Ferenc pápa a bolognai kispapoknak: A szeminárium az ima, a tanulás és a közösség háza
P. Vértesaljai László – Vatikán
A küldetésre való készülethez az Egyház anya komoly előkészületet kíván a jelöltektől és ehhez a szemináriumi környezet kínálja a legjobb körülményt – kezdte beszédét a pápa és három témát jelölt meg, melyek meghatározzák a papképzés szemináriumi formáját, melyek az ima, a tanulás és a közösség.
A Jézussal való személyes kapcsolat ápolásának a helye
A térség elkereszténytelenedett világából érkeznek az evangelizálás hivatásai, ahol a bizonytalanság és a vallási közömbösség hideg szeleinek kitett hívek a pap személyében az erőteljes hitet keresik, mely fáklya az éjszakában és szikla a bizonytalanságban. Ezt a hitet személyes kapcsolatban ápolják Jézussal, mely szívtől szívig ér és ennek ad helyet a szeminárium az imádság házaként. Jézus egykor maga is félreeső helyre hívta az övéit, hogy a találkozás és a meghallgatás erős tapasztalatát éljék meg. Ezen az úton akarja őket arra felkészíteni, hogy Népének nevelői legyenek a hitben, hogy összegyűjtsék, táplálják, az üdvösség szentségeihez vezessék és egységben tartsák őket.
A hitre nevelés tudatos és megalapozott hitet igényel
A szeminárium második meghatározó vonásaként említette a pápa a tanulást, mely alkotó része a készületnek. A hitre nevelés ugyanis tudatos hitet igényel. A tanulmányok végzése a bölcseleti és tudományos ismeretszerzés kiváltságos eszköze, mely biztos alapot tud adni a jövő papsága számára. Egyúttal a tudás megosztásának az eszköze is – magyarázta a pápa – hiszen a tanulás maga, jóllehet személyes elkötelezettség, de mégsem egyedi jellegű. A tanulmányok feladatainak a megosztása egymással segíti a közös küldetésre készülést, főként a Szentírás és a teológia sajátos ízének a megtapasztalásában.
Az egymás közötti testvéri kapcsolat hitelesíti a papokat
Harmadik szempontként a pápa a szeminárium közösségi jellegére utalt. Ez is átfogó jellegű, nyitott a többiek felé, a meghallgatás és a párbeszéd jegyében. Ez ölt testet később a püspök körül a papi közösségben. A pap lelkipásztori szeretete és gondoskodása nem hiteles, ha azt nem előzi meg a kispapok és papok egymás közötti testvéri kapcsolata. A szeminárium egyúttal arra is felkészíti a leendő papokat, hogy tevékenységüket Krisztussal kapcsolatban tudják értékelni, és így az ő egyetlen papságához tartozásuk legyen pásztori szolgálatuk nélkülözhetetlen eleme.
Közelség Istenhez, a püspökhöz, a paptestvérekhez és a néphez
Külön kitért a pápa az egyházmegyés papok magatartásának „négyféle közelségére”. Először is legyenek közel az Istenhez az imádságban, melynek iskoláját a szemináriumban kezdik. Aztán álljanak közel a püspökhöz, mert püspök nélkül nincs egyház, hisz ekkor a pap csak egyszerű leader, vezető marad. Harmadik közelség a papság egymás közötti kapcsolata. A pápa szenved attól, ha azt látja, hogy a papok csoportosulnak, egyik a másik ellenében. A papi egység fontos, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetne vitázni, csak egyesítse azt mindig a szeretet. Végül soha ne felejtsék – kérte a pápa –, hogy honnét jöttek: a népből! Odatartoznak gyökereikkel, mert mindenkit a nyájból hívtak meg. Befejezésül azt emelte ki, hogy e négyes közelségből egyik sem hiányozhat, mert akkor belecsúsznak a klerikalizmus, a merevség és a korrupció súlyos problémáiba. Végül Ferenc pápa a Szeplőtelen Szűz oltalmába ajánlotta őket, majd áldását adta rájuk.
