vízparton ültetett fája, mely nevének megfelelően – Fiorito, azt jelenti kivirágzott – megtermette a maga idejében a gyümölcseit, melyeket tapintattal adott tovább”.     

17 december 2019, 20:20