Keresés

Ferenc pápa a bűnbánati szertartáson Ferenc pápa a bűnbánati szertartáson 

A pápa imádkozik a Burkina Fasói katolikus templom ellen elkövetett terrortámadás áldozataiért

Ferenc pápa Twitter-üzenetben fejezte ki fájdalmát a fölött, hogy dzsihadisták vasárnap újra terrortámadást intéztek, ezúttal egy katolikus templom ellen Burkina Fasóban. Megölték a papot és öt hívőt, majd fölgyújtották az épületet.

Gedő Ágnes – Vatikán

A Szentszék ideiglenes szóvivője, Alessandro Gisotti bejegyzést tett közzé a Twitteren, melyben így ír: „A Szentatya fájdalommal értesült a hírről, hogy a Burkina Fasói Dablóban megtámadtak egy templomot. Imádkozik az áldozatokért, hozzátartozóikért és az ország egész keresztény közösségéért.”

Súlyos megpróbáltatás az egyházmegye számára

Az egyházmegye püspöke, Théophile Nare nyilatkozott a támadásról a Vatikáni Rádiónak. Elmondta, hogy a térségben nagyon gyenge a biztonság, de ilyen mértékű erőszakos támadás eddig nem érte a keresztény közösséget. A terroristák motoron érkeztek, körülvették a templomot és elkezdték üldözni az embereket. Kitört a pánik: aki tudott, elmenekült. Az idősek nem tudtak elfutni, ezért ott maradtak, nekik és a nőknek megparancsolták, hogy ne mozduljanak. Siméon atya, a plébános megpróbált a sekrestyén keresztül elmenekülni, de a támadók észrevették és lelőtték. Aztán visszamentek a templomba, megmotozták az embereket, elvették mindenkitől a mobiltelefonját. Néhány embert lefektettek a földre és ötöt közülük lelőttek. Aztán felgyújtották a templomot, elmentek a falukórházba, ott is fölgyújtottak néhány épületet, majd a hívek motorkerékpárjait is elvitték, azzal menekültek el – mondta el a püspök.

Rendszeres támadások a keresztények ellen

A kormány közleménye szerint egyértelműen vallási indíttatású, a keresztény közösségek elleni támadás történt. Néhány héten belül ez a második támadás az országban, amely a keresztény közösséget éri: április végén öten haltak meg, miután fegyveresek lövöldöztek Silgadzsi város egyik protestáns templomában.

Mindkét támadás az ország északi részén történt, ahol egyre nagyobb a befolyása a Maliban és Burkina Fasóban aktív iszlamista Ansarul militáns alakulatnak, és a szaharai Iszlám Állam terrorszervezetnek, és ahol a dzsihadista csoportok egyre több támadást hajtanak végre az elmúlt időben. A dzsihadista erőszak 2015 óta sújtja különösen az országot, ahol a lakosság több mint fele muszlim, a keresztények aránya 30 % . (Forrás: MTI)

13 május 2019, 13:11