Ferenc pápa szentmisével nyitotta meg a Nemzetközi Karitász 21. közgyűlését

Gedő Ágnes – Vatikán

Őrizkedjünk a hatékonyságelvűség kísértésétől. Legyünk alázatosak a másik ember meghallgatásában, fogjunk össze, és tanuljuk meg az önfeláldozás bátorságát. Mindig az embert nézzük, főleg, ha az szegény és rászoruló. Akkor építhetünk szabad és felszabadító egyházat, ha önös érdekeink elé helyezzük a másik szeretetét, ha méricskélés nélkül tudunk adni. Ferenc pápa ezeket a gondolatokat bízta homíliájában a Nemzetközi Karitász tagjaira. Délelőtt a közgyűlés témáját és programját a Caritas Internationalis elnöke, Luis Tagle manilai bíboros, főtitkára, Michel Roy, valamint főigazgatója, María José Alexander ismertették a Szentszék sajtótermében.

A hatékonyság kísértése

Az Apostolok Cselekedeteiben olvasunk az egyház történetének első nagy gyűléséről: „Heves vita támadt, végül felállt Péter, és ezt a beszédet intézte hozzájuk: „Testvérek! Tudjátok, hogy az Isten kezdettől fogva kiválasztott közületek, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium tanítását, és higgyenek.” (ApCsel 15,7) Ez egy váratlan helyzet volt, amelyre Jézus nem hagyott világos iránymutatást, szabályt, amivel gyorsan megoldható a dilemma. Vajon miért? – kérdezte a pápa, majd így válaszolt: Íme, a hatékonyság kísértése. Pedig az egyház nem akkor működik jól, ha minden kontrolláltan, rezzenéstelenül halad, menetrend szerint. Az Úr nem így jár el: nem választ küld az égből, hanem a Szentlelket. A Szentlélek pedig nem ad utasítást minden napra, hanem olyan, mint a tűz. Jézus nem azt akarja, hogy az egyház egy tökéletes modell legyen, mely tetszeleg saját szervezettségében és képes megvédeni jó hírét. Jézus nem így élt, hanem úton volt, nem félt az élet viharaitól. Az evangélium a mi életprogramunk. Arra tanít, hogy a problémákhoz ne kész recepttel nyúljunk, és hogy a hit nem egy menetrend, hanem egy út, amin együtt kell járnunk bizalommal.

A lemondás szépsége

Az Apostolok Cselekedeteinek elbeszéléséből három fő mozzanatot emelt ki a pápa a zarándokoló egyház számára: a meghallgatás alázatát, az együttlét karizmáját és a lemondás bátorságát. Ez utóbbit, vagyis a lemondás szépségét újra fel kell fedeznünk. Az első keresztények bátran vállalták, hogy az Úr hirdetését mindenek elé helyezik. Isten megtisztít minket, a valódi hit által szabadok leszünk. Az egyháznak nem vállalati kompromisszumokat kell kötnie, hanem evangéliumi lendülettel mennie előre. A megújulás legyen valódi, ne csak máz, amivel fiatalabbnak akarunk látszani. Az Úr a szív megtérését kéri tőlünk, ami a lemondáson át vezet. Ki kell lépnünk önmagunkból, ez az alapvető reform – állapította meg a pápa.

A meghallgatás alázata

Az első keresztényeket a meghallgatás alázata juttatta el a lemondás bátorságához – fűzte tovább gondolatait a pápa. Nem önmagukkal foglalkoztak, hanem hagyták beszélni a többieket, és készek voltak változtatni saját meggyőződésükön. Akkor tudjuk meghallgatni igazán a másikat, ha hagyjuk, hogy hangja megérintse bensőnket. Amikor a másik iránti érdeklődés erősödik, akkor kevésbé foglalkozunk önmagunkkal. Nem a saját elképzelésünket erőltetjük rá, nem akarjuk minden áron meggyőzni, hanem meghallgatjuk őt. Nem mi vagyunk a középpontban, az alázatos szolgálat útját választjuk, amin Jézus járt. A szeretetnek ezen az útján a Lélek irányít minket. Figyeljünk oda különösen a kicsinyekre és a legutolsókra. Senkit ne nézzünk le. Vegyük észre az embert, nézzünk a szemébe, keressük tekintetében Istent – buzdított a pápa.

Az együttlét karizmája

A meghallgatás alázatától a lemondás bátorságáig minden az együttlét karizmáján át vezet. A korai egyház első vitájában az egység mindig győz a különbségek fölött. Senki nem saját szempontjait és stratégiáit helyezte előtérbe, hanem az együttlét érzését Jézus egyházában, Péter körül szeretetbe, ami nem egyformaságot, hanem közösséget jelent. Egyikük sem tudott mindent, nem rendelkezett az összes karizmával, hanem az együttlét karizmája volt a fontos. Mi volt az első keresztények titka? Az Úrban való szeretet ereje. Az ördög hangja megosztást szít, a Jó Pásztor pedig egybegyűjti nyáját. A közösség pedig Isten szavára épül és megmarad az ő szeretetében.

Az eucharisztia és a szegények

„Maradjatok meg szeretetemben” (Jn 15,9) – ezt kéri Jézus az evangéliumban. Hogy lehetséges ez? Úgy, ha közel maradunk hozzá a megtört kenyérben. A tabernákulum előtt és az élő tabernákulumok, a szegények előtt. Az eucharisztia és a szegények segítenek ahhoz, hogy megmaradjunk a szeretetben és átvegyük a megtört kenyér mentalitását. Jézus maga mondja ugyanott: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket.” És hogyan szerette Jézust az Atya? Úgy, hogy mindent odaadott neki, semmit nem tartott meg magának. Mi se vonakodjunk tehát odaadni mindenünket, követve Istent, hogy szabad és szabadító egyház legyünk. Jézus azt kéri, hogy maradjunk meg őbenne, nem azt, hogy maradjunk meg az ötleteinknél. Azt kéri, hogy ne akarjunk mindent kontrollálni és irányítani, hogy bízzunk egymásban és adjuk oda magunkat a másiknak. Kérjük az Urat, hogy szabadítson meg a hatékonyság, a világiasság, az öndicséret kísértésétől! Adja meg nekünk a kegyelmet, hogy Isten szavának útját válasszuk: az alázat, a közösség és a lemondás útját – zárta homíliáját Ferenc pápa a Caritas Internationalis közgyűlésének nyitó szentmiséjén.