Keresés

Pope Francis in Morocco Pope Francis in Morocco  

Látogatás a Királyi Palotában és az Imámképzőben

Marokkói apostoli látogatásának első napján délután Ferenc pápa felkereste az V. Mohammed király emlékére épített hatalmas márvány mauzóleumot, majd hivatalos látogatást tett a királyi Palotában. Ezt követőn Ferenc pápa az imámképzőben tett látogatást.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Marokkói apostoli látogatásának első napján délután négy órakor Ferenc pápa felkereste az V. Mohammed király emlékére épített hatalmas márvány mauzóleumot, majd hivatalos látogatást tett a királyi Palotában. A díszes épületet II. Mohamed szultán emeltette 1785-ben mint császári rezidenciát. Az udvariassági látogatás során nem hangzottak el hivatalos beszédek, csak személyes köszöntések és ajándékokat cseréltek kölcsönösen. Ferenc pápa ezt követően részt vett azon az ünnep ülésen, melyet a VI. Mohammed jelenlegi uralkodó nevét viselő imámképzőben tartottak, ahol az imámok, illetve férfi és női muzulmán prédikátorok képzése folyik. A találkozó keretében egy európai és egy afrikai származású muzulmán diák tanúságtétele hangzott el. A marokkói uralkodó és Ferenc pápa itt sem tartott beszédet, csak jelenlétükkel tisztelték meg az eseményt.    

31 március 2019, 09:44