Keresés

Vatican News
2019.05.31 Viaggio Apostolico in Romania Messa nella Cattedrale di San Giuseppe 2019.05.31 Viaggio Apostolico in Romania Messa nella Cattedrale di San Giuseppe  (Vatican Media)

A pápa szentmiséje Bukarestben: legyetek az áldás hordozói, mint Mária

Ferenc pápa romániai látogatása első napjának utolsó programjaként szentmisét mutatott be a bukaresti Szent József székesegyházban. A templomot 1875-1883 között építették a Bécsi iskola tervei alapján. Ignatius Paoli, Bukarest első érseke 1884-ben szentelte fel Szent József, az egyetemes egyház védőszentje tiszteletére. A pápai szentmise pénteken este 6 óra után kezdődött. A pápa Szűz Mária Erzsébetnél tett látogatása ünnepén ebből az evangéliumi történetből indult ki homíliájában. Három értékes elemet emelt ki belőle, amely köré gondolatait fonta: Mária úton van, Mária találkozik (Erzsébettel) és Mária örül.

Somogyi Viktória – Vatikán

Az úton levő Mária arra hív bennünket, hogy járjunk együtt

Szűz Mária útjai sosem voltak könnyűek, bátorságot és türelmet igényeltek - mondta a pápa. A Szűzanya ismeri az emelkedőket, amelyeket meg kell másznunk és társunk ezen az úton. Mária tudja, hogy a szeretet a mindennapi kis dolgokban tör utat magának. Máriát szemlélve lehetővé válik, hogy tekintetünket arra a sok nőre, anyára, nagyanyára vessük, akik ezen a földön ma áldozatot, lemondást és elkötelezettséget vállalnak és szövik a holnap álmait. Máriára és a számos anyai arcra pillantva megtapasztaljuk a reményt és teret adhatunk neki. Az úton levő Mária arra hív bennünket, hogy járjunk együtt.

Legyen bátorságunk találkozást és szeretetközösséget teremteni

Ferenc pápa második gondolata ahhoz a jelenethez kapcsolódott, hogy Mária találkozik Erzsébettel (Lk 1,39-56). A fiatal elindul az idős asszony felé, keresi a gyökereket és az idős asszony újjászületik, prófétai szavakkal fordul a fiatal nőhöz, jövőt adva számára. A fiatal és az idős asszony találkozik, megölelik egymást és fel tudják ébreszteni a másikban annak legjobb oldalát. Ez az a csoda, amelyet a találkozás kultúrája eredményez, amelyben senkit nem selejteznek ki vagy címkéznek fel. Nem félnek együtt járni és amikor ezt teszik, Isten megérkezik és csodát tesz népében. A Szentlélek ösztönöz minket, hogy kilépjünk magunkból, bezárkózásunkból, érdekérvényesítésünkből. Megtanít minket, hogy lépjünk túl a külsőségeken és ajándékozzuk meg magunkat azzal, hogy jót mondunk másokról. A találkozás kultúrája arra ösztönöz minket keresztényeket, hogy tapasztaljuk meg az egyház anyaságának csodáit, aki keresi, védelmezi és egységbe hozza gyermekeit. Az egyházban amikor különböző rítusok találkoznak, amikor nem a saját hovatartozásunk, csoportunk, etnikumunk kerül az első helyre, hanem a nép, amely együtt tudja dicsőíteni Istent, akkor nagy dolgok történnek. Mondjuk határozottan: boldog az, aki hisz és akinek van bátorsága találkozást és szeretetközösséget teremteni.

A hit problémája az öröm hiánya

Az útra kelő Mária, aki találkozik Erzsébettel arra emlékeztet bennünket, hogy Isten belénk akart költözni és arra is, hogy hol található a szentélye, az a hely, ahol meghallhatjuk szívdobbanását: népe körében. Ott lakik és él, ott vár minket. Az Úr a mi Istenünk, aki közöttünk él és ő az üdvözítő. Ez a keresztény ember titka. Ez a bizonyosság indít minket arra, hogy énekeljünk és ujjongjunk az örömtől. Mária örül, mert Emánuelt, a velünk élő Istent hordozza magában. A hit problémája az öröm hiánya. Amikor elfelejtjük, hogy velünk az Atya, akkor Mária siet segítségünkre: dicsőíti az Úr nagyságát. A kicsi és alázatos Mária Isten nagyságából indul ki és sok problémája ellenére örömben él, mert mindenben bízik az Úrban. A pápa utalt a romániai föld nagy tanúságtevőire, akik reményüket nem a világba, hanem az Úrba fektették és így haladtak előre. Könnyeik nem voltak sterilek, Égbe szálló imák voltak, amelyek reményt ültettek el ebben a népben.

Legyetek a találkozás kultúrájának előmozdítói

Mária úton van, találkozik (Erzsébettel) és örül, mert valami önmagánál nagyobbat hordoz magában. Egy áldás hordozója. Mi se féljünk attól, hogy az áldás hordozói legyünk, amire szüksége van Romániának. Legyetek a találkozás kultúrájának előmozdítói, amely rácáfol a közönyre, a megosztottságra és lehetővé teszi, hogy e föld határozottan hirdesse az Úr irgalmasságát – zárta homíliáját Ferenc pápa a bukaresti Szent József katolikus székesegyházban.

31 május 2019, 18:48