Keresés

Ferenc pápa szentmisét mutat be Abu-Dzabiban Ferenc pápa szentmisét mutat be Abu-Dzabiban 

A keresztények legyenek szelídek és békességszerzők: Ferenc pápa szentmiséje Abu-Dzabiban

Történelmi eseményre került sor január 5-én, kedden reggel Abu-Dzabiban: most első ízben mutatott be szentmisét római pápa az Egyesült Arab Emírségek területén. A szertartást 180 ezer ember követte. A pápa homíliájában a nyolc boldogságról elmélkedett, kiemelve közülük a szelídséget és a békére törekvést. A keresztények boldogok, mert tudják, hogy Isten szeretett fiai, és ez az öröm áthatja életüket a nehéz pillanatokban is.

Gedő Ágnes – Vatikán

Az Arab-félsziget legnagyobb keresztény miséje

A 43 ezer férőhelyes Zájed sportcsarnok szűknek bizonyult a hívek sokasága számára, kik több, mint négyszer annyian jöttek el, hogy meghallgassák Péter utódának biztató, erősítő szavait. A helyi hatóságok szerint 180 ezer ember volt jelen a sportcsarnokban és környékén, akiket a Szentatya pápamobilról köszöntött. A katolikusok a lakosság tíz százalékát alkotják, nagyrészük Ázsiából érkezett (sok az indiai és fülöp-szigeteki) és vendégmunkásként dolgozik az Emírségekben. A szentmisén mintegy száz különböző nemzetiségű és sokféle rítushoz tartozó hívő vett részt. Voltak köztük káldok, koptok, görögkatolikusok, görög-melchiták, maroniták, szír-katolikusok, szír-malabárok és szír-malankárok. Jelen volt továbbá négyezer muzulmán és a tolerancia miniszter is.

A keresztényeket boldoggá teszi a tudat, hogy Isten szereti őket

Ferenc pápa homíliáját a Hegyi beszédben szereplő boldogságok elemzésének szentelte Máté evangéliuma alapján. (vö. Mt 5,3-10) Ennek alapüzenete számunkra az, hogy ha Jézussal vagy és úgy hallgatod szavát, mint annak idején a tanítványok, és megpróbálsz aszerint élni minden nap, akkor boldog vagy. Már most, jelen időben: ez a keresztény élet első valósága. A keresztény élet nem elsősorban előírások gyűjteménye vagy tanok összessége. Mindenekelőtt annak tudata, hogy Jézusban az Atya szeretett gyermekei vagyunk, aki soha nem hagy magunkra minket.  Ennek a boldogságnak az örömteli megélése jellemzi a keresztényeket, még a próbatételek idején is.

Jézus szelíd volt és alázatos

A közgondolkodás szerint boldogok a gazdagok, a hatalmasok, akik sikeresek és akiket a nép ünnepel. Jézus számára azonban éppen ellenkező az értékrend: boldogok a szegények, a szelídek, az igazak, az üldözöttek. Kinek van igaza? – tette föl a kérdést a pápa, majd így válaszolt: nézzük meg, hogyan élt Jézus. Szegény volt a birtokolható javakban, de gazdag a szeretetben. Sok életet meggyógyított, és nem sajnálta odaadni a sajátját. Azért jött, hogy szolgáljon és nem azért, hogy neki szolgáljanak. Arra tanított minket, hogy nem az tesz naggyá, amid van, hanem amit odaadsz másoknak. Igaz volt és szelíd, hagyta magát ártatlanul elítélni, és így elhozta a világba Isten szeretetét. Egyedül az isteni szeretet erejével legyőzte a halált, a bűnt, a félelmet és magát a mondanitást. Kérjük a kegyelmet, hogy újra fölfedezzük Jézus követésének vonzerejét, hogy utánozzuk példáját és ne keressünk mást, csak Őt és az ő alázatos szeretetét – fohászkodott a Szentatya.

