Keresés

Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában  (Vatican Media)

Ferenc pápa csütörtök reggeli homíliája: a kemény szív elveszti a hűséget

Fontos az Úr szavára hallgatni, hogy ne keményedjen meg a szívünk és ne tegyük hiteltelenné az Urat. A pápa csütörtök reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmiséjén arra emlékeztetett, hogy Isten irgalmas és arra buzdít minket, hogy térjünk vissza hozzá teljes szívünkkel.

Somogyi Viktória / Debora Donnini – Vatikán

A pápa a megtérésre hívott szentmiséje homíliájában, amelyben a napi olvasmányból indult ki. Ha hosszú ideig nem hallgatjuk meg az Úr hangját, akkor szívünk olyanná válik, mint az öntözetlen föld, amely megkeményedik. Amikor nem tetszik ennek a szívnek valami, akkor megrágalmazza az Urat. A napi Evangéliumban (Lk 11,14-23) Jézus világosan fogalmaz: „Aki nincs velem, az ellenem van”. Vagy engedelmes a szíved vagy elvesztetted a hűséget – emlékeztetett a pápa.

A hűség elvesztésének kockázata

Előfordul, hogy süketek vagyunk és nem halljuk meg az Úr hangját. Meghallgatjuk azonban a hiradót, a helyi pletykákat. Az Úr viszont arra buzdít, hogy halljuk meg hangját és ne keményítsük meg a szívünket. Az első olvasmány (Jer 7,23-28) Jeremiás próféta könyvéből származik, amely leírja Isten tapasztalatát, aki szembe találja magát a makacs néppel, aki nem akarja meghallgatni – állapította meg a pápa. Ez a szentírási részlet Isten panaszkodását mutatja be: azt parancsolja népének, hogy hallgassa meg szavát, és hozzáteszi ígéretét, hogy mindig az Istenük lesz, ők pedig mindig a népe marad. A nép azonban nem hallgatja meg, süket fülekre talál közöttük. Saját gonosz szívük szerint cselekedtek, ahelyett, hogy Istenhez fordultak volna és hátat fordítottak neki. „Az Úr nem számít, nekem inkább ez és ez fontos. Persze Isten van, de én csinálom a saját dolgaimat” – mondhatnánk. Isten az olvasmányban emlékeztet az Egyiptomból való kiszabadulásra és arra, hogy mindig elküldte szolgáit, prófétáit, de sosem hallgatták meg őket. Sőt keményebbekké váltak az emberek, rosszabbakká, mint atyáik voltak. Hiába beszél hozzájuk, nem hallgatják meg és végül Isten ezt mondja: „elveszett a hűség”.

Ne keményítsétek meg szíveteket

A hűtlen nép elvesztette hűségérzetét. Ma az egyház ezt a kérdést teszi fel: Én is elvesztettem az Úrhoz való hűségemet? „Nem, megyek minden vasárnap templomba” – válaszolhatnánk. És a szív hűsége? Elvesztettem ezt a hűséget vagy megkeményedett a szívem, makaccsá, süketté vált, nem engedi belépni az Urat? Megoldom magam és azt csinálok, amit akarok? Tegyük fel magunknak ezeket a kérdéseket, mert a nagyböjt arra szolgál, hogy megvizsgáljuk szívünket. Hallgassátok meg az Úr hangját – erre hív ma az egyház. Ne keményítsétek meg szíveteket. Ha kemény szívvel élünk, amely nem hallgat az Úrra, akkor tovább megyünk ennél és amikor nem tetszik valami, ami az Úrtól jön, akkor egy kifogással félretesszük az Urat, hiteltelenítjük, megrágalmazzuk és megrontjuk jóhírnevét.

Jézus azt mondja, hogy aki nincs velem, az ellenem van

Ez történt Jézussal – utalt a pápa a napi Evangéliumra, hogy megmagyarázza, mit jelent az Urat hiteltelenné tenni. Jézus csodákat tett, betegeket gyógyított, hogy megmutassa, hogy gyógyító hatalommal rendelkezik a lelkek és a szívek számára. Az emberek azonban megvádolták, hogy „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Az Úr elutasításának utolsó lépése ez, amikor hiteltelenné akarják tenni. A legvégső lépés hiányzik már csak ilyen esetben: a Szentlélek káromlása. A pápa ezután emlékeztetett Jézus erős szavaira a napi Evangéliumban. Meg akarja győzni az embereket, de nem sikerül. Végül Jeremiás prófétához hasonlóan világos beszéddel zárja szavait, amelyek segíthetnek nekünk: „aki nincs velem, az ellenem van”. Erre mondhatnánk: „Én Jézussal vagyok, csak kis távolságra, nem megyek túl közel hozzá.” Ilyen nincs – nyomatékosította a pápa. Vagy vele vagy, vagy nem. Vagy hűséges vagy hozzá, vagy nem. Vagy engedelmes a szíved, vagy elvesztetted a hűséget. Mindannyian gondolkodjunk el ezen. Hűséges vagyok hozzá? Az Úr elutasításához kifogásokat keresek, hogy hiteltelenné tegyem? De ne veszítsük el a reményt! A két kifejezés: „elveszett a hűség” és „aki nincs velem, az ellenem van” hagynak még helyet a reményre számunkra is.

Visszatérni az Úrhoz

A pápa emlékeztetett: arra kaptunk meghívást, hogy térjünk vissza az Úrhoz. Az Úr azt mondja: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, mert irgalmas vagyok. Igen, kemény a szíved, mint a kő és sokszor hiteltelenné tettél, hogy ne kelljen engedelmeskedned, de még van idő. Az a fontos, hogy visszatérj hozzám. Isten a többit majd elfelejti. Ez az Úr irgalmasságának ideje: nyissuk meg szívünket, hogy eljöjjön közénk – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa a Szent Márta-házban bemutatott szentmiséjén.

28 március 2019, 15:45
Olvasd el mindet >