Keresés

2019.11.14 Convegno Promoting Digital Child Dignity 2019.11.14 Convegno Promoting Digital Child Dignity 

El kell törölni a gyermekekkel való visszaélés minden formáját – Ferenc pápa felhívása

November 14-én, csütörtökön délelőtt Ferenc pápa kihallgatáson fogadta a „Kiskorúak méltósága a digitális világban” témában megrendezett vatikáni találkozó mintegy 80 résztvevőjét. Hozzájuk intézett hosszú beszédében felhívással fordult az egész társadalomhoz, hogy védelmezze a kiskorúakat a digitális világban. A szakterület vállalatainak felelőseit nyomatékosan arra kérte, hogy vegyenek részt a digitális eszközök biztonságos felhasználásának garantálásában.

Vertse Márta – Vatikán

Ferenc pápa erőteljes szavakkal fordult a tudósokhoz, a kommunikációs szakemberekhez, az intézményekhez, nevelőkhöz, vallási vezetőkhöz, családokhoz, de mindenekelőtt az ágazat vállalataihoz. Hangsúlyozta, hogy „szédületes gyorsasággal” terjednek a világhálón a kiskorúakkal való visszaélések képei, valamint szólt azokról a súlyos következményekről, amelyeket a pornográf anyag terjesztése idéz elő a kiskorúak lelki világában, egész életükre kiható károkat okozva.

Egységesen védelmezzük a kicsinyeket

A pápa hangsúlyozta, hogy a kiskorúak méltóságának megóvására „globális mozgalmat” kell indítani. Ez komoly kihívást jelent, amelynek megválaszolásához szükség van minden oktatási intézmény új típusú szövetségére és ehhez hozzájárulnak a vallási indíttatások is. A digitális világban, vagyis napjainkban és a jövőben csak úgy tudjuk megvédeni a kiskorúakat, ha egységesek vagyunk, mint Isten szeretetének tanúi, amely minden embert magába foglal, kezdve a legkisebbektől és a legvédtelenebbektől. Így lehet mindenkiben növelni a világ minden részén és minden vallási felekezetben a figyelmet, a gondoskodást. „Gyökeresen ki akarjuk tépni a föld színéről a kiskorúak ellen elkövetett erőszakot és minden típusú visszaélést. Nézzünk a szemükbe: a ti fiaitok és leányaitok, szeretnünk kell őket, mint Isten remekműveit és gyermekeit. Joguk van egy jó élethez. Kötelességünk, hogy mindent megtegyünk ennek érdekében” – szögezte le Ferenc pápa.

A szólásszabadság biztosítása és a magánélet védelme

A pápa ezután a konferencia egyik kulcsfontosságú témájával foglalkozott: a szólásszabadság védelme a magánélet védelméhez az üzenettitkosítás egyre kifinomultabb formáival kapcsolódik, lehetetlenné téve minden ellenőrzést. Szükség van arra, hogy  megfelelő egyensúlyt találjanak a véleménynyilvánítás szabadságának jogszerű gyakorlása és a társadalmi érdekek között, annak biztosítására, hogy a digitális médiát ne használják fel gyermekek elleni bűncselekmények elkövetésére.

Felhívás a vállalatokhoz: kapcsolódjanak be a biztonsági kérdés megoldásába

A hatóságok a jogállamiság tiszteletben tartásával hatékonyan lépjenek fel a kiskorúakat sértő bűncselekmények ellen. Az ágazat vállalatai, amelyek túlmutatnak az országok határain, tudatában működésük erkölcsi és szociális hatásainak, garantálják a kiskorúak biztonságát a digitális környezetben. A törvények tiszteletben tartásán túl, legyen gondjuk a technológiai fejlődés irányára is. A pápa dicsérő szavakkal illette azokat a törvényhozókat, akik arra törekszenek egyes országokban, hogy kötelezzék a vállalatokat, amelyek lehetővé teszik a navigálást mobilkészülékeken, a felhasználók életkorának ellenőrzésére. Megbízható felmérések szerint a kiskorúak, akik általában mobiltelefont használnak, már 11 éves korukban hozzáférnek pornográf anyagokhoz.

