Keresés

Ferenc pápa migránsokat köszönt a szentmisén Ferenc pápa migránsokat köszönt a szentmisén 

Ferenc pápa szentmisét mutatott be lampedusai látogatásának 6. évfordulóján

A migránsok elsősorban személyek, és nem csupán társadalmi vagy migrációs kérdések, akik a globalizált társadalom selejtjét jelképezik – figyelmeztetett Ferenc pápa. A mi kötelességünk, hogy lehajoljunk a szegényekhez, az elesettekhez és felemeljük őket.

Gedő Ágnes – Vatikán

Július 7-én, 11 órakor a Szent Péter-bazilika katedra oltáránál mutatott be szentmisét Ferenc pápa, amellyel a dél-olaszországi menekülttáborban tett hat évvel ezelőtti látogatására emlékezett. A szertartáson mintegy 250 személy vett részt, migránsok, menekültek és a megmentésükben segédkező emberek.

Létra Isten és az ember között

Homíliáját a pápa az üdvösség és a megszabadítás témakörére építette. A teremtés könyvéből fölidézte Jákob történetét, aki Beersebából Háránba tartott, majd egy félreeső helyen megpihent. Álmában egy létrát látott, mely a földről az égig ért, és azon Isten angyalai jártak fel és le. (vö. (Ter 28,10-22a) Ez a létra az isteni és az emberi közötti kapcsolatot jelképezi, amely Krisztus megtestesülésében valósult meg a történelemben, mint az Atya által felkínált üdvösség és kinyilatkoztatás szeretetteljes felajánlása. A létra tehát egy allegória az isteni kezdeményezésről, amely minden emberi megmozdulást megelőz. A bábeli torony ellentettje, amit az emberek saját erejükből építettek, hogy elérjék az eget és istenekké váljanak. Ebben az esetben azonban Isten az, aki leszáll, az Úr az, aki kinyilatkoztatja önmagát, Isten az, aki üdvözít. Az Emmánuel, a velünk való Isten beteljesíti ígéretét az Úr és az emberiség kölcsönös összetartozásáról, a megtestesült és irgalmas szeretet jeleként, amelyik bőségben való életet ad.

Az Úr a mi erősségünk a próbatétel idején

Látva ezt a kinyilatkoztatást, Jákob rábízza magát az Úrra, hála és imádat tölti el lelkét, ami az üdvtörténet fontos pillanata. Azt kéri az Úrtól, hogy óvja meg őt a nehéz úton, ami rá vár és azt mondja: „az Úr lesz az én Istenem” (Ter 28,21). A pátriárka szavait visszhangozza a zsoltáros, amikor azt mondja: „Uram, Istenem, tebenned bízom”. Ő a mi menedékünk és a mi erősségünk, pajzsunk és vértünk, horgony a próbatétel idején. Az Úr oltalmat nyújt a híveknek, akik hozzá fohászkodnak a viszontagságokban. Imádságunk még tisztább lesz ilyenkor, amikor rájövünk, hogy az élet nyújtotta bizonyosságaink keveset érnek, és nem marad más nekünk, csak Isten. Csak Isten tárja ki a mennyországot a földön élőknek. Csak Isten üdvözít.

Jézus megszabadító ereje

Ez a teljes és maradéktalan ráhagyatkozás az, ami közös a zsinagóga vezetőjében és az evangéliumi vérfolyásos beteg asszonyban (vö. Mt 9,18-26). Mindkét történet a megszabadulásról szól: odalépnek Jézushoz, hogy tőle nyerjék el azt, amit senki más nem adhat meg nekik. Meg akarnak szabadulni a betegségtől és a haláltól. Egyfelől a város egyik elöljárójának lányáról van szó, a másik esetben pedig egy olyan betegségtől szenvedő asszonyról, ami miatt ő kitaszított, kirekesztett, tisztátalannak tartott személy. Jézus azonban nem tesz különbséget: a megszabadítást nagylelkűen adja mindkettőnek. A szükség helyezi a nőt és a lányt is az utolsók közé, akiket szeretni és felemelni kell.

Szeressük és emeljük föl a legutolsókat

Jézus feltárja tanítványainak az utolsók iránti megkülönböztetett figyelem szükségességét. Őket kell tenni a szeretetcselekedet első helyeire. Nagyon sok ma a szegény ember, ahogy Szent II. János Pál írta: a szegénység összetett dimenzióiban élők, az elnyomottak, a kirekesztettek, az idősek, a betegek, a kicsinyek, mindazok, akiket utolsókként kezelnek a társadalomban. Lampedusai látogatásának hatodik évfordulóján Ferenc pápa megemlékezett az utolsókról, akik nap mint nap kiáltanak az Úrhoz, hogy megszabaduljanak az őket sújtó rossztól. Az utolsók, akiket becsaptak és hagytak meghalni a sivatagban; akiket megkínoznak, megerőszakolnak a fogolytáborokban; akik szembeszállnak a könyörtelen tenger hullámaival; akiket a befogadótáborokban hagynak olyan sokáig, hogy azt már nem lehet átmenetinek nevezni. Ők csupán néhány ember azok közül, akiket Jézus kérésére szeretnünk és felemelnünk kell.

Nemcsak társadalmi és migrációs kérdés

Sajnos városaink egisztenciális perifériáit sűrűn lakják a kiselejtezett, kirekesztett, elnyomott emberek, akiket diszkriminálnak, kihasználnak, magukra hagynak, akik szegények, és szenvednek. A nyolc boldogság szellemében arra kaptunk meghívást, hogy vigaszt adjunk gyötrődésükre, irgalmat nyújtsunk nekik. Lakassuk jól igazságszomjukat, éreztessük meg velük Isten szerető atyaiságát, mutassuk meg nekik az utat a mennyek országába. Személyek ők, nemcsak társadalmi vagy migrációs kérdésekről van szó! Nemcsak migránsokról van szó! – ismételte a pápa. A migránsok elsősorban emberi személyek, akik ma a globalizált társadalmak valamennyi selejtjének jelképei.

Segíteni kell a leggyengébbeket

Önkéntelenül is visszagondolunk Jákob létrájára – folytatta homíliáját a pápa. Jézus Krisztusban a föld és az ég közötti összeköttetés biztosított és mindenki számára hozzáférhető. Ahhoz azonban, hogy fölmenjünk a létra fokain, erőfeszítés, fáradság és kegyelem szükséges. A leggyengébbeket és legkiszolgáltatottabbakat segíteni kell. Jó lenne, ha mi lehetnénk az angyalok, akik le-föl járnak a létrán, fölkarolva a kicsinyeket, a sántákat, a betegeket, a kitaszítottakat. Az utolsókat, akik különben hátra maradnának és csak a föld nyomorúságait látnák anélkül, hogy már most észrevennék az ég fénysugarait.

Az emberség, a hála és a szolidaritás szép jele

Nagy a felelősség, ami alól senki nem vonhatja ki magát, ha véghez akarja vinni az üdvösség és a megszabadítás küldetését, amihez maga az Úr kérte az együttműködésünket. Tudom, hogy sokan közületek csak néhány hónapja érkeztek, és máris segítitek az azóta érkezett testvéreiteket. Meg akarom köszönni nektek az emberség, a hála és a szolidaritás e szép jelét – mondta végül a lampedusai látogatására emlékező szentmisén Ferenc pápa.

Photogallery

A szentmise képei
08 július 2019, 12:50