Keresés

Vatican News
Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában  (Vatican Media)

Ferenc pápa péntek reggeli homíliája: A jó és a rossz közötti belső harcban válasszuk az üdvösséget

Az Úr világosságot gyújt szívünkben, hogy lássuk, mi a jó és mi a rossz. Mindenkiben folyamatosan zajlik a kegyelem és a bűn közötti harc, ezért a nap végén gondolkodjunk el döntéseinken, hogy azokat az Úr vagy az ördög sugallta – buzdított péntek reggel a Szent Márta-ház kápolnájában a pápa.

Gedő Ágnes / Giada Aquilino – Vatikán

Szent Pál a rómaiakhoz írt levelében (Róm 7,18-25a) rámutat: Krisztus kegyelme ad erőt, hogy a rossz helyett a jó győzedelmeskedjék bennünk.

Szent Pál apostol belső küzdelme

„Testvéreim! Tudom, hogy a jó nem lakik bennem, vagyis a testemben. Mert a jót akarni ugyan kész volnék, de arra, hogy a jót meg is tegyem, nem vagyok képes. Hiszen nem azt teszem, amit szeretnék, a jót; hanem a rosszat teszem, amit nem akarok. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem is én cselekszem azt, hanem a bennem lakó bűn. Így tehát erre a törvényre találok: Bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok kész. A belső ember szerint örömömet találom Isten törvényében, de más törvényt tapasztalok tagjaimban: ez küzd értelmem törvénye ellen, és a bűn törvényének rabjává tesz, amely tagjaimban van. Én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg ettől a halálra szánt testtől? Istennek adjunk hálát, aki megszabadít minket Urunk, Jézus Krisztus által!”

Mindenkiben dúl a belső küzdelem jó és rossz között

Valaki föltehetné a kérdést, vajon Szent Pál, aki „a rosszat teszi, amit nem akar”, vajon a pokolban van-e? Vagy legyőzöttnek számít-e? Az apostol viszont szent, mert a szentek is érzik a bensejükben dúló háborút. Ez a törvény mindenkire érvényes, ez a mindennapok küzdelme – állapította meg a pápa. Ez a jó és a rossz harca, de nem elvont értelemben. A Szentlélek sugallta jó és a rossz szellem sugallta rossz között dúló harc, amit mindannyian megélünk. Ha valaki azt állítaná, hogy ezt nem érzi, boldogan, nyugodtan, békében él, annak azt válaszolnám: Te nem boldog vagy, hanem el vagy kábítva, nem érted, mi történik.

A vértanúk és a szentek is küzdenek

Ebben a mindennapos küzdelemben van, hogy győzünk, másnap veszítünk, aztán harmadnap új harc kezdődik, és így tovább a végsőkig. Gondoljunk a vértanúkra is, akiknek az utolsó pillanatig kellett küzdeniük, hogy megmaradjon a hitük. Vagy a szentekre, mint például a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz, akinek a legkeményebb harcot halálos ágyán kellett megvívnia, amikor úgy érezte, hogy a rossz szellem el akarja vonni őt az Úrtól. Vannak rendkívüli küzdelmek, de mindennaposak is, amelyek ismétlődnek. Ferenc pápa ekkor utalt a mai evangéliumi szakaszra Szent Lukács könyvéből (Lk 12,54-59), amelyben Jézus a sokasághoz, de egyben mindannyiunkhoz szól: „Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni; a mai idők jeleit miért nem ismeritek fel?”

Kegyelem és bűn harcol egymással

Minket, keresztényeket sok minden lefoglal, sok jó dolog is. De azt tudjuk-e mi zajlik bennünk? Kinek a sugallatára cselekszünk? Mi ebben a mi lelki irányultságunk? Mi ösztönöz minket? Mindennapi életünk olyan, mint az út: haladunk életünk útján, és amikor úton vagyunk, csak azt nézzük, ami érdekel minket, a többit nem vesszük észre. A harc mindig a kegyelem és a bűn között folyik – erősítette meg szentbeszédében a pápa. Az Úr üdvözíteni akar minket és kihúzni ebből a kísértésből, a rossz szellem pedig mindig beletaszít, hogy legyőzzön minket. Tegyük föl magunknak tehát a kérdést: mi milyen emberek vagyunk? Csak megyünk előre az úton anélkül, hogy észrevennénk, mi történik körülöttünk? Döntéseink mindig az Úrtól jönnek, vagy önzésünk, az ördög diktálja azokat?

Befelé is figyeljünk

Fontos, hogy megismerjük, mi zajlik bennünk – szögezte le Ferenc pápa. Fontos, hogy befelé is éljünk, és ne hagyjuk, hogy lelkünk egy forgalmas út legyen. Ehhez az kell, hogy a nap végén két-három percre elcsendesedjünk és végiggondoljuk, mi lényeges történt bennünk aznap? Ja igen, itt kicsit gyűlölködtem, ott rosszat mondtam másokról, vagy éppen jót cselekedtem… Ki segített nekem ezekben a cselekedetekben, legyenek azok jók vagy rosszak? Ezekkel a kérdésekkel megtudhatjuk, mi történik bennünk. Olykor a pletykás lelkünkkel tudjuk, mi történik a környékünkön, a szomszédban, de nem tudjuk, mi zajlik bennünk – zárta péntek reggeli homíliáját a pápa.

Photogallery

A szentmise képei
25 október 2019, 11:42
Olvasd el mindet >