Ferenc pápa köszöntései a kihallgatás során
P. Vértesaljai László SJ - Vatikán
Szívélyes szeretettel köszöntötte a pápa a Szent Anna nővérei közösség tagjait, az Opus Dei szervezésében tartott nyári szeminarista találkozó résztvevőit és a különféle egyházmegyék és egyházi közösségek küldöttségét.
A horvát zarándokok között külön köszöntötte Ferenc pápa a pozsegai egyházmegyei egyház iskoláinak tanárait és diákjait, akik Antun Škvorčević püspökük vezetésével zarándokoltak el Rómába, a spliti érsekség hasonló küldöttségével együtt.
Végül így szólt: „Ma tartjuk Szent Ágoston püspök és egyháztanító emléknapját. Mindenkit kérek, hogy nyíljon meg az ő szentsége és tanítása példája láttán. Szent Ágostonnal együtt mi is fedezzük fel azt a bensőségességet, mely Istenhez és legjobban rászorulóhoz vezet bennünket