Keresés

Ferenc pápa megemlékezett Marillac Szent Lujzáról Ferenc pápa megemlékezett Marillac Szent Lujzáról 

A pápa szombati homíliája: A Szentlélek kovász, ami erőt ad az egyház növekedéséhez

A Szent Márta-ház kápolnájában szombat reggel bemutatott szentmiséjén Ferenc pápa megemlékezett Marillac Szent Lujzáról, aki Páli Szent Vince munkatársa volt és akivel együtt alapították meg az irgalmas nővérek rendjét (Szeretet Leányai Társulat). A pápa imádkozott az irgalmas rendi apácákért, akik a vatikáni gyermekgyógyászati rendelőt vezetik. Homíliájában hangsúlyozta, hogy a Szentlélek segíti az egyház növekedését, de a másik oldalon ott áll a gonosz szellem, amely igyekszik lerombolni azt. Ez az ördög irigysége, amely erre a célra felhasználja a világi hatalmat és a pénzt. A keresztények bizalma azonban Jézus Krisztusban és a Szentlélekben van.

Somogyi Viktória – Vatikán

Marillac Szent Lujza liturgikus emléknapján Ferenc pápa a szentmiséje kezdetén az irgalmas rendi szerzetesnőkért imádkozott, akik a Szent Márta-házban laknak. Az ünnep alkalmából a kápolnában elhelyeztek egy festményt Marillac Szent Lujzáról. „Ma Marillac Szent Lujzára emlékezünk: imádkozzunk az irgalmas rendi apácákért, akik a vatikáni gyermekgyógyászati rendelőt vezetik. Ez a kórház már szinte száz éve működik. A szerzetesnők itt laknak a Szent Márta-házban és ebben a kórházban dolgoznak. Az Úr áldja meg őket!” – mondta a pápa.

A zsidók féltékenysége Pállal szemben

Ferenc pápa homíliájában az olvasmányt kommentálta, amely az Apostolok Cselekedeteinek egy részlete (ApCsel 13,44-52). Az antióchiai zsidók  féltékenységtől eltelve és káromkodva ellentmondanak Szent Pál Jézusról szóló szavainak, amelyek nagy örömöt okoznak a pogányoknak. „A zsidók azonban felbújtották az előkelő vallásos asszonyokat meg a város tekintélyesebb férfiait, és üldözést szítva Pál és Barnabás ellen, elűzték őket a vidékről.”  

Az Úr mennyi csodát tett, de milyen nehézség árán!

A pápa felidézte a zsoltárt, amelyben az Úrnak zengenek új éneket, mert csodákat vitt véghez. Az Úr mennyi csodát tett, de milyen nehézség árán! – jegyezte meg a pápa. A keresztény közösségnek is milyen nehéz tovább vinni ezeket a csodákat. Az Apostolok Cselekedeteiben is hallottuk most, hogy egész Antióchia egybegyűlt, hogy hallgassa az Úr Szavát, mert Pál és az apostolok erővel prédikáltak és a Lélek segítette őket. A zsidók azonban amikor meglátták a tömeget, féltékenység töltötte el őket.

A gonosz szellem, amely megpróbálja elpusztítani az egyházat

Egyik oldalon látjuk az Urat és a Szentlelket, amely segíti az egyház növekedését. A másik oldalon pedig ott áll a gonosz szellem, amely megpróbálja elpusztítani az egyházat. Ez mindig így van. Haladunk előre, aztán megjelenik az ellenség, aki igyekszik lerombolni mindent. A végén a mérleg mindig pozitív, de mennyi fáradtságba, fájdalomba és vértanúságba kerül! Az Apostolok Cselekedeteiben végig ezt tapasztaljuk! Egyrészt látjuk Isten Szavát, ami segít növekedni, a másik oldalon pedig az üldöztetést.

Az irigység

Milyen eszközzel akarja tönkretenni az ördög az Evangélium hirdetését? – tette fel a kérdést Ferenc pápa. Az irigységgel, ahogy a Bölcsesség könyvében olvassuk: „A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják” (Bölcs 2, 24). Haragra gerjedtek a zsidók az Evangélium hirdetése láttán. Ez az ördög haragja, ami Jézus szenvedéstörténetében is megjelent és a keresztre feszítését követelte.

A világi hatalom harcol Isten hatalma ellen

Az egyház Isten vigasza és a világ által végrehajtott üldöztetés közepette halad előre. Amikor az egyház nem szenved nehézséget, ha az ördög nyugalomban van, akkor nincsenek rendben a dolgok. A Szentlélek harmóniát teremt az egyházban, a gonosz szellem pedig pusztít. Egészen a mai napig így van ez – nyomatékosította a pápa. Mindig küzdelem folyik. A világi hatalom harcol Isten hatalma ellen és emögött mindig a pénz áll. Az ideiglenes hatalomhoz fordulnak az egyház megfékezése és elpusztítása céljából. A katonák is így tettek a feltámadás reggelén: elmentek a papokhoz és eladták az igazságot. Így az igazságot elhallgattatták. Krisztus győzelme napjától kezdve jelen van az árulás, hogy elnémítsák a feltámadás győzelmét az ideiglenes hatalom segítségével: a főpapok és a pénz által – mutatott rá Ferenc pápa.

A keresztények bizalma Jézus Krisztusban és a Szentlélekben van

Homíliája végén így buzdított: „Vigyázzunk az Evangélium hirdetésekor, nehogy abba a kísértésbe essünk, hogy az ideiglenes hatalomba és a pénzbe vessük a bizalmunkat. A keresztények bizalma Jézus Krisztusban és a Szentlélekben van, akit elküldött nekünk. A Szentlélek a kovász és az erő, amely segíti az egyház növekedését. Az egyház halad előre békében, nyugalomban és örömben Isten vigasza és a világ üldöztetései közepette.”

09 május 2020, 12:49
Olvasd el mindet >