Keresés

Ferenc pápa az Alfonsiana Egyetem tanáraival és diákjaival Ferenc pápa az Alfonsiana Egyetem tanáraival és diákjaival 

Ferenc pápa fogadta a római Alfonsiana Akadémia tanárait és diákjait

A Szentatya szombaton találkozott a Pápai Szent Alfonz Akadémia képviselőivel a Vatikánban. A felsőoktatási intézményt a redemptoristák alapították 1949-ben Liguori Szent Alfonz, az erkölcs teológusok védőszentje szellemében. Az egyetem papoknak, szerzeteseknek és szerzetesnőknek nyújt tudományos képzést. 1960 óta a Pápai Lateráni Egyetem teológia fakultásának része.

Somogyi Viktória – Vatikán

A Pápai Szent Alfonz Akadémia létrehozásának 70. évfordulója alkalmából a Szentatya arra hívta az intézmény tagjait, hogy tekintesenek előre és nyerjék vissza missziós lelkesedésüket, valamint tervezzenek bátor lépéseket annak érdekében, hogy eleget tegyenek Isten népe várakozásainak. Az egyetemek és az egyházi fakultások legyenek egy olyan egyház példái, amely halad előre, hogy széleskörű párbeszédet folytasson. Ma az egyházi és akadémiai intézményeknek a világ minden részéről együtt kell működniük, hogy megfelelő és valószerű megoldás-lehetőségeket kínáljanak fel az emberiséget sújtó korszakalkotó problémákra.

Gyógyítani és nem elítélni a világot

Ferenc pápa beszédében óva intett a túlzott idealizációtól, ennek elkerüléséhez közel kell állni az egyének és a családok mindennapi helyzeteihez. Ezt a világot nem elítélni kell, hanem inkább irgalommal gyógyítani és felszabadítani, Krisztus tetteit követve. A pápa aláhúzta, hogy az erkölcsteológia tanítása a legmagasabb evangéliumi értékekből nyerjen ösztönzést, mint pl. a szeretet. Továbbá meg kell szabadulnia a bűn és a halál törvényétől. Ez a szabadság sosem jelenthet közömbösséget a rászorulók iránt.

Morálteológia, ökológia és a leggyengébbek védelmezése

 A pápa beszédét azzal folytatta, hogy az egyesült világnak túl kell lépnie a részleges érdekeken és közösen kell szembe néznie az új és komoly társadalmi kihívásokkal, mint pl. a versengés logikájának növekvő dominanciája, az erősebb törvénye, a személy figyelembe vételének hiánya, akit eldobható fogyasztási cikk szintjére alacsonyítanak. A Szentatya rámutatott az ökológiai válságra a világban, amelyet a Föld kiáltásának nevezett, amelyet megerőszakolt és megsebzett az önző kizsákmányolás. Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy a kiengesztelést elősegítő szolgálata során soha senki sem vádolja önmagát azzal, hogy visszaélt a természettel, a földdel, a teremtett világgal. Még nem ébredtünk tudatára ennek a bűnnek. Ez a ti munkátok, hogy az embereket ennek tudatára ébresszétek! – fogalmazott a pápa. Az erkölcsteológiának fel kell vállalnia, hogy minden népet meggyőzően sürgessen közös erőfeszítés által arra, hogy fordítson gondot közös otthonunkra az átfogó fejlődés járható útjain keresztül.

Biomedikai kutatás

Ugyanilyen közös elkötelezettségre van szükség az előrehaladott biomedikai kutatásban. Az erkölcs kutatása tegyen tanúságot az élet feltétel nélküli értékéről és erősítse meg újra, hogy magunkra kell vállalnunk a leggyengébbek és a legvédtelenebbek életét a szolidaritás és a bizalom szellemében.

Konkrét problémákkal kell foglalkozni

Végül Ferenc pápa annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az Alfonsiana Egyetem továbbra is elkötelezi magát egy olyan erkölcsteológia mellett, amely nem habozik „bepiszkítani” a kezét konkrét problémákkal, különösen is azoknak a törékenysége és szenvedése láttán, akiknek jövőjét fenyegetés éri. Ezt valósítsák meg azáltal, hogy valós tanúságot tesznek arról, hogy Krisztus az út, az igazság és az élet.

09 február 2019, 14:59