Cerca

Vatican News
Vatican angelus prayer bu Pope Francis Úrangyala imádság a Szent Péter téren  (ANSA)

Álljunk készen az Úrral való végső találkozásra – a pápa Úrangyala imádsága

Az éber várakozás témája állt Ferenc pápa beszédének a középpontjában, amelyet vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt intézett a Szent Péter téren összegyűlt hívekhez.

Vertse Márta – Vatikán

Legyünk nyitottak Isten akaratára, vegyük észre állandó jelenlétét életünkben. Hitünk lámpásával világítsuk meg napjainkat, gyümölcsöztessük képességeinket testvéreink javára is, különös tekintettel a szükséget szenvedőkre. Konkrét tettekkel törekedjünk egy igazságosabb világ megvalósítására, miközben készülünk az Úrral való végső találkozásra, szívünkkel a mennyre vágyakozva – hangzott a pápa tanítása.

Isten szüntelenül jelen van életünkben

A vasárnapi evangéliumi szakaszban (vö. Lk 12,32-48) Jézus állandó éberségre szólítja fel tanítványait – kezdte beszédét a pápa. Hogy miért? Azért, hogy észrevegyék életükben Isten érkezését, mert Isten szüntelenül eljön életünkbe. Jézus meg is jelöli annak a módozatát, hogy hogyan éljük meg jól ezt az éberséget: „Legyen csípőtök felövezve és égő gyertya a kezetekben”. Mindenekelőtt a „felövezett csípő” egy olyan kép, amely a zarándok magatartását idézi fel, aki készen áll, hogy útnak induljon. Arról vanszó, hogy ne eresszünk gyökeret kényelmes és biztonság érzetet nyújtó otthonokban, hanem legyünk nyitottak Isten érkezésére, hagyatkozzunk egyszerűen és bizalommal Isten akaratára, aki elvezet bennünket a következő állomás felé. Valóban, aki Istenben bízik, az tudja jól, hogy a hitélet nem statikus, hanem dinamikus: folytonos előrehaladás, mindig új állomások felé való irányulás, amelyeket maga az Úr jelöl meg nap nap után. Mert Ő a meglepetések Ura, az újdonságok Ura, de a valódi újdonságoké – fejtette ki Ferenc pápa.

Hitünk lámpásával világítsuk meg életünk minden napját

Az első módozat, a „felövezett csípő” után pedig azt kéri, hogy legyen mindig „égő gyertya”, lámpás a kezünkben, hogy megvilágítsuk az éjszaka sötétjét. Vagyis arra kaptunk meghívást, hogy hiteles és érett hittel éljünk, amely képes az élet olyan sok „éjszakáját” megvilágítani. Mindannyian ismerjük ezt, mindnyájunknak voltak olyan napjai, amelyek valóságos spirituális éjszakák voltak. A hit lámpását szüntelenül táplálni kell, a Jézussal való szívtől szívig találkozással az imában és Szava meghallgatásában – mondta a pápa, majd így folytatta: „Megismétlek valamit, amit már sokszor mondtam: legyen mindig nálatok egy kis evangéliumos könyv, zsebetekben, táskátokban és olvassátok. Ez találkozás Jézussal, Jézus Szavával. Ezt a lámpást, amelyet a Jézussal való találkozás képvisel az imában és Szava hallgatásában, mindenki javára bízták ránk: senki sem vonulhat tehát vissza magába, saját üdvössége bizonyosságában, nem törődve a többiekkel. A képzelet szüleménye, ha valaki azt hiszi, hogy képes saját maga megvilágosítani saját lelkét. Ez fantázia. A valódi hit megnyitja a szívet a felebarát felé és a testvérekkel való konkrét szeretetközösségre sarkall, különös tekintettel a szükséget szenvedőkre”.

Az élet előrehaladás az örökkévalóság felé

Jézus, hogy megértesse velünk ezt a magatartást, a szolgákról szóló példabeszédet mondja el, akik várják, hogy uruk hazatérjen a menyegzőről. Bemutatja az éberség egy másik aspektusát: készen kell állni az Úrral való utolsó és végleges találkozásra. Mindnyájan találkozni fogunk az Úrral. Mindnyájunknak megvan a végleges találkozás időpontja. Az Úr ezt mondja: „Boldogok azok a szolgák, kiket uruk érkezése ébren talál!...Ha pedig a második, vagy a harmadik őrváltáskor jön: Boldogok azok (a szolgák), ha így találja őket”. Ezekkel a szavakkal az Úr arra emlékeztet minket, hogy az élet az örökkévalóság felé való előrehaladás; ezért tehát arra kaptunk meghívást, hogy gyümölcsöztessük minden talentumunkat, soha nem feledve, hogy „hiszen itt nincs maradandó hazánk, inkább az eljövendő után vágyódunk” (Zsid 13,14). Ebben a távlatban minden pillanat értékessé válik. Úgy kell élni és cselekedni ezen a földön, hogy szívünkben az egek után vágyakozunk. Lábunkkal a földön, előrehaladunk, dolgozunk és jót teszünk a földön, szívünkkel a mennyek után vágyakozunk.

Az Úrral való végleges találkozás reményében törekedjünk az életszentségre

A mennyei hazában örök boldogság vár minket. Mi nem tudjuk felfogni, hogy valójában miből is áll ez a legnagyobb öröm, Jézus azonban megsejteti velünk a gazda hasonlatával, aki hazatértekor még ébren találja a szolgákat: „felövezi magát, asztalához ülteti és gondosan kiszolgálja őket”. A paradicsom örökkévaló öröme így mutatkozik meg: a helyzet visszájára fordul, többé már nem a szolgák, vagyis mi szolgáljuk majd Istent, hanem maga az Isten áll majd szolgálatunkba. Az irgalomban gazdag Atyával való végső találkozás gondolata reménységgel tölt el bennünket és ösztönöz szüntelen elkötelezettségre, ami saját életszentségünkre, egy igazságosabb és testvéribb világ építésére irányul.

Szűz Mária anyai közbenjárásával nyújtson támaszt ennek az elkötelezettségünknek – fejezte be végül beszédét Ferenc pápa.

12 augusztus 2019, 12:46