Keresés

2019.06.16 Udienza Generale 2019.06.16 Udienza Generale 

Ferenc pápa köszöntései a szerdai katekézis során

Miután a világnyelveken, majd lengyelül és arabul is köszöntötte a pápa a szerdai általános kihallgatáson résztvevő zarándokokat, végül olaszul szólt a többségben hazai hívekhez. Külön üdvözölte az Ostuni híveket, a Martinsicuróból érkezett elsőáldozókat, a Velence környéki fertőzött térségben aktív szülőket és a Szent Rózsa hadihajó legénységét.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán     

Ferenc pápa örömmel köszöntötte a fiatalokat, az időseket, az újházasokat, különösen is a Róma melletti Tivoli egyházmegyéből érkezett fiatal párokat, akiket elkísért a püspökük is. Majd beszámolt a pénteki nápolyi útja védőszentjéről: Holnapután ünnepeljük Gonzága Szent Alajos liturgikus emléknapját, aki csodálatos példáját adta a komolyságnak és az evangéliumi tisztaságnak. Kérjétek őt, hogy segítsen benneteket mély barátságot kötni Jézussal, aki képessé tesz titeket arra, hogy derűsen fogadjátok az életet. A Szentatya szeretettel köszöntött egy japán csoportot, melynek fiatal tagjai a Béke követeiként érkeztek Hirosimából és Nagaszakiból. A francia nyelvű zarándokokat köszöntve a csütörtöki Úrnapjára emlékeztetett és arra kérte őket, hogy az Eucharisztiát állítsák egész életük középpontjába.      

      

19 június 2019, 14:41