„Tagjai vagyunk egymásnak” (Ef 4,25) Ferenc pápa üzenete a tömegtájékoztatási világnapra

Vertse Márta - Vatikán

A három részre tagolódó üzenetben a Szentatya elsőként a „hálózat” és a „közösség” metaforáit elemzi, rámutatva a kommunikációs környezet kihívásaira, majd a páli idézetből kiindulva vizsgálja a keresztény identitást, amely az isteni Személyek szeretetközösségén alapul. A lájktól az ámenig című végkövetkeztetésben pedig eljut a „diagnózistól a terápiáig”: a hálózat legyen a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd, találkozás helye. Az egyház maga is egy hálózat, amelyet az eucharisztikus szeretetközösség szálai fonnak egybe.

Az alábbiakban közöljük az üzenet teljes fordítását:

Kedves Fivérek és Nővérek,

amióta  létezik internet, az egyház mindig arra törekedett, hogy előmozdítsa használatát a személyek közötti találkozás és a minden ember közötti szolidaritás szolgálatában. Ezzel az Üzenettel ismét arra szeretnélek hívni benneteket, hogy gondolkozzunk el kapcsolatban levésünk alapjáról és jelentőségéről és fedezzük fel a jelenlegi kommunikációs környezet széleskörű kihívásai közepette az ember vágyát, aki nem akar magányos maradni.

1. A „hálózat” és a „közösség” metaforái

A médiakörnyezet ma olyannyira átfogó jellegű, hogy már megkülönböztethetetlen a mindennapi életszférától. A hálózat korunk egyik forrása. Egykor elképzelhetetlen  ismeretek és kapcsolatok forrása. Számos szakértő azonban a mélyreható átalakulások  kapcsán, amelyeket a technológia idézett elő a tartalmak produkcióját, terjesztését és igénybevételét illetően, rámutat a kockázatokra is, amelyek globális szinten fenyegetik a hiteles tájékoztatást. Ha az internet a tudáshoz való hozzáférés rendkívüli lehetőségét képviseli, az is igaz, hogy olyan hely, amely leginkább ki van téve a félretájékoztatásnak és a tények és a személyek közötti kapcsolatok tudatos és célzatos eltorzításának, amelyek gyakran a hitelrontás formáját öltik magukra.

El kell ismerni, hogy a közösségi hálózatok, ha egyrészt azt szolgálják, hogy jobban összekapcsoljanak bennünket, hogy megtaláljuk és segítsük egymást, másrészt alkalmasak személyi adatok manipulálására is politikai vagy gazdasági előnyök céljából, figyelmen kívül hagyva a személyt és jogait megillető tiszteletet. A statisztikák azt mutatják, hogy a legfiatalabbak között minden negyediket érintett már az internetes zaklatás[1] epizódja.

A hálózatot minden eleme együttesen tartja fenn

A felvázolt színtér összetettségét tekintve hasznos lehet, ha ismét elgondolkozunk a hálózat metaforáján, amelyre eredetileg az internetet alapozták, hogy felfedezzük pozitív potenciáljait. A hálózat alakja arra hív, hogy elgondolkozzunk az útvonalak és csomópontok sokszínűségén. Ezek biztosítják állóképességét, mivel nem rendelkezik középponttal, hierarchikus típusú szerkezettel, függőleges típusú szervezettel. A hálózat minden eleme közös részvételének köszönhetően működik.

Antropológiai dimenzióra vonatkoztatva, a hálózat metaforája egy másik jelentőségteljes alakzatra hívja fel a figyelmet: ez pedig a közösség. Egy közösség annál erősebb, minél összeforrottabb és szolidárisabb, a bizalom érzései hatják át és közös célokat tűz ki. A közösség mint szolidáris hálózat igényt tart egymás kölcsönös meghallgatására és párbeszédre, amely a nyelvezet felelősségteljes használatán alapul.

A hálózat legyen világra nyíló ablak

Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a jelenlegi kommunikációs környezetben a social network community  nem automatikusan a közösség szó szinonimája. A legjobb esetekben a community közösségek képesek bizonyságot tenni kohézióról és szolidaritásról, de gyakran csak egyének csoportosulásai maradnak, akik olyan érdekek vagy témák köré gyűlnek össze, amelyeket gyenge kapcsolatok jellemeznek. Továbbá  a „social web”közösségi hálón az önazonosság gyakran a másikkal, a csoportidegennel való szembenálláson alapul: inkább abból kiindulva határozzák meg magukat, ami megoszt, nem pedig abból, ami egyesít, helyet adva a gyanúnak és mindenféle (etnikai, nemi, vallási és egyéb) előítéletből fakadó érzelmi kitörésnek. Ez a tendencia olyan csoportokat táplál, amelyek kizárják a heterogenitást, a sokféleséget, amelyek a digitális környezetben is féktelen individualizmust táplálnak, olykor odáig jutnak el, hogy a gyűlölet spirálját szítják. Az, aminek a világra nyíló ablaknak kellene lennie, így olyan kirakattá válik, amelyben saját nárcizmusunkat állíthatjuk ki.

