Keresés

Ferenc pápa videóüzenetben köszöntötte Marokkó népét: a béke és a testvériség zarándokaként jön hozzájuk

Március 30-31-én látogat a pápa Marokkóba, és ebből az alkalomból videóüzenet formájában köszöntötte a lakosságot. Béke és testvériség, környezetvédelem, a keresztény közösség buzdítása – az üzenet főbb gondolatai.

Gedő Ágnes – Vatikán

Szent II. János Pál nyomdokain

A Szentatya hálát ad Istennek ezért a lehetőségért, és köszönetet mond VI. Mohamed királynak a szívélyes meghívásért, a hatóságoknak pedig a gondos együttműködésért. Szent előde, II. János Pál nyomdokain érkezik a béke és a testvériség zarándokaként egy olyan világban, amelynek oly nagy szüksége van rá. Keresztények és muzulmánok hiszünk a teremtő és irgalmas Istenben, aki az embereket teremtette és úgy helyezte el őket a világba, hogy testvérként éljenek, tiszteletben tartva egymás különbözőségét, segítve a nehézségek idején. Isten rájuk bízta a földet, közös otthonunkat, hogy felelősen őrizzük és megóvjuk a jövő nemzedékek számára.

Találkozás a Marokkóban élő keresztényekkel

Ferenc pápa az üzenetben elmondja, hogy örömmel fogja megosztani e meggyőződését a rabati találkozón. Értékes alkalom lesz számára, hogy fölkeresse a Marokkóban élő keresztény közösséget, és bátorítsa őket. Találkozni fog a migránsokkal is, akik egy igazságosabb és szolidárisabb világ építésére szólítanak minket. Kedves marokkói barátaim, már most szívből köszönöm fogadtatásotokat és imáitokat! Én is imádkozom értetek és kedves hazátokért – zárja videóüzenetét Ferenc pápa.

28 március 2019, 15:00