Cerca

Vatican News
Ferenc pápa az olasz püspökökkel Ferenc pápa az olasz püspökökkel  (AFP or licensors)

Ferenc pápa az olasz püspökökhöz: hivatás, szegénység, egyházmegye-összevonás

A Vatikánban kezdődött hétfőn az Olasz Püspöki Konferencia (CEI) 71. közgyűlése, melynek megnyitóján Ferenc pápa rövid beszédében a hivatások válsága, az evangéliumi szegénység, az átláthatóság és a kicsi egyházmegyék összevonása problémáit érintette.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

„Nem ostorozni akarlak benneteket, csak megosztom veletek három aggodalmamat” – fordult a pápa a több mint kétszáz olasz püspökhöz, akik a Vatikáni VI. Pál szinódusi aulában gyűltek össze négynapos rendes közgyűlésükre, hétfőtől csütörtökig. A pápa mindenekelőtt a papi és szerzetesi hivatások válságára utalt, melyet szerinte többek között a hitadomány cseréje révén lehet orvosolni, amikor a hivatásokban gazdagabb egyházmegyék segítenek a nehézséggel küszködőknek, majd az evangéliumi szegénység nevében a gazdasági kérdések átláthatóságát érintette, végül pedig a túl nagy számú egyházmegyék lehetséges összevonásának a kérdését vetette fel.

A hivatások vérfolyásán az adományok megosztása segítsen     

Az aggodalomra okot adó problémák között elsőként említette meg a pápa a hivatások válságát. A mi páternitásunk, atyai mivoltunk forog kockán – mondta.  A hivatások vérfolyásának okaként jelölte meg – miként azt a Szerzetesi Kongregáció közgyűlésén már korábban is tette – az átmenetiség kultúráját, a relativizmust, a pénz diktatúráját, melyek távol tartják a fiatalokat a hivatásoktól. A demográfiai tél, a születések számának tragikus csökkenése, a botrányok és a langyos tanúságtétel a további okai a hivatások hiányának. Hány és hány szeminárium zár be az eljövendő években utánpótlás híján? – tette fel a fájdalmas kérdést a pápa. Ez a hivatásokban gazdag termékeny föld, ahonnét nagylelkű misszionáriusok indultak szerte a világba, most steril marad és egyelőre nem talál rá orvosságot, bár keresi azt. Ebben a nehéz helyzetben a pápa konkrét megoldásként a donum fidei, a hitadomány nagylelkű, egymás közötti megosztását ajánlotta. Ahol nincs utánpótlás, mint az északi Piemontban, oda például a hivatásokban gazdag déli Apuliából küldjenek papokat bizonyos időre – ajánlotta a pápa.

Evangéliumi szegénység, átlátszóság                    

Ferenc pápa második aggodalma az evangéliumi szegénységre és ebből adódóan a gazdasági ügyek átláthatóságára vonatkozik. Saját jezsuita képzésére utalt, melyben a szegénységet anyának és falnak tekintették: anyának, mely apostoli lendület szül és falnak, mely megóvja azt. A pápa szerint a hívő ember nem folytathat fényűző életet. Botrányos dolog az egyház javait úgy gondozni, mintha az személyes tulajdon lenne. Fájdalmat okoz neki, amikor arról hall, hogy egyházi személyek túllépik hatáskörüket, vagy ami még rosszabb, amikor becstelenül bánnak a szegény asszony két fillérjével. Jó példaként elmesélte viszont, hogy ismer olyan püspököt közülük, aki mindig a saját pénztárcájából fizeti a vacsoravendéget. Ezek ugyan kis gesztusok, de mégis fontosak – hangsúlyozta.  

A kicsi egyházmegyék összevonása problémája

Nem könnyű dolog az egyházmegyék számának a csökkentése és az összevonásuk – tért ki a harmadik problémára. Ugyanakkor vannak olyan egyházmegyék, amelyeket össze lehet vonni. Utalt korábbi jelzésére, amit megválasztása után azonnal megtett, 2013. május 23-án és amire már VI. Pál pápa is utalt 1964-ben és később 1966-ban is, amikor nem kevés olasz egyházmegye összevonását kérte a püspököktől. Olyan új egyházmegyékre gondolt VI. Pál pápa, amelyek megfelelő területtel, elegendő hívő és papi létszámmal,valamint a szükséges intézményekkel rendelkeznek, amiből feláll egy valóban működőképes egyházmegye. Végül arra emlékeztette őket, hogy már 2016-ban kért tőlük egy átfogó reform tervezetet.      

Három órás kérdezz-felelek

Ferenc pápa beszéde után azt ajánlotta a püspököknek, hogy most nyugodtan kérdezhetnek tőle, akár kritikát is gyakorolhatnak feléje, ennek most itt van az ideje és a lehetősége. A pápa felhívását három órás élénk beszélgetés követte.

               

22 május 2018, 15:59