Keresés

Ferenc pápa a japán politikai és diplomáciai vezetőkkel Ferenc pápa a japán politikai és diplomáciai vezetőkkel 

Ferenc pápa a japán politikai és diplomáciai képviselőkhöz: párbeszéd és találkozás

A Szentszék és Japán kapcsolatai, Hirosima és Nagaszaki intő tapasztalata, a párbeszéd kultúrája mellett a japán kulturális kincsek gazdagságáról, a fiatalok jövőjéről, a környezetvédelemről, a szolidáris gazdaságról és az emberi élet értékéről beszélt a pápa a japán politikai vezetőknek és a diplomáciai testület képviselőinek.

Gedő Ágnes – Vatikán

Ferenc pápa köszönetet mondott a japán miniszterelnöknek üdvözlő szavaiért, majd háláját fejezte ki, amiért hétfőn délelőtt alkalma nyílt találkozni Naruhito császárral. Isten áldását és minden jót kívánt a császári családnak, és elsősorban a japán népnek a most megkezdődött új korszak kezdetén. Megállapította, hogy a Szentszék és Japán baráti kapcsolatai régi keletűek, az első misszionáriusok tisztelettel és csodálattal adóztak e földnek.

Az élet védelme és a szolidaritás

A pápa azért jött, hogy megerősítse a japán katolikusokat a hitben, elkötelezettségüket a rászorulók megsegítésére, valamint állampolgári szolgálatukban a haza iránt. Japán különösen fogékony nemzet a kevésbé szerencsés, vagy fogyatékkal élő személyek irányában. Védelmezni minden életet – utalt az út mottójára a pápa, hiszen az emberi életet elidegeníthetetlen méltóság, a nehézségben lévő testvéreink támogatása, szolidaritása illeti meg. A hármas katasztrófa túlélőinek próbatételei mélyen megindítóak voltak – mondta el Ferenc pápa.

A párbeszéd a tartós béke záloga

Hirosima és Nagaszaki tapasztalata intő jel az egész világ számára, hogy a legsúlyosabb konfliktusokat is csak a párbeszéddel lehet megoldani. Ez ugyanis az egyetlen méltó fegyver az ember kezében a tartós béke megteremtéséhez. A nukleáris kérdés globális kezelése egy politikai és intézményi folyamat elindításával lehetséges, amely szélesebb nemzetközi egyetértést tud elérni. A találkozás és a párbeszéd kultúrája elengedhetetlen egy igazságosabb és testvéribb világ építéséhez.

A 2020-as olimpia Japánban

 Az oktatás, a kultúra, a sport és a turizmus jelentősen hozzájárulhat az összhang, az igazságosság, a szolidaritás és a kiengesztelődés ügyéhez, amely a béke építésének kötőanyaga. Biztos vagyok benne – mondta a pápa -, hogy az olimpiai és paralimpiai játékok, melyeket jövőre Japánban rendeznek meg, ösztönzőleg hatnak a szolidaritás szellemének növelésére, mely átível nemzeti és regionális határok fölött, és az egész emberi család javát keresi. Az évszázados kulturális örökség, a mély vallási és erkölcsi értékek továbbra is élnek Japánban. A különböző vallások közötti jó kapcsolat nemcsak a békés jövő szempontjából alapvető, hanem az igazságos és emberi társadalom számára is.

Közös otthonunk gondozása

A pápa szólt még a környezetvédelem sürgető feladatáról, a humánökológiáról, majd a szegénység problémájáról. Az emberi méltóság álljon minden társadalmi, gazdasági és politikai tevékenység középpontjában. Elő kell mozdítani a nemzedékek közötti szolidaritást, odafigyelni az elhagyatott, kirekesztett személyekre. Védelmezni kell az életet, az emberi méltóságot és jogokat. Ferenc pápa bőséges isteni áldásért fohászkodott az egész japán társadalom javára.

Photogallery

A találkozó képei
25 november 2019, 14:47