Keresés

Vatican News
2019.11.15 Congresso Mondiale dell'Associazione Internazionale di Diritto penale A 600 fős büntetőjogi testület csoportképe a pápával   (Vatican Media)

A pápa a büntetőjog nemzetközi fórumához: a valódi igazságosság párbeszéden alapul

A Büntetőjog Nemzetközi Társaságának világkongresszusát tartották Rómában a hét elején, melynek résztvevőit pénteken délben fogadta a pápa a Vatikánban. A 600 résztvevőhöz intézett beszédében a pápa az emberi igazságosság kritikus jellegét és az igazságosság keresztény szellemű megközelítését hangsúlyozta.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán     

A büntetőjogi idealizmus kockázatai

A „büntetőjog nem tudta megvédeni magát korunk fenyegetéseivel szemben”. „A törékeny és sérülékeny ember védtelen a piac érdekeivel szemben”. Ezért a büntetőjogász első kötelessége, hogy „megvédje őt ezzel a jelenséggel szemben, mely a demokratikus intézményeket és az emberi fejlődést kockáztatja”. Túl kell jutni a büntetőjog „idealisztikus szemléletén, ugyanis a büntetés kiszabása nem igazolható morálisan a rendszabályokba vetett bizalom erősítésének a képességével, sem azzal az elvárással, hogy minden személy szerepet töltsön be a társadalomban és úgy viselkedjen, ahogy azt tőle elvárják.

Gazdasági bűntettek társadalmi következményei

Ferenc pápa a „büntetőjog egyik lényeges hiányosságára mutatott rá, mely egyfajta szelektív büntethetőség következménye”, ami szerint a „hatalmasok bűntettei csekély vagy semmi figyelmet nem keltenek, főként a makro-gazdaság szereplői részéről”. „A globális pénzügyi tőke áll a súlyos bűntettek gyökerében, és nem is csak a tulajdonos, hanem az emberek és a környezet ellenében. Aránytalan, esély-egyenlőtlen helyzetekben a domináns szereplő a közjó kárára gyarapszik, amivel szemben főként a spekuláció esetében törvényt kell foganatosítani.

A környezet jogvédelme és a büntető hatalom visszaélései      

Ferenc pápa „öko-gyilkosságnak” nevezi az környezeti károkozást, amit a pánamazóniai szinódus résztvevői „ökológiai bűnnek” neveztek és ezt ő „szeretné bevezetni a katolikus egyház katekizmusába”. A pápa felemelte szavát az „előzetes letartóztatás egyre erősödő helytelen jelenségével szemben”, mely egyes országokban az elítélt fogvatartottak létszámának a felét is kiteszi. Káros jelenség továbbá az „önvédelem jegyében az erőszakra ösztönzés akaratlan formája” is. Szólt a pápa a „leselejtezés kultúrája” és a „gyűlölet kultúrájának terjedő jelenségéről”, a médiumok segítségével történő hamis megvádolásról, mellyel főként vezető embereket járatnak le. Sürgette továbbá a „restauratív jellegű büntető törvénykezést”, hogy egy rosszal szemben ne egy másik rosszal válaszoljanak. Az áldozatnak kell igazságot szolgáltatni, nem pedig az agresszort „kivégezni”. Példaként említette Jézus halálát, aki a föltámadáskor a béke üzenetével és a kiengesztelődéssel tér vissza. A börtönökben szükség van ablakokra, hogy a fogvatartottaknak legyen távlatuk. Társadalmainkban olyan igazságszolgáltatási rendszert kell bevezetni, mely a párbeszédre épül – szólt még a pápa a Büntetőjog Nemzetközi Társaságának világkongresszusához.    

       

15 november 2019, 14:17