Pápai beszéd az Istentiszteleti Kongregáció közgyűléséhez: a liturgia az életet alakítja

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán       

Évfordulók emlékezetében

„A közgyűlés jelentős időhöz érkezik – kezdte beszédét a Szentatya – hiszen ötven év telt el azóta, hogy Szent VI. Pál pápa 1969. május 8-án meg akarta alapítani az Istentiszteleti Kongregációt, azzal a céllal, hogy formát adjon a II. Vatikáni Zsinat által akart megújulásnak. A zsinati atyák szándéka és szempontjai szerint elkészült liturgikus könyveket akarták közzétenni, hogy szorgalmazzák Isten népében a Krisztus misztériumaiban való aktív, tudatos és hittel teli részvételt.

Ötven éve indult a liturgikus reform

Az egyház imádságos hagyományának szüksége volt megújított kifejeződésre, anélkül, hogy bármit is vesztene ezeréves gazdagságából, sőt éppen felfedezi eredete kincseit. Ennek az évnek az első hónapjaiban születtek meg az Apostoli Szentszék által elkezdett reformok gyümölcsei Isten Népe javára. 1969. február 14-én, ötven éve éppen a mai napon – pontosított a pápa – tette közzé a Mysterii paschalis kezdetű Motu propriót a római kalendáriumról és a liturgikus évről, majd április 3-án pedig a Missale Romanum apostoli konstitúció látott napvilágot, mellyel a Szent Pápa közzétette a római misekönyvet. Ugyanabban az évben jelent meg az Ordo Missae, a szentmise rendje és a többi Ordo, mint a gyermekkeresztelés, a házasságkötés és a temetési gyászszertartás rendje. Ezek voltak az első lépések, amiket tovább folytattak bölcs állhatatossággal.

Nem elég a liturgikus könyvek cseréje, a szívet kell megváltoztatni  

A történelmi előzmények felvázolása után Ferenc pápa kitért a liturgikus könyvek használatára. Nem elég ugyanis kicserélni a liturgikus könyveket a liturgia minőségének javítása érdekében. Csak ezt tenni, az egy csalás – tette hozzá beszédében szabadon a pápa. Ahhoz, hogy az élet valóban Istennek tetsző dicséret legyen, a szívet kell megváltoztatni. Erre a megtérésre irányul a liturgikus ünneplés, mely élő találkozás az élők Istenével. Erre irányul a ti mostani munkátok, hogy segítsétek a pápát szolgálata betöltésében az egyház javára. Az egyházi közösségben közösen dolgozik az Apostoli Szék a püspökök konferenciáival az együttműködés, a párbeszéd és a szinodalitás szellemében. A Szentszék ugyanis nem helyettesíti a püspököket, hanem együttműködik velük a szolgálatban, a különféle nyelvek és kultúrák gazdagságában, az egyház imádságos hagyományában a világban. Ferenc pápa 2017-ben közzétett saját Magnum principium kezdetű motu propriójára hivatkozott, melyben többek között a bizalommal teli, kölcsönös, éber és kreatív együttműködést szorgalmazta a Püspöki Konferenciák és az Apostoli Szentszék dikasztériuma között. Azt óhajtja, hogy haladjanak tovább a kölcsönös együttműködés útján, tudatában az egyházi közösségek iránti felelősségnek, amelyben egységet és különbözőséget is találnak. Ez valójában a harmónia kérdése – hangsúlyozta a pápa.

Kerülni kell a polarizálást

A következő nagy, alapvető témát a témát a képzésnek szentelte Ferenc pápa, mely egyúttal a kongregáció plenáris ülésének a fő kérdése is. A képzésről beszélve először is nem feledhetjük, hogy a liturgia az, ami az életet alakítja, és nem pedig megértendő eszme. Hasznos ebben a vonatkozásban emlékeztetni, hogy a valóság fontosabb az eszménél – utalt a pápa az Evangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdítására. Jó dolog továbbá, hogy ha a liturgia és az egyházi élet egyéb területén nem jutunk a meddő ideológiai polarizálásig, szembeállításig, melyek főként akkor születnek meg, amikor saját eszméinket érvényesnek tartjuk minden területen, mellyel az ember az örök dialektika magatartását ölti fel mindazzal szemben, amit maga nem oszt. Így jóllehet a mai környezet néhány bizonytalanságából indul ki, azt kockáztatja, hogy egy olyan múltba nyúlik vissza, mely nincs már, vagy pedig ilyennek tartott jövőbe menekül.

A liturgia  nem a „csináld magad” mezeje

A kiindulópont ellenben, hogy elismerjük a szent liturgia valóságát, mint élő kincset, amit nem lehet lefokozni ízlésekre, receptekre és áramlatokra, hanem engedelmesen és szeretettől indíttatva kell befogadni azt, mint ami helyettesíthetetlen táplálék Isten Népe szerves növekedése számára. A liturgia  nem a „csináld magad” mezeje, hanem az egyházi közösség epifániája, megnyilvánulása. Ezért az imádságban és a gesztusokban a „mi” szónak kell visszhangoznia az „én” helyett, vagyis a valós közösségnek az ideális alany helyett. Amikor visszasírják nosztalgikus módon a múlt irányzatait, vagy amikor azt újból kötelezővé akarják tenni, felmerül az a kockázat, hogy a részt az egész elé helyezik, az én-t pedig Isten Népe elé, az elvontat a konkrét, az ideológiát a közösség és a gyökér elé, a világiasat a lelki elé – hangsúlyozta Ferenc pápa.

A legfontosabb a szertartás ünneplésének, az ars celebrandi-nak az elsajátítása

Értékes ebben a tekintetben a közgyűlés témája: Isten népének liturgikus képzése. Az elsődleges feladat Isten népében elterjeszteni az Úr élő misztériumának a ragyogását, mely megnyilvánul a liturgiában, vagyis tudomásul kell venni a liturgia minden mással helyettesíthetetlen szerepét az egyházban és az egyház számára. Konkrétan segíteni kell az egyház imádságának a bensőségessé tételét – ajánlotta a pápa. A liturgia lényegében  a megtérésre irányul, éppen ezért nem elegendő a liturgikus képzés számára a puszta ismeret átadása, hanem el kell sajátítani az egyház jelképes nyelvezetét, a művészetét és  az énekeit is. A katolikus egyház katekizmusa mindehhez a képzéshez a misztagógikus, vagyis a misztériumokba bevezető utat ajánlja. Ez a képzés legyen állandó és rendszeres, segítsen a szertartás elvégzésének, jobban szólva ünneplése művészetének, az ars celebrandinak az elsajátításában – zárta beszédét Ferenc pápa az Istentiszteleti és Szentségfegyelmi Kongregáció plenáris ülésén.