Keresés

Vatican News
Papa: arrivato alla Lateranense per inaugurare una mostra Papa: arrivato alla Lateranense per inaugurare una mostra  (ANSA)

Ferenc pápa a lateráni egyetemen: Imával, párbeszéddel, minden áron a békéért

Október utolsó napján, csütörtökön Ferenc pápa felkereste a Lateráni egyetemet, ahol részt vett annak a konferenciának a záróeseményén, melynek címe: „Nevelés, emberi jogok, béke. Az interkulturális cselekvés eszközei és a vallások szerepe”. A konferencia záróeseményével együtt nyitották meg a Tauran bíboros emlékének szentelt kalligráfia, azaz szépírás kiállítást. Ferenc pápa az egyetem hallgatóihoz intézett beszédében „mindenkit imára buzdított, keressék továbbá minden áron a párbeszéd lehetőségét és ezzel járuljanak hozzá a béke építéséhez”.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Személyes jelenlétével akarta hangsúlyozni Ferenc pápa az esemény fontosságát, melynek záróülését a Lateráni egyetem XVI. Benedekről nevezett nagy alulájában tartották. Beszédében tettekre buzdított: „Nem maradhatunk közömbösek, nem szorítkozhatunk csak békefelhívásokra! Mindnyájan, oktatók és hallgatók, arra hívattunk, hogy minden nap építsük és védelmezzük a békét, forduljunk imádságunkkal az Isten felé, hogy adja nekünk a béke ajándékát”.

Feladat az emberi és spirituális tudás átadása 

Az oktatók figyelmét arra hívta fel a pápa, hogy felelőséggel törődjenek az új nemzedékek békére nevelésével, hogy ezáltal tudjanak válaszolni korunk kihívásaira. Ehhez teremtőképesség és jövőt szolgáló javaslatok szükségesek, hogy minden személyt segítsenek abban, hogy főszereplővé válhasson. A mai nemzedékeknek nem elég a technikai ismeretek továbbítása, hanem emberi és spirituális tudásra is szükség van, még a negatív tapasztalatok hasznosítására is, hogy a fiatalok a tényeket a maguk kiváltó okaiban értelmezhessék. Sokszor ugyanis csak jelzéseket kapunk, ahelyett, hogy átadnák az értékek és erények tapasztalatát.

Szerezzük meg a párbeszéd képességét  

Az üzenet sokszor elvonttá válik és így nem hallgatják meg. Vallásosnak mondja magát, de valójában ideológiai jellegű, mely némelyekben erőszakot, sőt bosszút szül. A béke hiányában nem elég a háborútól óvakodni, jogokat hangoztatni vagy tekintélyt felmutatni. Mindenekelőtt arra van szükség, hogy önmagunkat vonjuk kérdőre és hogy visszaszerezzük azt a képességet, mellyel emberek között tudunk állni, velük párbeszédet tudunk folytatni, megértve szükségeiket.

A párbeszéd folytatásához szükség van az összes lehetőség felkutatására

A párbeszéd folytatásához a pápa szerint szükség van az összes lehetőség felkutatására . A párbeszéd nemcsak életmód, hanem nevelői szempont is. Éppen ezért indított a lateráni egyetem tanulmányokat a vallásközi teológiában. „Menjetek előre bátran! Mennyire szükségünk van ma a hit embereire, akik igazi párbeszédre nevelnek, felhasználva minden alkalmat és lehetőséget!”   

A kalligráfia kiállítás kapcsán a pápa megjegyezte, hogy olyan tárgyakat mutat be, melynek  nyelvezete párbeszéd jellegű, így a szaúdi Al Khuzaiem művész alkotásai a béke ösvényeit nyitják meg számunkra.

Miként Tauran bíboros, keressünk új közös pontokat

Ferenc pápa a kiállítás kapcsán Tuaran bíborosra emlékezett, aki múlt év júliusában hunyt el. Életművének állít emléket a kiállítás, aki 2007-től a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke volt. Mindenekelőtt az Istennel folytatott párbeszédet, majd a népek és vezetőik között. Sokat tett a párbeszéd terén konkrét megegyezések eléréséért, ezért tudott közvetíteni és megoldásokat javasolni a békét akadályozó konfliktusok feloldására. A Vallásközi Párbeszéd  Pápai Tanácsának elnökeként nem állt meg a közös pontoknál, hanem mindig újabb lehetőségek után kutatott. Végül Ferenc pápa személyesen is megköszönte azt, amit Tauran bíborostól kapott, többek között annak megértésében, mit is jelent Róma püspökének a szolgálata.                                

            

01 november 2019, 14:19