Hiteles tanúságtétel

Ferenc pápa ekkor köszönetet mondott az Egyesült Arab Emírségekben élő katolikusoknak, amiért hitelesen tesznek tanúságot az evangéliumról. Megjegyezte, hogy Jézus útjának követése nem jelenti azt, hogy mindig vidámak vagyunk. Aki megtört, akit igaztalanul bántanak, aki a békességre törekszik, tudja mit jelent a szenvedés. Nem könnyű távol élni hazánktól, szeretteinktől, bizonytalan jövővel előttünk. De az Úr hűséges és nem hagyja magára övéit. Remete Szent Antal példájával élve a pápa rámutatott, hogy az Úr mindig kész új dolgokat alkotni, utat nyitni a sivatagban is.

A hétköznapok életszentsége

A nyolc boldogság megélése ugyanakkor nem kíván tőlünk hőstetteket. Sokkal inkább egy útmutató az életre, hogy Jézust utánozzuk nap mint nap. Tartsuk tisztán a szívünket, legyünk szelídek és igazságosak minden körülményben, viseltessünk irgalommal egymás iránt, a gyötrelmeket Istennel egyesülve vállaljuk. Ez a hétköznapok életszentsége, amihez nem kellenek csodák vagy rendkívüli jelek. A boldogságok nem szuperhősöknek valók, hanem normális embereknek, akik szembenéznek a mindennapok kihívásaival és próbatételeivel. Aki Jézus szerint él, az megtisztítja a világot. Olyan, mint a fa, amely a száraz földben is minden nap beszívja a szennyezett levegőt és oxigént ad cserébe. Azt kívánom, hogy Jézusban gyökerezve álljatok készen jót tenni, bárkivel is találkoztok. Közösségeitek legyenek a béke oázisai – buzdította a pápa az Emírségek keresztényeit.

A keresztény fegyvere a hit és a szeretet

A nyolc boldogság közül kettőt külön is kiemelt a pápa: a szelídeket és a békességeseket. „Boldogok a szelídek”- Nem az a boldog, aki megtámadja vagy legyőzi a másikat, hanem aki megtartja Jézus viselkedését: szelíd marad vádlóival szemben is. Szent Ferenc lelkére kötötte a barátoknak, hogyan viselkedjenek a szaracénok és nem keresztények között. Ne veszekedjenek, álljanak minden ember rendelkezésére Isten szeretetéért és vallják meg keresztény hitüket. Abban az időben, amikor sokan nehéz vértben indultak útnak, Szent Ferenc arra emlékeztetett: a keresztény csak saját alázatos hitével és konkrét szeretetével felfegyverkezve indul útnak. Fontos a szelídség: ha Isten módja szerint élünk a világban, akkor jelenlétének csatornái leszünk. Ha nem, akkor nem termünk gyümölcsöt.

A testvéri szeretet a béke első lépése

A másik boldogság, amire Ferenc pápa rámutatott, a békességeseké. „Boldogok a békességesek”- A keresztények mozdítsák elő a békét, kezdve a közösségben, ahol élnek. A Jelenések könyvében szereplő Filadelfia közösségéhez hasonlította a Szentatya az Emírségek keresztényeit. Nem éri őket elmarasztalás, mert megtartották Jézus szavát, nem tagadták meg nevét, és a nehézségekben is állhatatosak maradtak. Maga a név, Filadelfia annyit tesz, mint szeretet a testvérek között. Kedves Isten előtt és gyümölcsöt hoz az az egyház, amelyik megtartja Jézus szavát és testvéri szeretetben él.

Növekedni a szeretetben

Szentbeszéde végén a pápa kérte a kegyelmet, hogy az Emírségek keresztényei megőrizzék a békét, az egységet, gondoskodjanak egymásról azzal a szép testvériséggel, amely szerint nem léteznek első- és másodosztályú keresztények. Jézus, aki boldognak nevez benneteket, adja meg a kegyelmet, hogy mindig csüggedés nélkül haladjatok előre, növekedve az egymás és mindenki iránti szeretetben.

Photogallery

Ferenc pápa szentmiséje Abu Dzabiban
05 február 2019, 13:01