Keresés

Vatican News
2019.12.16 Ragazzi dell'Azione Cattolica Italiana 2019.12.16 Ragazzi dell'Azione Cattolica Italiana  (Vatican Media)

Ferenc pápa fogadta az olasz Katolikus Akció fiataljait

December 16-án a pápa a közelgő Karácsony alkalmából találkozott a katolikus szervezet ifjú tagjaival. Köszönetet mondott látogatásukért, jókívánságaikért és imáikért.

Somogyi Viktória – Vatikán

Ferenc pápa rövid beszédében örömmel emlékeztetett a Katolikus Akció alapításának 50. évfordulójára. A képzési programjuk olyan utat jelöl ki, amely segíti a fiatalokat, hogy tudatára ébredjenek tanítványi és misszionáriusi hivatásuknak. A pápa utalt a „Fiatalok szinódusi ülése” elnevezésű nagy találkozójukra és érdeklődött annak eredménye, javaslatai felől. Egy házi feladatot adott a gyerekeknek: Karácsony napján imádkozzatok és ugyanazzal a csodálkozással tekintsetek a Kis Jézusra, mint a pásztorok. Az Úr eljött a világba, hogy elhozza Isten szeretetét, aki megújítja a dolgokat. Jézus születésével hidat épített Isten és az emberek között, kiengesztelődést hozott a föld és az ég között, valamint egyesítette az emberiséget. Ma azt kéri a fiataloktól, hogy legyenek kis hidak ott, ahol élnek. Erre mindig szükség van. Előfordul, hogy ez nem egyszerű, de Jézussal egységben sikerülhet.

Köszöntő szavai végén Ferenc pápa Szűz Máriához fordult, hogy kísérje el a fiatalokat útjukon. A gyermekektől azt kérte, hogy tanulják meg a Szűzanyától, mit jelent Karácsony. Szent Józseffel együtt ők valóban meg tudják tanítani nekünk, hogy miként fogadjuk be és imádjuk Jézust, valamint, hogy miként kövessük Őt nap mint nap.

17 december 2019, 18:51