Keresés

Vatican News
2018.12.10 Santuario Madonna di Loreto 2018.12.10 Santuario Madonna di Loreto 

Ferenc pápa Gyümölcsoltó Boldogasszony napján Loretóba látogat

Vasárnap jelentette be a Szentszék Sajtóterme, hogy Ferenc pápa március 25-én hétfőn, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén Loretóba látogat. A látogatás során felkeresi a kegyhely Názáreti Szent Házát, találkozik a kegyhelyet vezető kapucinus atyákkal, majd a betegekkel. A látogatás központi esemény lesz a fiatalokról szóló szinódus utáni apostoli buzdításának a közzététele.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán    

Ferenc pápa március 25-én reggel nyolckor indul helikopterrel a Vatikánból Loretóba, ahová kilenckor érkezik meg. Fél tízkor látogatja meg a kegyhelyet, csendben imádkozik, majd háromnegyed tízkor szentmisét mutat be a bazilika szentélyében álló Názáreti Szent Házban. A szentmise végén aláírja a „Fiatalok, a hit és a hivatástisztázás” témával múlt év október 3-ától 28-áig a Vatikánban tartott püspöki szinódusnak a szinódus utáni apostoli buzdítását.

A szentmise után találkozik a pápa a kapucinus atyák helyi közösségével, majd a pápa a kegyhelyen köszönti betegeket és a bazilika előtti téren találkozik a hívekkel. Délben elimádkozza az Úrangyala imádságot. Fél egykor együtt ebédel a térség püspökeivel. A pápai helikopter fél háromkor indul vissza a Vatikánba.     

25 február 2019, 16:56