A pókháló lehet csapda is

A hálózat alkalom arra, hogy előmozdítsuk a többiekkel való találkozást, de növelheti elszigeteltségünket is, mint a pókháló, ami képes arra, hogy csapdába ejtsen. A fiatalok vannak leginkább kitéve annak az illúziónak, hogy a közösségi háló teljes mértékben kielégítheti őket a kapcsolatok szintjén, egészen a „közösségi remete” veszélyes jelenségéig menően. Ezek a fiatalok azt kockáztatják, hogy teljesen elidegenednek a társadalomtól. Ez a drámai dinamizmus súlyos hasadást jelent a társadalom kapcsolati szövetében, egy olyan roncsolást, amiről nem lehet nem tudomást venni.

A közösségi hálók pozitív használata mindnyájunk felelőssége

Ez a sokfajta és alattomos valóság különféle etikai, szociális, jogi, politikai, gazdasági jellegű kérdéseket támaszt, és az egyháznak is felteszi a kérdést. Miközben a kormányok keresik a törvényes szabályozás útjait, hogy megmentsék egy szabad, nyitott és biztonságos hálózat eredeti elképzelését, mindnyájunknak lehetősége és felelőssége, hogy elősegítsük pozitív használatát.

Világos, hogy nem elég az összeköttetéseket megsokszorozni ahhoz, hogy növekedjen a kölcsönös megértés is. Hogyan találjunk rá tehát ismét az igazi közösségi identitásra, annak a tudatában, hogy felelősek vagyunk egymással szemben az online hálózaton is?

2. „Tagjai vagyunk egymásnak”

Felvázolhatunk egy lehetséges választ egy harmadik metaforából kiindulva, amely a test és a végtagok metaforája. Szent Pál használja, hogy szóljon a személyek közötti kölcsönösség kapcsolatáról, amely az őket egyesítő szervezeten alapul. „Szakítsatok ezért a hazudozással, s beszéljen mindenki őszintén felebarátjával, hiszen egymásnak tagjai vagyunk” (Ef 4,25). Az, hogy egymásnak tagjai vagyunk, az a mélyre nyúló indoklás, amellyel az Apostol arra buzdít, hogy hagyjunk fel a hazugsággal és mondjuk az igazságot: az igazság megőrzésének kötelessége abból az igényből születik, hogy  ne tagadjuk meg a szeretetközösség kölcsönös kapcsolatát. Az igazság ugyanis a szeretetközösségben nyilatkozik meg. A hazugság azonban önző visszautasítása annak, hogy elismerjük a testhez való tartozásunkat; visszautasítása annak, hogy egymásnak adományozzuk magunkat, elveszítve ezáltal az egyetlen útját annak, hogy önmagunkra találjunk.

A keresztények egyetlen Testnek a tagjai, amelynek Krisztus a feje

A test és a tagok metaforája elvezet bennünket oda, hogy elgondolkozzunk önazonosságunkon, amely a szeretetközösségen és a különbségeken alapul. Mint keresztények, mindnyájan elismerjük, hogy annak az egyetlen testnek vagyunk a tagjai, amelynek Krisztus a feje. Ez hozzásegít bennünket ahhoz, hogy a személyeket ne potenciális versenytársnak tekintsük, hanem az ellenségekre is személyekként nézzünk. Nincs többé szükség az ellenfélre az önmeghatározáshoz, mert a befogadás tekintete, amelyet Krisztustól tanulunk meg, felfedezteti velünk egy új világ másságát, mint a kapcsolat és a közelség integráns részét és feltételét.

Az isteni Személyek szeretetközösséget alkotnak

Az emberek közötti képesség egymás megértésére és az egymással való kommunikációra, az isteni Személyek közötti szeretetközösségen alapul. Isten nem Magány, hanem Szeretetközösség; Szeretet, tehát kommunikáció, mert a szeretet mindig kommunikál, sőt, saját magát közli, hogy találkozzon a másikkal. Isten, hogy kommunikáljon velünk és azért, hogy önmagát közölje nekünk, alkalmazkodik a mi nyelvezetünkhöz, létrehozva a történelemben egy valóságos párbeszédet az emberiséggel (vö. II. Vatikáni Zsinat DEI VERBUM k. dogmatikus konstitúciója az isteni kinyilatkoztatásról, 2).

