Keresés

Pope Francis visits Japan Pope Francis visits Japan 

Egy álom beteljesült: Ferenc pápa a felkelő nap országában

Szombaton kora este, helyi idő szerint 17 óra 26-kor Ferenc pápa és kísérete megérkezett Tokió repülőterére. Egy álom beteljesült, mert amit a fiatal argentin jezsuita novícius kedves missziós vágyaként egykor a szívében dédelgetett, most valósággá lett: Ferenc pápa a felkelő nap országában landolt. A thai légitársaság repülőgépe helyi idő szerint délelőtt fél tízkor indult Bangkok repülőteréről a nagyon szívélyes helyi búcsúztatás után. Noha a két főváros között csak két óra időeltolódás van, de a repülőút észak-keleti harántirányban halad, ezért a 4600 kilométeres távolságot a gép hat óra alatt tette meg.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

A több hónapja belpolitikai feszültséggel küzdő Hong Kong fölött átrepülve Ferenc pápa a következő táviratot küldte Carrie Lam-nak, a Hong Kong-i adminisztráció vezetőjének: „Kérem a mindenható Istent, hogy biztosítsa számotokra a jólétet és a békét!”. A Kínai Népköztársaság elnökének, Hszi Csin-ping-nek küldött táviratában a pápa „a béke és az öröm bőséges áldását kérte a kínai népre. Caj Jing-ven tajvani elnök-asszonyhoz intézett üzenetében Ferenc pápa a „béke bőséges isteni áldását kívánta” a szigetország számára.

Japán katolikus püspökei fogadták
Japán katolikus püspökei fogadták

Ferenc pápa a tokiói repülőtéri fogadatás után a nunciatúrára hajtott, ahol még az este találkozik a japán katolikus püspökökkel. Nyugovóra térve vasárnap és hétfőn folytatja sűrű programmal teli kétnapos japáni látogatását.   

      

        

23 november 2019, 10:31