Keresés

Vatican News
Ferenc pápa a Porres Szent Márton fodrász társulat tagjaival Ferenc pápa a Porres Szent Márton fodrász társulat tagjaival 

Ferenc pápa a Porres Szent Márton társulat fodrászaihoz: keresztény szellemben végezzék munkájukat

A Szentatya hétfőn délben fogadta a Vatikánban a perui szentről elnevezett bizottság fodrászait és kozmetikusait. Porres Szent Mártont VI. Pál tette meg a borbélyok és fodrászok védőszentjévé.

Gedő Ágnes/Amadeo Lomonaco – Vatikán

Latin-Amerika egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő szentjéről beszélt a pápa a fodrászoknak, akik – kihasználva a hétfői szünnapot – április 29-én zarándoklatot tettek az apostolok sírjánál és Péter utódánál. A mulatt származású Szent Márton 1579-ben született Limában egy arisztokrata és egy volt afrikai fekete rabszolganő gyermekeként. Borbély lett, majd domonkos szerzetes. Hivatásában az alázat és a szeretet jellemezte. Porres Szent Márton odaadóan szolgálta a szegényeket és a betegeket. Egészségügyi ellátást biztosított nekik, mivel korábban egy gyógyszertárban dolgozott, aztán pedig borbélymesterséget és seborvosi ismereteket szerzett. A róla elnevezett, fodrászokat és kozmetikusokat tömörítő társulat 1834-től működik, és a mai napig jótékonykodik védőszentje nevében.

Porres Szent Márton 1966 óta a fodrászok védőszentje

1837-ben XVI. Gergely pápa boldoggá, XXIII. János pápa 1962. május 6-án szentté avatta. „Márton példájával, életével megmutatja nekünk, hogy el lehet érni az üdvösséget azon az úton, amelyet Jézus tanított nekünk: vagyis ha mindenekelőtt teljes szívünkből, teljes lelkünkkel és elménkkel szeretjük Istent, illetve ha úgy szeretjük felebarátunkat, mint saját magunkat” – mondta homíliájában Roncalli pápa.

 Szent VI. Pál pápa 1966-ban tette meg a borbélyok és fodrászok védőszentjévé. Példája arra ösztönzi a fodrászokat, hogy mindig tanúságot tegyenek a keresztény értékekről. Munkájukat is keresztény szellemben végezzék, kedvesen és udvariasan bánjanak a vendégekkel. Legyen számukra mindig egy jó és bátorító szavuk. Ügyeljenek arra, hogy ne essenek a pletykálkodás kísértésébe, mely ebben a munkakörben tudvalevő, hogy könnyen felüti a fejét – figyelmeztette a fodrászokat a pápa. Viselkedjenek egyenes módon, pozitívan hozzájárulva a társadalom javához.

VI. Pál pápa is fogadta a fodrászokat

1972-ben Szent VI. Pál pápa fogadta a fodrászok nemzetközi találkozójának résztvevőit, akik Porres Szent Márton szentté avatásának tizedik évfordulóját ünnepelték. „Azt kívánjuk – mondta akkor a pápa – hogy ő egyre inkább legyen számotokra követendő példa, bátorítson benneteket, hogy hivatásotokba keresztény meggyőződést vigyetek, amit megismertek és megéltek. A szívélyes és udvarias bánásmód, a rendelkezésre állás és a szolgálatkészség – mely nem pusztán külső máz, a szokások által diktált külsőség, és nem is szabad, hogy az legyen – nem egy kötelesség, hanem egy életstílus, melynek célja, hogy hasznossá tegyétek magatokat a testvérek számára. Erre a feladatra hivatott ugyanis minden keresztény” – mondta 1972-ben Szent VI. Pál pápa a fodrászoknak.

Photogallery

Az audiencia képei
29 április 2019, 13:54