Keresés

Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában  (Vatican Media)

Ferenc pápa kedd reggeli homíliája a Szent Márta-házban: Legyünk örömteli keresztények

Ne szégyelljük kimutatni örömünket, amikor találkozunk az Úrral, ne féljünk részt venni az ünnepi táncban a néppel együtt. Így leszünk élettel és örömmel teli evangelizálók – buzdított a kedd reggeli szentmisén a pápa.

Gedő Ágnes / Adriana Masotti – Vatikán

A mai olvasmány Sámuel második könyvéből (2Sám 6,12b-15.17-19) azt beszéli el, hogy Dávid király Jeruzsálembe viszi a frigyládát, hogy ott legyen az ország vallási középpontja is. Az eseményt nagy örömujjongás kíséri, a nép táncol és ünnepel, amiért az Úr szekrénye Dávid városába ért. Közel érzik magukhoz Istent, Dávid király pedig a menet élére áll, egy bikát és egy hizlalt borjút áldoz. Beáll a nép közé örömtáncot járni, énekelni teljes erejéből.

A nép ünnepel, mert érzi az Úr közelségét

A pápa így elmélkedett: Ünnep volt, Isten népe örvendett, mert az Úr velük volt. Dávid pedig táncra perdült, táncolt a nép előtt, szégyenkezés nélkül kifejezte örömét. Örült a lelke, amiért az Úrral találkozott, aki visszatért közénk. Ez nagy örömet ad nekünk. Dávid nem törődik azzal, hogy ő király és a királyi felségnek távol kell tartania magát az emberektől. Dávid szereti az Urat, boldog amiatt, hogy elhozta az Úr ládáját. Ezt a boldogságot, örömet pedig tánccal és énekkel fejezi ki úgy, mint az egész nép. Gondoljuk végig, mi történik velünk is, amikor örülünk, mert velünk van az Úr, és a plébánián vagy a faluban az emberek ünnepelnek. Izrael történetének egy másik fejezete Nehémiás idején a törvénykönyv megtalálásáról szól, amitől a nép örömkönnyekben tört ki és otthon is tovább ünnepelt.

Aki megveti az öröm spontán kifejezését

Sámuel próféta ezután leírja, hogy Dávid hazamegy és otthon találja egyik feleségét, Michalt, Saul lányát, aki megvetően fogadja. Szégyenkezik, amiért a király táncolt, és így rója meg: „Nem szégyelled magad, amiért úgy táncoltál, mint egy szolga, mintha a csőcselékhez tartoznál?” Megveti az őszinte vallásosságot, az Úrral való találkozás felett érzett öröm spontaneitását. Dávid azonban megmagyarázza neki: „Megvolt az oka az örömömnek. Örvendeztem az Úrban, mert hazahoztuk a frigyládát!”. Michal megveti őt, mi pedig a Bibliából tudjuk, hogy ezért soha nem született gyermeke. Az Úr megbüntette. Amikor nincs meg az öröm egy keresztényben, akkor az a keresztény nem termékeny. Amikor hiányzik az öröm a szívünkből, akkor nincs termékenység – mutatott rá a pápa.

Örömteli evangelizálókra van szükség

Az ünnep nemcsak lélekben fejeződik ki, hanem osztozássá válik. Dávid azon a napon az áldás után „egy-egy kenyeret, egy-egy datolyát és mazsolás kalácsot osztott ki a nép egész sokaságának”, hogy mindenki ünnepelhessen otthon. Isten szava nem szégyenkezik az ünneplés miatt. Igaz, néha fennáll a veszély, hogy az öröm tovább megy és azt hisszük, hogy ez minden. Nem: ez az ünnep légköre. Ferenc pápa emlékeztetett Szent VI. Pál Evangelii nuntiandi – kezdetű apostoli buzdítására, mely erről szól és az örömre hív. Az egyház nem fog haladni, az evangélium nem jut előrébb unott, megkeseredett evangelizálókkal. Nem. Csak örvendező, élettel teli evangelizálókkal megy előre. Ha örül Isten szavának, annak, hogy keresztények vagyunk. Örül, amiért előrébb jutunk, hogy tudunk szégyenkezés nélkül ünnepelni, nem Michal asszony módjára, mint hivatalos keresztények, a formaságok rabjaként – zárta kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Videóösszeállítás Ferenc pápa szentmiséjéről a Szent Márta-házban

Photogallery

A szentmise képei
28 január 2020, 13:39
Olvasd el mindet >