Keresés

A 2019-es brazil Testvériség Kampány logója A 2019-es brazil Testvériség Kampány logója 

Ferenc pápa a brazil Testvériség Kampányhoz: a politikusok ne hagyják magukat megfélemlíteni a pénzügyi és médiahatalmaktól

A Szentatya üzenetet küldött a brazil püspöki kar idei nagyböjti Testvériség Kampány megnyitójára. Ebben annak a reményének ad hangot, hogy a politikusok elkötelezetten szolgálják a népet, és a közjót saját érdekeik elébe helyezik.

Gedő Ágnes/Amedeo Lomonaco – Vatikán

Testvéri kultúra, mely a jogon és az igazságosságon alapul

Brazíliában 1962 óta rendezik meg minden Nagyböjtkor a Testvériség Kampányt, amelynek idei témája: „Testvériség és közpolitika”. A kampány nyitónapjára elküldte üzenetét a pápa is, aki a felebarát szeretetét, a testvéri kultúra építését hangsúlyozza, mely a jogon és az igazságosságon alapul. Jézus nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem, hogy ő szolgáljon. A világiak legyenek tudatában annak, hogy az életszentségre kaptak meghívást a keresztség hivatásában. Az ő feladatuk, hogy kovászként működjenek a társadalomban, és olyan világot építsenek, ami megfelel Isten tervének.

A közjót helyezzék személyes érdekeik elé

Ferenc pápa üzenetében rámutat a jó politika ismérveire.  A politikusok szenvedélyesen szolgálják a népeket, az ethosz és a kultúra tiszteletben tartásával. Legyenek szolidárisak a nép reményeivel és szenvedéseivel. A közjót helyezzék saját érdekeik elé, és ne hagyják megfélemlíteni magukat a nagy pénzügyi és médiahatalmaktól. Szakértelemmel és türelmesen álljanak az összetett problémákhoz, készen a demokratikus párbeszédre. Hangolják össze az igazságosság keresését az irgalmassággal és a kiengesztelődéssel.

Ismerjük föl a rászorulókban Krisztus testét

Az idei kampány témája az Izajás próféta könyvéből vett idézeten alapul: „Sionnak megváltást hoz a jog, megtértjeinek meg az igazságosság” (Iz 1,27). Célja, hogy ösztönözze a közpolitikában való részvételt Isten Szava fényében. Az idei nagyböjti út, a Testvériség Kampányának javaslatai alapján segítsen minden keresztényt, hogy nyitva tartsa a szemét és a szívét, és észrevegye a rászoruló testvérekben Krisztus testét, aki arra vár, hogy fölismerjük, megérintsük és gondosan ápoljuk – zárja üzenetét Ferenc pápa.

07 március 2019, 10:57