A számítástechnikai mérnökök legyenek az „algoritmus-etika” előmozdítói

A mesterséges intelligenciát illetően a pápa rámutatott, hogy a káros és illegális képeknek a hálózatból való elhárítása egyre bonyolultabb algoritmusok segítségével, nagyon fontos kutatási terület. Arra szólította fel a mérnökinformatikusokat, hogy kötelezzék el magukat az algoritmusok etikai fejlesztésében, legyenek korunk új etikai területének, az „algoritmus-etikának” az előmozdítói.

Az egyház teljes mértékben tudatában van a visszaélések súlyosságának

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a katolikus egyház az utóbbi évtizedekben a testében megélt drámai tapasztalatok következtében tudatosságra tett szert a kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélések súlyosságát, az általuk okozott szenvedéseket illetően. Sürgető szükség van a sebek begyógyítására és a leghatározottabban szembe kell szállni ezekkel a bűntényekkel, továbbá ki kell fejleszteni a hatékony megelőzés módszereit. Az egyház tehát kötelességének érzi, hogy hosszú távú előrelátással tekintsen a kérdésre.

Gyorsan növekszik a visszaéléseket ábrázoló képek terjesztése

Bár a digitális technológiák fejlődése új lehetőségeket kínál fel a gazdasági élet, az egészségügy és az oktatás számára, kihívást jelent, hogy a kiskorúak biztonságban hozzáférhessenek ezekhez a technológiákhoz, anélkül, hogy elfogadhatatlan bűncselekmények tárgyaivá váljanak, vagy súlyosan káros hatások érjék őket. „Gyorsan növekszik a digitális technológia révén a kiskorúak kihasználása a hálózaton keresztül, még az országhatárokon túl is. Rendkívül nehéznek tűnik, hogy hatékonyan fellépjenek ezekkel a rettenetes bűntényekkel szemben” – mondta a pápa, hozzátéve, hogy a kiskorúak kihasználásának egyre súlyosabb formáiról van szó, és egyre fiatalabbakat érint. 

A pornográfia súlyos következményei

A digitális világban szédületes módon növekedik a pornográfia is. Ez a jelenség már önmagában véve is nagyon súlyos, de még drámaibb az a tény, hogy az internet és főleg a mobilkészülékek révén elérhető a kiskorúak számára is. Tudományos tanulmányok rávilágítanak, hogy ennek súlyos következményei vannak a kiskorúak pszichéjére és magatartására, amelyek egész életen át tartanak, mint a függőség, az erőszakos viselkedésre való hajlam, érzelmi és szexuális zavarok.

A média tudatosítsa a kockázatokat

A pápa arra kérte a tudósokat és a kutatókat, hogy kötelezzék el magukat a kiskorúak méltóságának védelmezésében, a kommunikációs szakemberekre pedig azt a fontos feladatot bízta, hogy tudatosítsák az ellenőrzés nélküli technológiai fejlődés kockázatait, mivel ezek súlyosságát, a jövőbeni következményeit még nem mérték fel kellőképpen.   

Ne áldozzák fel a kiskorúak javát a nyereségért

„Nem elég megérteni, cselekedni kell$” – hangoztatta a pápa. Nem elég erkölcsileg elítélni a károkat, amelyeket  a digitális technológiák rossz felhasználása okoz a kiskorúaknak, hanem konkrét és sürgető kezdeményezésekre van szükség. A digitális világot óriási gazdasági érdekek mozgatják, de a kiskorúak és a társadalom javát nem áldozhatják fel a nyereség kedvéért. A kiskorúak védelmére és a pornográfia elleni küzdelemre fordított figyelem legyen egyre inkább jelen a digitális világ gazdaságában, mert a társadalom egészséges növekedése sokkal többet ér a gazdasági nyereségnél – fejtette ki Ferenc pápa a „Kiskorúak méltósága a digitális világban” témában megrendezett vatikáni találkozó résztvevőihez intézett beszédében.

 

 

 

 

15 november 2019, 13:15