Béta verzió

Cerca

Vatican News
Ferenc pápa a genfi ökumenikus találkozón Ferenc pápa a genfi ökumenikus találkozón  (AFP or licensors)

Az evangelizálás új ökumenikus tavaszt hoz: Ferenc pápa beszéde Genfben, az Egyházak Ökumenikus Tanácsánál

A hetvenéves fennállását ünneplő ökumenikus szervezetnél tett látogatása során a Szentatya megújult missziós lendületre buzdította a keresztény egyházakat. A jubileum hármas mottóját elemezve megállapította: mindig Jézushoz kapcsolódóan kell elmenni a létezés mai perifériáira. Az ima az ökumenizmus levegője, illetve fontos együtt dolgozni teológiai és szociális téren is.

Gedő Ágnes – Vatikán

Június 21-én, csütörtökön egynapos genfi útján délután Ferenc pápa beszédet mondott az Egyházak Világtanácsának székházában. Köszöntötte a szervezet főtitkárát, Olav Fykse Tveit tiszteletest és Agnes Aboum moderátort, akik meghívták a tanács 70. jubileumára.

Megbocsátás és kiengesztelődés

A hetven évnyi eltelt idő az isteni áldás jele – kezdte beszédét a pápa, majd két híres evangéliumi szakaszt kapcsolt a hetvenes számhoz. Az egyik, amikor az Úr a megbocsátásra, kiengesztelődésre int minket: „nem hétszer, hanem hetvenhétszer” (vö. Mt 18,22) kell megbocsátanunk felebarátunknak. Ez a szám nem mennyiséget jelöl, hanem egy minőségi távlatot nyit meg előttünk: nem méricskéli az igazságosságot, hanem határtalan szeretettel képes korlátlanul megbocsátani. Ez a szeretetet teszi lehetővé, hogy több évszázados szembenállás után most kiengesztelődve legyünk itt együtt – mondta a pápa.

A bizalmatlanság és szembenállás után most az egység útján

A mostani találkozó is válasz az Úr hívására: „hogy mindnyájan egyek legyenek” (vö. Ján 17,21). Az, hogy idáig eljutottunk, köszönhető azoknak a bátor embereknek, akik félretették az ellentéteket és képesek voltak hinni az egységben, felülemelkedve a gyanú és a félelem akadályán. Az ő hitük, szeretetük, reményük az evangélium erejével segített megfordítani a történelem irányát. Így a kölcsönös bizalmatlanság és elidegenedés, a folyamatos megosztottság ördögi spirálja megtört, és a Szentléleknek köszönhetően irányt váltott: a kiengesztelődött szeretetközösség útjára lépve.

Hetven tanítvány, közös misszió

A hetvenes szám másik bibliai vonatkozása a Lukács evangéliumában szereplő hetven tanítvány, akiket a keleti kereszténység ünnepel. Ez a Teremtés könyvében felsorolt ismert nemzetek számára emlékeztet minket, ami azt jelenti, hogy a küldetés minden népnek és tanítványnak szól, vagyis hogy mindannyian legyünk apostolok, misszionáriusok. Az Egyházak Ökumenikus Világtanácsát is ez a küldetés hívta életre: hogyan evangelizálhatnak a keresztények, ha megosztottak? Ez a kérdés a mai napig szól hozzánk, és az Úr egységre hívó imájában fordítható le: „hogy elhiggye a világ” (vö. Ján 17,21).

