Keresés

Vatican News
2019.06.27 Cappellani e Volontari dell'Apostolato del Mare A Stella Maris munkatársai a pápánál  (Vatican Media)

Ferenc pápa a tengeri apostolkodásról, rendkívüli pápai engedély a tengeri káplánoknak

A világkereskedelem döntő része tengeri úton történik és a világ élelmezésének egyik pillére a halászat. E két szektor művelőinek lelki gondozása a számokon túl is óriási feladat, hiszen olyan sajátos kihívásokkal kell szembenézniük, mint a mind gyakoribb időjárási viszontagságok, az otthontól való távollét, a kalózkodás és az emberkereskedelem veszélyei. Ebben a keményen próbára tett világban kell a tengeri káplánoknak és a lelkipásztori asszisztenseknek helytállniuk, hogy a nyílt vizeken és a kikötőkben Isten atyaságát és a testvéri szeretetet hirdessék – hangsúlyozta Ferenc pápa beszédében, melyet csütörtökön délelőtt mondott a Kelemen-teremben a Stella Maris tengeri apostolkodás mintegy 100 fős küldöttsége előtt

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

A mai társadalom alapvetően függ a tengerészeti ipartól

Ferenc pápa arra emlékeztette a tengeri káplánokat, hogy a világ 300 kikötőjében végzett kemény szolgálatukra napról napra nagy szükség van, hogy lelki és anyagi segítséget nyújtsanak a tengerészeknek, a halászoknak és családjaiknak. A világ kereskedelmének 90 százaléka tengeri úton történik, éppen ezért a mai társadalom alapvetően függ a tengerészeti ipartól. Tengerészek nélkül megállna a világ gazdasága, halászat nélkül a világ számos része éhezne. A pápa éppen ezért nagyrabecsüléséről biztosítja a tengerészeket és a halászokat, akik hosszabb időszakokra, családjaiktól ezernyi kilométer távolságban dolgoznak.

A tengerészek és halászok a munkájuk révén elszigetelődnek a családtól és az otthontól

Éppen a távolra szakadás miatt a tengerészek és halászok élete elszigetelődik a családtól és az otthontól. Sokszor visszaélések és igazságtalanság fenyegetik őket, mint az emberkereskedelem csapdái és a kényszermunka zsarolása. Olykor nem kapják meg a munkabérüket, vagy egyszerűen távoli kikötőkben hagyják őket. A tengeri viharok és hurrikánok természeti csapásain túl még a kalózok és terroristák támadásainak is ki vannak téve, időnként pedig nem fogadják őket szívesen a kikötőkben.

Szolgálatuk első feladata a meghallgatás, amit a tengerészek elmondják lelki és anyagi bajaikat

Ferenc pápa missziós küldetésükre emlékeztette a Stella Maris káplánjait és önkénteseit, aminek jegyében vigyék el az örömhírt a tengerészet sokrétű világába. A hajók fedélzetén tett látogatásaik révén a tenger embereit a maguk konkrét körülményeik között találják meg. Szenvedélyes odaadottsággal és mégis tapintattal tegyék számukra lehetővé, hogy megnyissák a szívüket, ami a legelső dolog azok számára, akiknek egyébként nem áll rendelkezésre ez a lehetőség. Tehát az első feladat a meghallgatás, amikor elmondják lelki és anyagi terheiket. A pápa megduplázott erőfeszítésre bíztatta a Stella Maris munkatársait, főként az olyan problémákkal szemben, melyeknek forrása az emberi pénzsóvárgás. Mindezzel szemben a meghallgatását követően sok embernek visszaadhatják emberi méltóságukat.

Az emberi személynek feltétlen elsőbbsége van minden egyéb érdek fölött

Munkájuk különösen fontos a kikötőkben, ahol a puszta jelenlétük már felhívás Isten atyaságára és arra a tényre, hogy Isten előtt mindnyájan az ő gyermekei és így egymás testvérei vagyunk. Ebben a megközelítésben az emberi személynek feltétlen elsőbbsége van minden egyéb érdek fölött. A pápa utalt az egyház társadalmi tanításának kompendiumára : „Azok az emberek, akiket Isten szeretete újjá teremtett, képesek arra, hogy megváltoztassák az emberi kapcsolatok szabályait és minőségét, sőt még a társadalmi struktúrákat is: olyan személyek ők, akik békét hozhatnak ott, ahol konfliktusok vannak, testvéri kapcsolatokat teremthetnek és tarthatnak fenn ott, ahol gyűlölet uralkodik, képesek keresni az igazságosságot ott, ahol az ember ember általi kizsákmányolása hatalmasodott el. Csak a szeretet teszi lehetővé az emberek közötti kapcsolatok radikális megváltoztatását. Minden jóakaratú ember, aki magáévá teszi ezt a lehetőséget, képessé válik az igazságban és a jóságban ismerni fel az igazságosság és az emberi fejlődés mérhetetlen távlatát” (Egyh. Szoc. Tan. Komp. 4).     

Jövőre a Stella Maris alapításának centenáriumi ünnepsége

A  Stella Maris munkatársait Ferenc pápa jó példákban gazdag történetükre emlékeztette. Jövőre ünneplik ugyanis a skóciai Glasgowban a tengeri lelkipásztorkodás alapításának centenáriumát a 25. világkongresszussal, ahol egyébként az egyháznak ez a missziója megszületett. Az évforduló jó alkalom az emlékezésre, hogy megkülönböztessünk a jelenben és a jövőbe tekintsünk. XI. Piusz pápa azt akarta, hogy Stella Maris apostolság terjedjen ki minden óceánra és tengerre, az összes földrész minden partján.   

Rendkívüli pápai irgalmasság engedély a tengeri káplánoknak    

Ebben az apostoli távlatban Ferenc pápa rögtönzött szavakkal a következő bejelentést tette: „Még egy szót szeretnék szólni a szív békéjéről: Sok tengerész lelkiismereti problémákkal fordul a káplánokhoz és papokhoz, amiket soha nem tudtak korábban elrendezni ezen körülmények között, távol az otthontól, a hazától. Ilyen esetekben talán egy párbeszéd a káplánnal segít abban, hogy megnyíljon a remény távlata. És azért, hogy segítsük az irgalmasságot, én minden tengeri káplánnak megadom azt az engedélyt, amit megadtam az irgalmasság misszionáriusainak. Így békét szerezhettek sok szívnek. Végül apostoli áldását adta rájuk azt kérve, hogy imádkozzanak érte.

  

           

27 június 2019, 13:30