Az egyház természeténél fogva missziós – Ferenc pápa beszéde olasz missziókhoz
Vertse Márta – Vatikán
Ferenc pápa utalt rá, hogy az olasz alapítású missziós intézetek a XIX. század közepétől a XX. század közepéig terjedő, viszontagságos történelmi korszakban jöttek létre. Ezek a szerzetesi családok a bátorság és az Úrba vetett bizalom jelei voltak, a világra való nagylelkű nyitást képviselték.
Meg kell őrizni a misszió misztikájának rendkívüli erejét
A misszionárius számítgatások nélkül olykor még a józan észen is túllépve éli meg az evangéliumi bátorságot, mert erre készteti a kizárólag Jézusba vetett bizalma. Van a missziónak egy misztikája, szomjúság a Krisztussal való szeretetközösség iránt a tanúságtétel révén – állapította meg a pápa. Ezt megélték az olasz missziós intézetek Alapítói és Alapítónői és teljes önátadásra késztette őket. Szükséges, hogy ismét felfedezzük ezt a misztikát, a maga egész szépségében, hogy megőrizze minden idők számára rendkívüli erejét – mondta a pápa, idézve Szent Pál Korintusiaknak írt második leveléből: „Erre Krisztus szeretete sürget minket, abban a meggyőződésben, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor valamennyien meghaltak” (2 Kor 5,14).
Mária a misszióban is tanítónk
Ebben is tanítónk Szűz Mária: amint megfogant méhében Jézus, sietve útnak indult, felkereste unokanővérét, Erzsébetet, hogy segítsen neki. Így elvitte Jézust abba a házba, abba a családba, Izrael népének, a világnak. Mária útra kelt, mert Krisztus és Lelke lakott benne. A misszionáriusok is útra kelnek, mert Krisztus és Lelke lakik bennük. A Feltámadt Krisztus az egyetlen ok arra, hogy útnak induljanak, hogy elhagyják szeretteiket, hazájukat, barátaikat, kultúrájukat.
A missziós hivatás elválaszthatatlanul egyházi és karizmatikus
Hivatásuk egymástól elválaszthatatlanul egyházi és karizmatikus – mutatott rá beszédében Ferenc pápa. Egyházi, mivel a keresztségben gyökerezik, ugyanakkor kapcsolódik a karizmához, amelyre az Úr meghívta őket. A pápára nagy hatást gyakorolt, hogy habozás nélkül leszögezik: missziósok „ad gentes...ad extra...ad vitam”. Vagyis elmennek az emberekhez, hazájukon kívül végzik missziójukat, elkötelezettségük egy egész életre szól. Ez nem egy jelszó számukra – ami veszélyes lenne – hanem hivatásuk indoklása, triumfalizmus nélkül, a jelenlegi válság tudatában, amelyet a helyes megkülönböztetés, a megtérés és a megújulás lehetőségeként értelmeznek.
A missziók karizmájához hozzátartozik a vértanúság is
Az ad gentes misszióra felszentelt személyek sajátos módon járulnak hozzá az egész egyház evangelizáló elkötelezettségéhez. Intézeteik karizmáival – amely magába foglalja a misszionáriusok vérét is – tolmácsolják Szent VI. Pál Evangelii nuntiandi k. apostoli buzdítása, Szent II. János Pál Redemptoris missio k. enciklikája, valamint Ferenc pápa Evangelii gaudium k. apostoli buzdításának üzenetét. Az életükben és közösségeikben megtestesült hermeneutikával gazdagítják az egyház útját.
A misszió közösségi mű, nem egyirányú, a kölcsönös csere jellemzi
Tartsák életben Isten népében annak a tudatát, hogy legyenek „kilépő” egyház, akik arra kaptak meghívást, hogy minden népnek elvigyék Isten áldását, aki Jézus Krisztus. A misszió nem egyéni, hanem közösségi, testvéri mű. Ebben az értelemben egy „hozzáadott érték” a missziós intézmények közötti együttműködés. Hozzájárulnak ahhoz is, hogy meglátassák: a misszió nem „egyirányú” – nem Európából indul ki a világ többi része felé, hanem a kölcsönös csere jellemzi - ez ma már nyilvánvaló. Értékként, az idők jeleként kell elfogadni. Ma a papi és szerzetesi hivatások nagy többsége olyan térségeken jelentkezik, amelyek azelőtt missziós területek voltak. Ez egyrészt hálát ébreszt a szent evangelizálók iránt, másrészt kihívást jelent az egyes helyi egyházak számára, amelyet félelem nélkül, a Szentlélekbe vetett bizalommal kell fogadni, mert Ő a különbözőségek összhangba hozásának a Mestere. A misszionáriusok, amikor elhagyják szeretett hazájukat, ezzel erőt és bátorságot adnak származási közösségeiknek. Útra kelve azt hirdetik, hogy Krisztussal nem létezik unalom, fáradtság, szomorúság. A ma embereinek szüksége van olyan személyekre, akiknek szívét eltölti a Feltámadt Krisztus öröme. Hirdessék az evangélium szépségét, örömét, újdonságát, megérintve az emberi élet minden helyzetét. Ne féljenek tanúságot tenni Jézusról ott sem, ahol ez kényelmetlen.
Az egyház természeténél fogva misszionárius
Az olasz helyi egyháznak is szüksége van a missziós tanúságtételre, lelkesedésre, bátorságra. Fel kell ismernie, hogy a „gentes”, a távoli emberek eljöttek ide, hogy országainkban éljenek, ők az ismeretlen szomszédaink. Szükséges, hogy ismét felfedezzük azt az elbűvölő kalandot, hogy közel állunk egymáshoz, barátok leszünk, befogadjuk egymást és segítünk egymásnak. Ez a magatartás mindenkire vonatkozik: papokra, felszentelt személyekre, világi hívekre. Az idei rendkívüli missziós október témája: „Megkereszteltek és küldetésre rendeltek” pontosan arra emlékeztet, hogy az egyház természeténél fogva missziós jellegű – fejtette ki a pápa. Végül annak a kívánságának adott hangot, hogy az olasz alapítású missziós intézetek egyre szorosabban működjenek együtt a helyi egyházakkal, új lendülettel folytassák az élet és a pasztoráció missziós átalakítását.