Krisztus egyháza a vonzás következtében növekszik

A Szentatya ezen a ponton megosztotta egy aggodalmát a többi keresztény felekezettel. Az a benyomása, hogy az ökumenizmus és a misszió már nem kötődik olyan szorosan egymáshoz, mint kezdetben. A missziós küldetést azonban - mely több, mint a diakónia és az emberi fejlődés előmozdítása - nem szabad sem elfelejteni, sem kiüresíteni. Ez ugyanis saját identitásunkat kezdené ki. Az evangélium hirdetése a föld legvégső határáig keresztény mivoltunk természetes velejárója. Magától értetődően a küldetés az időnek és a helynek megfelelően változik. Oda kell azonban figyelni arra a kísértésre, hogy ellenálljunk a világi logikának és tudatosítsuk magunkban: Krisztus egyháza a vonzás következtében növekszik. Ez a vonzás nem ötletek, stratégiák vagy programok eredménye, mely Isten népét egy nem kormányzati szervezetre redukálná. Az egyház vonzereje abban a nemes ajándékban rejlik, amely megérintette Pál apostolt. Krisztus személye, feltámadásának hatalma, a szenvedéseiben való osztozás. Csak Isten dicsőségével büszkélkedhetünk, amelyet az éltető Lélek adott nekünk.

Új evangelizálás, új ökumenikus tavasz

Amire igazán szükségünk van, az egy megújult evangelizáló lendület – jelentette ki Ferenc pápa. Ha növekszik a missziós buzgalom, a köztünk lévő egység is erősödni fog. Amint a kezdetekben történt, amikor az igehirdetés az egyház tavaszának kezdetét jelentette, úgy ma az evangelizálás új ökumenikus tavasz virágzását hozza el.

A katolikus egyház elkötelezett az egység keresésében

Ferenc pápa elmondta, hogy azért akart részt venni az Egyházak Ökumenikus Tanácsának jubileumán, hogy kifejezze: a katolikus egyház elkötelezett az egység ügye mellett. Ezután a találkozó mottóját elemezte: „Úton lenni, imádkozni és együtt dolgozni”.

Úton lenni

Úton, de merre tartva? A Szentatya kettős mozgásirányt jelölt meg: befelé és kifelé. Egyrészt befelé, mindig a központ felé, Jézusba kapaszkodva, vele egységben. Másrészt kifelé, a mai lét különféle perifériáira elvinni együtt az evangélium gyógyító kegyelmét a szenvedő emberiségnek.

Imádkozni

Az imában sem haladhatunk előre saját erőnkből, csak Isten kegyelme által. Az imádság az ökumenizmus levegője. Enélkül a szeretetközösség kifullad és nem halad előre, mert a Lélek szele nem tudja tovább fújni. Mennyit imádkozunk egymásért? Az Úr azért fohászkodott, hogy egyek legyünk: követjük őt ebben?

Együtt dolgozni

Ennek kapcsán Ferenc pápa leszögezte: a katolikus egyház elismeri a Hit és Alkotmány bizottság értékes teológiai munkáját azokról az erkölcsi és etikai kérdésekről, amelyek az ökumenikus kihívás neuralgikus pontjai. Szólt a Küldetés és Evangelizálás Bizottság, a Vallásközi Párbeszéd és Együttműködés Hivatala munkájáról, a keresztény egységhétről, valamint a Bossey Ökumenikus Intézet fontos hozzájárulásáról a keresztény egység megteremtésében.

Közös szolgálat a hátrányos helyzetűek megsegítésére

A közös munka meghatározásában Ferenc pápa az igazságosság és a béke kérdéskörét jelölte meg, a kirekesztés, a szegénység, a gyengék, éhezők, munkanélküliek megsegítését. Nem szabad elfeledkeznünk szenvedő, üldözött testvéreinkről sem, különösen a Közel-Keleten, akik a vér ökumenizmusáról tesznek tanúságot.

Bátorítsuk egymást, hogy túllépjünk bizonyos kulturális paradigmák abszolutizálásának kísértésén és ne hagyjuk, hogy részérdekek lekössenek minket. Álljunk a jóakaratú emberek mellé a hátrányos helyzetűek megsegítésében. Tegyük föl a kérdést: Mit tehetünk együtt felebarátainkért? A közös szolgálaton keresztül tapasztaljuk meg a szorosabb testvériséget a konkrét szeretet gyakorlásában – mondta végül az Egyházak Ökumenikus Világtanácsának székházában Ferenc pápa.

21 június 2018, 16:50