Keresés

POPE-GENERALAUDIENCE/ POPE-GENERALAUDIENCE/ 

Ferenc pápa szerdai katekézise: Thaiföld őrizze a mosolyát, Japán védje az életet

Kedd délutáni visszatérését követően Ferenc pápa szerdán délelőtt a Szent Péter téren tartott általános kihallgatása során hatnapos ázsiai útját elemezte ki. Sorra vette a thaiföldi és japáni látogatásának legfontosabb állomásait és megosztotta az audiencia résztvevőivel a lényegesebb tapasztalatait. Ezek között elsőként említette meg Thaiföld hűséges ragaszkodását gazdag kulturális és lelki örökségéhez, aminek látható szép jelét adja a szépen mosolygó egész thai nép. Japán pedig fájdalmas háborús tapasztalata révén az élethez való jog szószólója lett az egész világ számára.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

„Tegnap tértem vissza apostoli utamról, ami egy ajándék számomra és hálás vagyok  érte az Úrnak. A látogatás növelte bennem a két nép iránti közelségemet és szeretetemet. Az Úr áldja őket a felvirágzás és béke bőségével” – kezdte beszédét a pápa.

Thaiföld építse a harmóniát a nemzet különféle részei között

Thaiföld egy ősi és erősen modernizált ország, a thai nép gazdag kulturális és lelki örökségével, mely a szép mosoly országa. A pápa a harmónia további építésére buzdított a nemzet különféle részei között, továbbá kérte, hogy a gazdasági fejlődés mindenki javát szolgálja és találjanak gyógyírt a kizsákmányolásra, mely különösképpen a nőket és gyermekeket sújtja. A buddhista vallás szerves része a nép vallásának és kultúrájának, ám járják a kölcsönös elismerés és tisztelet útját.                      

Istennek a Krisztus formálta új családjában ott van a thai nép arca és hangja is   

A thaiföldi egyházat többek közt a betegek szolgálata jellemzi. Ezt tapasztalta a pápa a Saint Luis kórházban, majd papokkal és az Istennek szentelt személyekkel találkozott, köztük jezsuita rendtársaival is. A nemzeti stadionban tartott szentmisén és a fiatalokkal közös találkozón azt is látta, hogy Istennek a Krisztus formálta új családjában ott van a thai nép arca és hangja is.     

Képmutatás a békéről beszélni háborús robbanóanyagokkal való kereskedés közben

Az élet védelmét szolgáló jelzővel a pápa azért érkezett Japánba, mert az ország fájdalmas háborús tapasztalata révén az élethez való jog és béke szószólója lett az egész világ számára. Ferenc pápa Nagaszakiban és Hirosimában imádkozott az áldozatokért, találkozott a túlélőkkel, majd élesen elítélte a nukleáris fegyvereket, képmutatásnak nevezve a békéről szóló beszédet, miközben hangoztatói háborús robbanóanyagokkal kereskednek. Japán az álélt tragédia óta rendkívüli képességgel küzd az életért.

Ahhoz, hogy védjük az életet, előbb szeretni kell

Ahhoz, hogy védjük az életet, előbb szeretni kell - mondta a pápa, majd rámutatott arra, hogy a fejlettebb országokat fenyegető veszély az élet értelmének az elvesztése. Az élet értelme hiányának első áldozatai pedig éppen a fiatalok, ezért is találkozott velük a pápa Tokióban. Arra kérte őket, hogy mondjanak ellen a köztük elterjedt fiatalkori zaklatásnak, félelmeiket pedig a felebarát szolgálata által győzzék le. A Sophia egyetem meglátogatása után találkozott Naruhito császárral és az ország hatóságaival, akiket a párbeszéd és a találkozás kultúrájára bíztatott. Kedves testvéreim, bízzuk az Isten jóságára és gondviselésére Thaiföld és Japán népét – kérte szerdai katekézise végén Ferenc pápa.           

27 november 2019, 15:21