Keresés

Vatican News
2019.11.29 Messa Santa Marta A halálról és az Úr fogadásáról beszélt Ferenc pápa   (Vatican Media)

Ferenc pápa péntek reggeli homíliája: A halál az Úr ölelése, várjuk reménységgel!

Az évközi időszak utolsó előtti napján Ferenc pápa az emberi sors végéről, a halálról elmélkedett a Szent Márta-ház kápolnájában tartott szentmise homíliájában. A halál pillanatában az Úr maga jön el értünk, ám erre a találkozásra nekünk készülődnünk kell.

Gabriella Ceraso / Vértesaljai László – Vatikán     

A napi evangéliumban Jézus  a végidő jeleinek helyes értelmezése kapcsán így tanít bennünket: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak” (Lk 21,33). Ferenc pápa az evangélium szavain elmélkedett: minden elmúlik, de az Úr szavai megmaradnak.

Az emberi sebezhetőség

Senki nem tudja közülünk, mikor jön el az ő órája, jóllehet gyakran elnapoljuk azt és elhitetjük magunkkal, hogy örökké élünk, de ez nem így van: Mindenki hordozza az élet erőtlenségét, ezt a sebezhetőséget. A Civiltà Cattolica folyóiratban most olvasott cikkre utalva a pápa kijelentette: a sérülékenységünk összefűz mindenkit és így egyenlők vagyunk sebezhetőségünkben, mely a halálig vezet bennünket. Ezért megyünk az orvoshoz, hogy megtudjuk fizikai sérülékenységünk kimenetelét, mások pszichés sebeikkel pszichológushoz fordulnak.

Az örökké élni illúziója és a reménység az Úrban

Ferenc pápa a halál elkerülhetetlensége kapcsán saját földjére utalt, ahol korábban olyan szokás volt divatban, hogy előre megfizették az emberek a temetésüket, nehogy a költségeket ráterheljék a családjukra. Amikor fény derült a temetkezési vállalatok csalására, akkor elmúlt a divat. Sokszor becsapjuk magunkat annak illúziójával, hogy örökké élünk. A halál bizonyossága benne van a Szentírásban és az evangéliumban, de az Úr ezt nekünk úgy mutatja be, mint egy találkozást, amihez a reményt társítja. Azt kéri tőlünk, hogy készüljünk a találkozásra, mert a halál találkozás. Elénk jön a találkozásra, kézen fog bennünket és magával visz. Ez nem gyászbeszéd, hanem evangélium. Mindnyájan sérülékenyek vagyunk, de mindenkinek van egy ajtaja, amin egyszer az Úr kopogtatni fog.

Imádsággal készüljünk az Úr eljövetelére     

Jól fel kell tehát készülni a harangszóra, amikor az Úr kopogtat. Imádkozzunk egymásért, kérte a pápa, hogy készek legyünk bizalommal ajtót nyitni az Úrnak. Amit az életben magunknak összegyűjtöttünk, abból semmit nem viszünk magunkkal, de elvisszük magunkkal az Úr ölelését. Gondoljunk saját halálunkra! Én elmúlok? Mikor? Nincs benne a naptárban, de az Úr tudja. És imádkozzunk hozzá: Készítsd fel a szívemet, hogy jól haljak meg, békében, reménységgel! Ez a szó kísérje végig az életünket, hogy az Úrral élünk itt, és hogy az Úrral élünk majd a másik oldalon. Imádkozzunk egymásért! – kérte Ferenc pápa pénteki homíliája befejezéseként.

                                     

29 november 2019, 13:15