Keresés

2019.11.18 Angelus 2019.11.18 Angelus 

Ferenc pápa Úrangyala imája: Nem a világ végére, hanem annak céljára tekintünk

Dolgozószobája ablakából köszöntötte Ferenc pápa a Szent Péter téren zuhogó esőben várakozó zarándokokat. A vasárnapi evangélium végidőkről szóló tanítása nyomán a híveket arra emlékeztette, hogy a fenyegető jelenségekkel szemben a keresztény ember helyes magatartása az Istenbe vetett remény. Hitünk révén nem félünk a világ végétől, hanem inkább annak a célját értelmezzük, mely Isten szeretetében áll.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán   

A jövő egymással szembenálló képei  

Jézus az évközi időszak utolsó előtti vasárnapjának evangéliumában egymással szembenálló képet rajzol a jövőről. Először a háborúk és katasztrófák félelmetes jeleire utal, majd arról biztosít minket, hogy ezek ellenére „egy hajszálunk sem vész el”. Jézus reálisan tekint a történelemre, melyet napjainkban is oly sok erőszak jellemez, ugyanakkor jelzi azt a magatartást, amit ezekkel a jelekkel szemben kell magunkra öltenünk – hangsúlyozta a pápa.            

A keresztény ember magatartása

A keresztény ember helyes magatartása az Istenbe vetett remény, mely nem hagyja, hogy a tragédiák lesújtsák. Sőt, éppen ekkor kell tanúságot tenni, hogy otthon van a történelemben, megfékezi a gonosz pusztító erejét azzal a bizonyossággal, hogy az Úr mindig jelen van benne gondoskodó és bíztató gyengédségével. Az Úr vezeti a mi életünket, mert ő ismeri a dolgok végső célját. Együttműködésre hív, hogy közösen építsük a történelmet sokszor gyötrelmes utakon is haladva, de mindig azzal a meggyőződéssel, hogy Lelkének az ereje megtöri a rosszat és aláveti azt Isten szeretete hatalmának. A szeretet nagyobb, hatalmasabb, mert az Isten szeretet. Ennek adják jelét a keresztény vértanúk, ma sokkal inkább, mint valaha. Tőlük az irgalmasság és a szeretet evangéliumát kapjuk, amit őrizni és követni kell. Ez legdrágább kincsünk, amit a hétköznapi életben is használnunk kell, főként a sértésekkel és a gyűlölettel szemben, amire a hívő ember válasza a szívből jövő ima és a megbocsátás.

A pápa örül a szegényeket segítő sokféle kezdeményezésnek és imát kér apostol útjához  

Az Úrangyala imádság után Ferenc pápa az Ecuadorban szombaton boldoggá avatott Emilio Moscoso jezsuita szerzetes példájára emlékeztetett, akit 1897-ben ölték meg azok, akik üldözték a katolikus egyházat. A Szegények Világnapjára utalva a pápa örömének adott hangot, hogy oly sok kezdeményezés születik napjainkban is a szenvedő, rászoruló embertestvérek megsegítésére. Végül a különféle csoportok köszöntése után megemlítette, hogy kedden indul thaiföldi és japáni apostoli útjára, amihez mindenki imádságát kéri.        

[ Photo Embed: Úrangyala zuhogó esőben ]      

                                          

 

17 november 2019, 16:02