Cerca

Vatican News
Ferenc pápa és Peter Turkson bíboros a drogokról és függőségekről szóló konferencia résztvevőivel Ferenc pápa és Peter Turkson bíboros a drogokról és függőségekről szóló konferencia résztvevőivel  (Vatican Media)

Drogok és függőségek – a pápa beszéde a témáról rendezett nemzetközi konferencia résztvevőihez

„Drogok és függőségek – az átfogó emberi fejlődés akadályai” címmel tartottak nemzetközi tanácskozást a Vatikánban november 29. és december 1-je között. „A kábítószerek mellett foglalkoztak a szerencsejáték, az internet okozta pszichológiai rabszolgaság, a pornográfia és a szex függőség témájával. Olyan hálózat ez, amelyben az ember a gyengeség, a depresszió pillanatában könnyen beleeshet. Ezt a hálózatot azonban fel lehet számolni”- így összegezte a konferencia lényegét Segundo Tejado Muñoz prelátus. Az Átfogó emberi fejlődés vatikáni dikasztérium által szervezett háromnapos megbeszélés végén a résztvevőket fogadta Ferenc pápa.

Somogyi Viktória – Vatikán

Beszédében rámutatott, hogy a drogok, a régi és új függőségek aggasztó jelenségéhez kapcsolódó problémák kapcsán az egész közösséget elgondolkodtatják a jelenlegi társadalmi és kulturális folyamatok és azok a patológiák, amelyek a szekularizált kulturális légkörből fakadnak. Ezt a környezetet a fogyasztói kapitalizmus, az önelégültség, az értékvesztés, az egzisztenciális kiüresedés, a kötődések és a kapcsolatok ideiglenessége jellemzi. A kábítószerek a társadalmunk sebei, amelyek rabul ejtenek sok embert a hálójukban. Áldozatokká válnak, akik elvesztették szabadságukat cserébe e kémiainak nevezhető rabszolgaságért és függőségért.

Visszaállítani a személyt a társadalmi, a gazdasági és a kulturális vita középpontjába

Mindannyian arra kaptunk meghívást, hogy szembe szálljunk a kábítószer termelés, feldolgozás és terjesztés ellen a világban. A kormányok kötelessége és feladata, hogy bátran szembe nézzenek e halált hozó kereskedőkkel – mutatott rá Ferenc pápa. A virtuális tér egyre veszélyesebbé válik: egyes internetoldalakon a fiatalokat olyan rabszolgaságba édesgetik bele, amelyből nehéz kiszabadulni és amely az élet értelmének elvesztéséhez és előfordul, hogy magának az életnek az elvesztéséhez vezet. Ennek láttán az egyház sürgető feladatának látja, hogy a mai világban egy olyan fajta humanizmust hozzon létre, amely visszaállítja a személyt a társadalmi, a gazdasági és a kulturális vita középpontjába. Ennek a humanizmusnak az alapja az „Irgalmasság Evangéliuma”. Ebből kiindulva találnak Jézus tanítványai ösztönzést arra, hogy valóban hatékony pasztorális akciótervet alakítsanak ki a függőségek számos formájához kötődő szenvedés enyhítésére, gondozására és gyógyítására.

A függőségek legyőzéséhez összehangolt cselekvésre van szükség

Az egyház a polgári, nemzeti és nemzetközi intézményekkel, valamint a nevelési ügynökségekkel együtt a világ minden részén elkötelezetten küzd a függőségek terjedése ellen. Saját energiáját aktiválja a megelőzés, a gondozás, a rehabilitáció és a társadalomba való újraintegrálás területén, hogy visszaadja a méltóságát azoknak, akiktől elvették azt. A függőségek legyőzéséhez összehangolt cselekvésre van szükség, amely minden érintett szereplő bevonását feltételezi ahhoz, hogy az egészségre, a családtámogatásra és elsősorban a nevelésre irányuló szociális programokat tudjanak megvalósítani. A pápa csatlakozott a konferencián megfogalmazott tervhez, hogy nagyobb együttműködést alakítsanak ki a kábítószer- és függőségek elleni politika terén. Nem elszigetelt politikai intézkedésekre van szükség, mert ez egy emberi és társadalmi probléma, tehát mindent össze kell hangolni. Ezt szolidaritási hálózat létrehozásával lehet megteremteni, valamint azáltal, hogy e patológiáktól sújtott emberek mellé állnak.

A drog és más függőségben szenvedőknek segítségre és elkísérésre van szükségük

Végül Ferenc pápa arra ösztönözte a konferencia résztvevőit, hogy saját területükön folytassák munkájukat azok támogatásáért, akiknek sikerült kiszabadulniuk a drogok és más függőségek alagútjából. Ezeknek a személyeknek segítségre és elkísérésre van szükségük mindenki részéről. Csak így lehet enyhíteni sok nehézségben levő testvérünk szenvedéseit – nyomatékosította a pápa.

01 december 2018, 19:09