Keresés

2019.04.13 cardinale padre Roberto Tucci, Alberto Gasbarri 2019.04.13 cardinale padre Roberto Tucci, Alberto Gasbarri 

Négy éve hunyt el Tucci atya, a rádió egykori főigazgatója, pápai útimarsall

Az egész világ ismerte a nevét és mindenki csak így hívta „Padre Tucci, Tucci atya”. Négy éve hunyt el a jezsuita Roberto Tucci bíboros, egykori zsinati szakértő, 14 éven át a „La Civiltà Cattolica” főszerkesztő igazgatója, 12 éven át pedig a Vatikáni Rádió főigazgatója, aki 1982 és 2001 között Szent II. János Pál pápa útimarsallja. Emlékét utóda, Alberto Gasbarri idézi fel, aki 2001-től 2016-ig szolgált a pápák mellett apostoli útjaik előkészítőjeként.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán      

2015. április 14-én hunyt el a jezsuiták római központi rendházának betegosztályán, ahol már két éve tartózkodott. Pár nap választotta el 94. születésnapjától, hiszen Tucci atya 1921. április 19-én Nápolyban született. Mindössze 41 éves, amikor elkezdődik a II. Vatikáni Zsinat, melynek peritusa, tanácsadó szakértője, majd a zsinat után annak gyakorlatba átültetője.

Élete legnagyobb műve a nagy utazó pápa, Szent II. János Pál személyéhez köti

Élete legnagyobb műve azonban kétségtelenül a nagy utazó pápa, Szent II. János Pál pápa személyéhez köti, akinek közel húsz éven át hűséges társa lett. Vele utazott 1979-ben Mexikóba és azonnal elkísérte a lengyel pápát a hazájába, amikor Karol Wojtyla Róma püspökeként hazatért a kommunista rendszer kényszerzubbonyát viselő Lengyelországba. II. János Pál pápa két magyarországi útját is ő készítette elő és amikor 2001-ben bíborossá kreálták, még mindig segített a pápai utak szervezésében, melyekből 95 apostoli látogatás előkészítése fűződik a nevéhez.      

Ferenc pápa: Olyan szerzetes volt, aki mélyen együttérzett mások szükségleteivel  

Ferenc pápa a Tucci atya halálhírére küldött gyásztáviratában úgy emlékezik rá, mint „aki dolgos és dinamikus életet hagyott maga után, aki hivatásához következetesen és nagylelkűen ragaszkodott és mint szerzetes mindig figyelemmel volt mások szükségletei iránt. Hűségesen szolgálta az Evangéliumot és az Egyházat, Szent Ignác példája nyomán”.

Anglikán anya és katolikus apa gyermeke, 15 évesen jezsuita          

Tucci atya Nápolyban született katolikus apától és anglikán anyától, így a családjában egyszerre tanult meg olaszul és angolul. 15 évesen kérte felvételét a nápolyi jezsuitákhoz, majd később a belgiumi Leuvenben licencia, majd a római Gergely egyetemen doktori fokozatot szerzett. A „La Civiltà Cattolica” jezsuita folyóiratnál kezd dolgozni, majd a II. Vatikáni Zsinat előkészítő munkálataiba is bevonják, és az üléseket peritusi munkájával segíti, majd a Gaudium et Spes zsinati dokumentum szerkesztésében elkötelezetten közreműködik. 1965 és 1989 között a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsának konzultora, az Európai Katolikus Újságírók Egyesületének alelnöke, a Concilium  nemzetközi teológiai folyóirat szerkesztőségi tagja, majd 1973-tól a Vatikáni Rádió főigazgatója és II. János Pál pápa alatt 1982-től 2001-ig az apostoli utak főszervezője. Ebben a minőségben segítségére van rendkívüli nyelvtehetsége. Az olasz, angol, francia, német, spanyol, portugál nyelvek mellett oroszul és a szláv nyelveken is beszél, ez pedig nemcsak hatékonnyá tette a munkáját, hanem baráti kapcsolat kialakítása révén rendkívül gyümölcsözővé is is tette.       

II. János Pál pápa nagyra értékelte a munkáját, jóllehet ő maga nem sokat aggodalmaskodott a pápai utak előkészítése miatt. Egy alkalommal mégis megkérdezte tőle, hogy miként tudja ezeket a szervező munkafolyamatokat ilyen eredményesen ellátni. Tucci atya így emlékezik: „Amikor elmeséltem neki egy ebéd során, akkor karon fogott és azt mondta: „Szegény Tucci atya, hogy eshetett ilyen messzire  a teológiától, hiszen a zsinat során még szakértő teológusként működött a lengyel krakkói segédpüspök majd érsek mellett, aki később pápa lett”.

15 április 2019, 18:21