A meg- és elvetett Jézus arcát szemléljük – a Pápai Ház szónokának nagypénteki beszéde
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Jézus a prototípusa és képviselője minden elvetettnek, minden leselejtezettnek
Nagypénteken a helyi hagyományoknak megfelelően Raniero Cantalamessa atya, a Pápai Ház szónoka tartotta a homíliát, melyben alapgondolatként a liturgiát idézte Izajás próféta soraival: „Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra” (Iz 53, 3). Ma a megfeszítettet szemléljük ebben a formában, aki mintegy prototípusa és képviselője minden elvetettnek, minden leselejtezettnek – mondta a szónok.
Minden megbilincselt ember képviseletében
A passió, a szenvedés része Jézus egész életének, kezdve születésétől. Istállóban született, mert nem volt hely a szálláson, szülei a Templomban a szegényeknek kijáró áldozattal jelennek meg. A szegénység bizonyítványa ez az akkori Izraelben. Felnőtt élete során, nyilvános működése alatt nincs hová lehajtani a fejét: hajléktalan! Szenvedése során, amikor Pilátus előtt áll, töviskoronát tesznek a fejére, durva tréfából vállára bíborköpenyt terítenek. Kezeit összekötözik, nádszálat szúrnak a markába, mint királyságának csúfolódó jelét. Jézus minden megbilincselt ember prototípusa, aki ki van szolgáltatva a katonák és pribékek kényének-kedvének. Ő a Megkínzott! – állapította meg a kapucinus szónok.
Jézus szenvedése és halála szociális értelmezését mindenki elfogadhatja
„Ecce homo!” – kiált fel Pilátus a tömeg előtt, Jézusra mutatva. Íme, a szó, amit Jézus nyomán megszégyenített emberek egész seregére alkalmazhatunk. Martin Luther King szavával élve ő a „megtagadott” ember, ahogy azt a dél-amerikai feketék átérezték egykor, és amit azok örököseként maga a lelkész is megtapasztalt. Ez azonban nem csak egyetlen magyarázata Krisztus szenvedésének és halálának, ráadásul nem is a legfontosabb. A társadalmi olvasatnál sokkal mélyebb a spirituális értelmezés. Mert ez a halál váltotta meg a világot a bűntől és elvitte Isten szeretetét a föld legtávolibb és legsötétebb zugába. Mindazonáltal a társadalmi értelem az, amit mindenki, hívő és nem hívő elfogad és megért. Ha másért nem, akkor Isten Fia megtestesülésének a ténye miatt, hiszen születése révén az egész emberi családdal egyesült. Szenvedése módja révén pedig, követve saját értelmezését, azonosult minden éhezővel és szomjazóval, ruhátlannal és bebörtönzöttel (vö Mt 25, 31-46).
Húsvét a szegényeké és az elnyomottaké!
Jézus történetében azonban az utolsó szó nem az igazságtalanságé és az elnyomásé, hiszen az evangélium állítja, hogy a keresztrefeszített él. Benne minden visszájára fordult: a legyőzöttből győztes lett, az elítéltből bíró, az elvetett kőből sarokkő. Az utolsó szó sohasem az igazságtalanságé és az elnyomásé. Jézus nemcsak visszaadta az örökségétől megfosztott világ méltóságát, hanem reménységet adott neki. A szónok az első századok liturgikus gyakorlatára emlékeztetett, melynek során nem ünnepelték meg külön-külön a szent napokat, benne külön a halált és a feltámadást, hanem a húsvéti szertartás egyetlen ünnep volt, amiben a halál és a feltámadás Krisztus húsvéti pászkáját, átmenetét jelentette. Ez a visszájára fordítás Isten műve volt Krisztusban: mégpedig az emberiség sorsa végérvényes és visszafordíthatatlan megmásítása. Ti, szegények és a rabszolgaság mai formáiban senyvedők a jelenkori társadalomban: Húsvét a ti ünnepetek!
Az egyház azt a küldetést kapta Alapítójától, hogy a kicsik és a gyengék mellé álljon
Beszéde záró részében a Pápai Ház szónoka a gazdagok, a hatalmasok sorsára figyelt. Húsvét üzenete számukra sem lesz gyűlölet, vagy bosszú, de figyelmeztetés igen, hogy ne higgyenek saját mindenhatóságukban, ahogy a Bölcsesség könyve üzeni: „Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! A kicsik irgalomból bocsánatot nyernek, a hatalmasokra azonban kemény büntetés vár”. Az egyház azt a küldetést kapta Alapítójától, hogy a kicsik és a gyengék mellé álljon, legyen a hangja azoknak, akiknek nincs szavuk – fejezte be a nagypénteki homíliáját Raniero Cantalamessa atya, a Pápai Ház szónoka.