Keresés

2019.09.08 Viaggio Apostolico Mozambico Madagascar Maurizio Preghiera per i Lavoratori  nel Cantiere di Mahatazana 2019.09.08 Viaggio Apostolico Mozambico Madagascar Maurizio Preghiera per i Lavoratori nel Cantiere di Mahatazana 

A pápa a „Barátság városának” kőfejtőjében imádkozott a munkásokért

Akamasoa lakóihoz intézett beszédét követően Ferenc pápa felkereste a mahatazanai nyílt felszíni kőfejtőt, amely a Barátság városa kezelésében áll. A bánya dolgozóival találkozott és elmondott egy hosszú imát a munkásokért.

Somogyi Viktória - Vatikán

700 ember dolgozik a mahatazanai bányában, amelynek közelében helyezték el Jézus Szent szívének 600 kg-os emlékművét, amelyet 2008-ban szentelt fel Odon  Marie  Arsène Razanakolona, Antananarivo érseke, amikor egyben 120 gyermeknek kiszolgáltatta a bérmálkozás szentségét. A kőfejtés mellett a „Barátság városában” asztalosműhely is működik, amely padokat és székeket gyárt a madagaszkári iskoláknak. Emellett a központ ajtókat, ablakokat és lépcsőket készít Akamasoa házai számára, valamint bútorokat eladásra. 2018-ban 32 fiatal kapott szakmai képzést és 1300 asztalt és 120 ágyat készítettek. 

Köszönjük, Szentatya, hogy védelmezi a munkások jogait az egész világon

Ferenc pápát hatalmas lelkesedéssel fogadták a kőfejtőben. Egy ott dolgozó asszony fordult a pápához köszöntő beszédével, amelyben leírta munkakörülményeit: „Egész nap a bányában dolgozunk. Kevés a fizetésünk, de boldogok vagyunk, hogy van munkánk. Reméljük, hogy egy nap nagyobb igazságosság létezik majd a legszegényebbeknek. Látogatása nagy ösztönzést ad és segít majd mindennap bátrabban és erősebben felkelni, hogy gyermekeinkért dolgozzunk. Köszönjük, Szentatya, hogy védelmezi a munkások jogait az egész világon. Sosem felejtjük el látogatását!”.

Ima a munkásokért

Ferenc pápa a kőfejtőben hosszú imát mondott a munkásokért, családjaikért és azokért, akiknek nincs munkájuk. Megemlékezett a vállalkozókról, a vezetőkről és a tanárokról is, akik szívükön viselik a gyermekek képzését. „Isten, a mi Atyánk, ég és föld teremtője, köszönetet mondunk azért, hogy egybegyűjtöttél bennünket itt, az ember munkája által megtört sziklánál. Hozzád imádkozunk minden dolgozóért!” – ezekkel a szavakkal kezdődött Ferenc pápa imája, amelynek elmondása után áldást adott a jelenlevőkre és távozásakor üdvözölt néhány munkást, a kőfejtő támogatóit és három muzulmán vezetőt, akik részt vettek a találkozón.

Ferenc pápa a "Barátság városa" kőfejtőjében
09 szeptember 2019, 19:21