Keresés

Vatican News
Koszorúkkal tisztelegnek a normandiai tengerparton  Koszorúkkal tisztelegnek a normandiai tengerparton   (ANSA)

Ferenc pápa üzenete a D-napra: Mozdítsuk elő az igazi egyetemes testvériséget

Imádságos emlékezést tartottak a normadiai Bayeux székesegyházában június 6-án csütörtökön a partraszállás 75. évfordulója alkalmából. A normandiai partraszállás a második világháború egyik legfontosabb hadművelete volt, melynek során a szövetséges csapatok partra szálltak a náci Németország által megszállt Normandiában, új nyugati frontot nyitva a háborúban. A normandiai partraszállást több mint egy éves előkészítő munka előzte meg és mintegy 130 ezer szövetséges katonát érintett. A D-nap végére több mint 10 ezren meghaltak, megsérültek, vagy fogságba estek. A D-napi akció mindmáig a történelem legnagyobb partraszállási hadművelete.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Ferenc pápa a normandiai partraszállás háromnegyed százados évfordulója alkalmából üzenetet küldött Jean-Claude Boulanger püspöknek, Bayeux-Lisieux egyházmegye főpásztorának. „Tudjuk – írja a pápa –, hogy az 1944. június 6-án, éppen itt Normandiában történt partraszállás döntő volt a náci barbárság elleni küzdelemben és utat teremtett a háború befejezése felé, mely mélyen megsebezte Európát és az egész világot. Éppen ezért hálával emlékezem a különféle országokból, köztük a Franciaországból származó katonákra, akik életük feláldozásával kötelezték el magukat a szabadság és a béke szolgálatában. Isten végtelenül irgalmas szeretetébe ajánlom őket, miként ennek a háborúnak egy millió áldozatát, anélkül, hogy megfeledkeznénk azokról, akik német részről egy gyilkos ideológia éltette rendszer iránti engedelmességből harcoltak”.

A béke az előző nemzedékek által ránk hagyott erkölcsi gazdagság megbecsülésén alapul

A normandiai partraszállásra emlékezés legyen ma egész Európa számára felhívás az összes felekezet keresztényei, a más vallások hívei és a jóakaratú emberek számára, hogy előmozdítsuk az igazi egyetemes testvériséget, a találkozás és a párbeszéd kultúrája felkarolásával, különös tekintettel a kicsikre és a szegényekre. Remélem – szól a pápa üzenete –, hogy ez a megemlékezés lehetővé teszi az összes nemzedéknek Európában és az egész világon, hogy erővel szilárdítsák meg a békét, mely minden személy tiszteletén, a közjó és a ránk bízott teremtett világ és az előző nemzedékek által ránk hagyott erkölcsi gazdagság megbecsülésén alapul – zárul Ferenc pápának a normandiai partraszállás háromnegyed százados évfordulója alkalmából küldött üzenete.      

07 június 2019, 14:31