Mivel Isten képére és hasonlatosságára lettünk teremtve, aki szeretetközösség és önmaga közlése, mindig szívünkben hordozzuk a nosztalgiát, hogy közösségben éljünk, hogy egy közösséghez tartozzunk. Nagy Szent Vazul állítja: „Semmi sem jellegzetesebb természetünkben, mint az, hogy kapcsolatba lépjünk egymással, az, hogy szükségünk legyen egymásra”[2].

A hit kapcsolat, találkozás

A jelenlegi kontextus mindnyájunkat arra hív, hogy befektessünk a kapcsolatokba, hogy a hálózaton és a hálózaton keresztül is kifejezésre juttassuk humanizmusunk interperszonális jellegét. Mi, keresztények még inkább arra kaptunk meghívást, hogy kinyilvánítsuk azt a szeretetközösséget, ami ránk, mint hívőkre jellemző önazonosság. A hit maga ugyanis kapcsolat, találkozás; és Isten szeretetének ösztönzésére tudunk kommunikálni, be tudjuk fogadni, meg tudjuk érteni és viszonozni tudjuk a másik személy adományát.

A másik ember nem vetélytárs, hanem útitárs

Éppen a Szentháromság képmását követő szeretetközösség az, amely megkülönbözteti a személyt az egyéntől. A Szentháromságos Istenbe vetett hitből következik, hogy ahhoz, hogy önmagam legyek, szükség van a többiekre. Csak akkor vagyok valóban humánus, valóban személyes, ha kapcsolatot teremtek a többiekkel. A személy kifejezés ugyanis az emberi lényt, mint „arcot” jelöli meg, amelyik a másik felé fordul, együttműködik a többiekkel. Életünk növekedik emberségben, ha az egyéni jellegből a személyesbe megyünk át; a humanizáció hiteles útja az egyéntől, aki a másikat vetélytársnak érzékeli, a személyhez vezet, aki a másikat útitársnak ismeri el.

3. A „like”-tól az „Ámen”-ig

A test és a tagok képe arra emlékeztet bennünket, hogy a közösségi háló használata kiegészíti a hús-vér találkozást, amely a másik teste, szíve, szeme, tekintete, lélegzete révén él. Ha a hálózatot úgy használjuk, mint egy ilyen találkozás meghosszabbítását vagy az erre való várakozást, akkor a hálózat nem tagadja meg önmagát és továbbra is közösségteremtő forrás. Ha egy család azért használja a hálózatot, hogy jobban kapcsolatban maradjon, hogy utána az asztal körül találkozzanak és egymás szemébe nézzenek, akkor forrás. Ha egy egyházi közösség a hálózaton keresztül hangolja össze tevékenységét, hogy azután közösen ünnepelje az Eucharisztiát, akkor forrás. Ha a hálózat alkalom arra, hogy közelítsek fizikailag tőlem távol lévő történetekhez, a szépség vagy a szenvedés tapasztalataihoz, hogy együtt imádkozzunk és együtt keressük a jót, felfedezve azt, ami egyesít, akkor forrás.

Az egyház hálózat, amelyet az eucharisztikus szeretetközöség fonalai szőnek egybe

Így juthatunk el a diagnózistól a terápiáig: megnyitva az utat a párbeszéd, a találkozás, a mosoly, a simogatás felé... Ez az a hálózat, amelyet akarunk. Egy hálózat nem arra való, hogy csapdába ejtsen, hanem hogy felszabadítson, hogy megőrizze szabad emberek közösségét. Maga az egyház is egy hálózat, amelyet az eucharisztikus szeretetközösség fonalai szőnek egybe, ahol az egység nem a „like”-on, hanem az igazságon alapul, az „Ámen”-en, amellyel minden egyes tag Krisztus Testéhez kapcsolódik, befogadva a többieket.

Vatikán, 2019. január 24-én,

Szalézi Szent Ferenc emléknapján    

FRANCISCUS

[1] Ennek a jelenségnek a visszaszorítására létrehozzák majd az „Internetes zaklatás Nemzetközi Megfigyelője” intézetet,   amelynek székhelye a Vatikánban lesz.

[2] Regole ampie, III,1: PG 31, 917 ; vö. XVI. Benedek, Üzenet a Tömegtájékoztatás 43. Világnapjára (2009).