Cerca

Vatican News
1962.10.04 Papa Giovanni XXIII visita pastorale a Loreto A Zsinat megnyitása előtt egy héttel Lorétóba zarándokolt 1962. október 4-én  

A hegyaljai parasztgyerek Isten embere lett - emlékezés Szent XXIII. János pápára

Október 11-e, Szent XXIII. János pápa emléknapja. Ünnepe nem halálára, nem boldoggá, vagy szentté avatására emlékezik, hanem élete nagy prófétai művére, a II. Vatikáni Zsinat egybehívására, melyet ő maga és az utókor is a Szentlélek kezdeményezésének tulajdonít.

P. Vértesaljai László SJ - Vatikán

A hegyaljai „Sotto il Monte” szülötte, s szemben a nemesi származású Eugenio Pacellivel, az előd XII. Piusz pápával, a Jó pápa” egy 13 gyermekes bergamói földmíves család negyedik gyermeke. Ám a Gondviselés egyedül „mindent átfogó” tekintetében (ami a Providentia) ő rendeltetett arra, hogy a hatalmas erejű Tridenti Zsinat (1545-1563) után szinte pontosan 400 évvel később a következő, az egyháztörténelem 21. ökumenikus zsinatát egybehívja.

Akármennyire meglepő és rendkívüli a megválasztása, mégis Angelo Giuseppe Roncalli életének fordulataiban a Jó Isten valami olyat készített elő, amit az az egyszerű hegyaljai ember mégis csak egészen jól megértett. Először is a föld és rajta az élet szeretetét. A János név választása a „szeretett tanítvány” emlékéhez köti, és rajta keresztül Jézushoz, aki azért jött, hogy az „ő öröme legyen bennünk” és hogy „az életünk bőségben legyen”.

Szelíd és jámbor mosolya igazán nem egy agitátor propagandistáé! Csak úgy jön belőle, mindenféle póz nélkül. Az eszes, de nem rendkívüli képességű kispap Bergamóban és Rómában tanul és ott doktorál. Rövid tanársága után szanitécként majd tábori lelkészként tapasztalja meg a Nagy Háború borzalmait és a benne rejlő embernyi lehetőségeket. 1921-től kezdve a hitterjesztés pápai küldetésében az európai formátumú Borromei Szent Károly műveit és módszerét tanulmányozza, valójában egészen pápává választásáig, hogy utána már csak szinte ezzel foglalkozzék, a gondjaira bízottak hitével. Tíz évvel később Bulgária, Törökország és Görögország apostoli vizitátora. Az újabb háború már Isztambulban éri és segít mindenkinek az embermentésben. A háború vége előtt a „keleti frontról” a „nyugatiba” kerül párizsi apostoli nunciusként. A balkáni szegénység után az újjáépítés „marshalli” lázas fáradalma majd annak csillogása… és megint mennie kell, de akkor már hazatér szülőföldje közelébe, a Lagúnák Városába velencei pátriárkának.

Mindig egyszerű és emberséges marad, soha nem rendkívüli! Nagy szívének szeretete a legegyszerűbb gesztusban is „megérkezik”. S amikor 1958-ban Rómába kell utaznia a konklávéra – a hagyomány úgy mondja – „menettérti” jegyet kért magának. Szavazok, aztán jövök vissza! – vélte, de ott fogták és amikor Péter székében végignézett a világegyházon, akkor arra gondolt, hogy bele kell tenni azt a Szentlélek kezébe. Még mielőtt alaposabban meggondolta volna magát, gyorsan meghirdette a zsinatot. Szeles vihar támadt és az egyház püspökei újra olvasták Isten üzeneteit. Közben a Jó Pápa, alighogy a zsinat megkezdődött, egy újabb jeggyel előreutazott… Az első Péter nyitott neki ajtót, egy bizonyos jól ismert kulccsal.                       

11 október 2019, 20:16