Keresés

Vatican News
Hívek hallgatják Ferenc pápát a Szent Péter-téren Hívek hallgatják Ferenc pápát a Szent Péter-téren  (ANSA)

Ferenc pápa köszöntése az Úrangyala után: imádkozzunk szeretteink sírjánál

Mindenszentek ünnepén, a déli Úrangyala elimádkozása után a pápa köszöntötte a Katolikus Akció fiataljait, a Szentek futása – verseny résztvevőit, majd bejelentette, hogy szombaton délután szentmisét mutat be a Priscilla-katakombánál, a keresztények egyik első temetkezési helyén.

Gedő Ágnes – Vatikán

Ferenc pápa a zarándokokhoz szóló köszöntésében kiemelte a Katolikus Akció fiataljait, akik számos olasz egyházmegyéből érkeztek a szervezet fennállásának 50. évfordulóján. Üdvözölte a Don Bosco a világban Alapítvány által szervezett Szentek futása – elnevezésű verseny résztvevőit is. Ez a kezdeményezés a népi ájtatosság egy formájára emlékeztet, rámutatva Mindenszentek ünnepének vallási értékére. A pápa köszönetet mondott, amiért a plébániákon és az egyes közösségekben imával emlékeznek meg Mindenszentek ünnepéről és Halottak napjáról. Ez a két keresztény ünnep emlékeztet minket arra, hogy az egyház ég és föld között van, közöttünk és a másvilágra költözött szeretteink között.

Szentmise a Priscilla-katakombánál

Ferenc pápa bejelentette, hogy Halottak napján, szombaton délután ellátogat a Priscilla-katakombába, ahol szentmisét mutat be. Ez a keresztények egyik legelső temetkezési helye. Ezekben a napokban sajnos negatív üzenetek keringenek a halálról és a halottakról. Arra szólítok mindenkit, hogy ne hanyagoljuk el a temetői látogatást és az imádkozást. Ezzel kifejezzük hitünket – fogalmazott a pápa.

01 november 2019, 15:27