Keresés

Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában  (Vatican Media)

5 perc lelkiismeretvizsgálat a nap végén a megtérésért: Ferenc pápa csütörtök reggeli homíliája a Szent Márta-házban

Ne hagyd, hogy uraljanak a szenvedélyeid, ne késlekedj megtérni az Úrnak. Ferenc pápa napi lelkiismeretvizsgálatra buzdított a csütörtök reggeli szentmisén. Készítsünk mérleget cselekedeteinkről, mert egyikünk sem tudja, hogyan és mikor végződik az élete.

Gedő Ágnes/Barbara Castelli – Vatikán

Álljunk meg, vegyük számba bukásainkat, tudva, hogy a vég egyik pillanatról a másikra utolérhet minket. Ne azt hajtogassuk, hogy Isten együttérzése végtelen, ezzel igazolva, hogy mindent megtehetünk, amit csak akarunk. Ferenc pápa Sirák fia könyvének (Sir 5,1-10) tanácsairól elmélkedett a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén, amelyben a szív megtéréséről olvasunk.

Ne késsél megtérni az Úrhoz!

„Ne hagyatkozzál vagyonodra, és ne mondd: „Bőven van mindenem a megélhetéshez!” Ne kövesd ösztönös vágyaidat, és szíved bűnös kívánságait! Ne mondd: „Ki erősebb nálam, vagy ki tudna fölém kerekedni?” Mert Isten büntetése nem késlekedik! Ne mondd: „Vétkeztem, és mi bajom lett?” Mert türelmes ugyan az Úr, végül azonban megfizet! A bocsánatot ne vedd oly biztosra, hogy bűnt bűnre halmozz! És ne mondd: „Nagy az Úr irgalma, megbocsátja bűneim sokaságát.” Mert irgalmát könnyen váltja fel harag, és haragja eléri a bűnösöket. Ne késsél megtérni az Úrhoz, és ne halogasd azt napról napra! Mert váratlanul ér haragja, megsemmisít a megtorlás idején. Ne törd magad igaztalan gazdagság után, mert mit sem ér az az Isten haragjának idején!”

Uralkodj szenvedélyeiden!

A bölcsesség egy mindennapi dolog, ami az életről való elmélkedésből születik, abból, hogy megállunk és visszagondolunk arra, ahogy éltünk – mutatott rá a pápa. A bölcsesség abból ered, hogy meghallgatjuk a javaslatokat, mint például Sirák tanácsait, amelyeket - mint apa a fiának, nagyapa az unokájának - mond. Ne kövesd ösztöneidet, erődet és ne engedj szíved szenvedélyeinek. Mindenkinek vannak szenvedélyei. De vigyázz és uralkodj rajtuk! Vedd kezedbe őket, mert a szenvedély nem rossz dolog, hanem mondjuk úgy, a „vér”, ami előreviszi a jó dolgokat. Ha azonban nem vagy képes uralni a szenvedélyeidet, akkor azok átveszik feletted az uralmat. Állj meg, állj meg! – ismételte a pápa.

Nem élünk örökké

Ezután a Szentatya az élet viszonylagosságáról elmélkedett. Utalt a zsoltárra (vö. 37. zsoltár az igaz és a bűnös sorsáról, 35-36): „Tegnap láttam egy embert, ma visszamentem és már nem volt ott”.  Nem élünk örökké. Nem lehet azt gondolni, hogy mindent megteszünk, amit akarunk, bízva Isten végtelen irgalmasságában. Ne légy vakmerő és meggondolatlan, hogy azt hidd: mindent megúszol. „Eddig is megúsztam, ezután is meg fogom…” Nem. Eddig megúsztad, igen, de most nem tudod… Ne mondd, hogy „Isten együttérzése hatalmas, megbocsátja majd a sok bűnömet”, és aztán tovább csinálod, amit akarsz. Ne beszélj így. És az utolsó tanács, amit ez az apa, ez a nagyapa ad: Ne késsél megtérni az Úrhoz. Ne halogasd a megtérést, ne halogasd, hogy változtass az életeden, tökéletesítsd az életed, hogy kigyomláld a gazt, ami mindannyiunkban megvan. „Ne késsél megtérni az Úrhoz, és ne halogasd azt napról napra! Mert váratlanul ér haragja, megsemmisít a megtorlás idején.”

Álljunk meg 5 percre és gondolkodjunk!

Ferenc pápa arra buzdít, hogy ne halogassuk életünk megváltoztatását, nézzünk szembe bukásainkkal és sikertelenségeinkkel, hiszen mindegyikünknek van ilyen. Ne ijedjünk meg, hanem legyünk képesek uralni vágyainkat. Minden nap végezzük el ezt a kis lelkiismeretvizsgálatot, hogy megtérjünk az Úrhoz: „Holnap igyekezni fogok, hogy még egyszer ne forduljon elő”. Talán előfordul, de kevésbé, és legalább te irányítod a szenvedélyeidet és nem azok uralnak téged, hiszen egyikünk sem tudhatja hogyan és mikor ér véget az élete. A nap végén ez az 5 perc segíteni fog, hogy elgondolkodjunk, hogy ne halogassuk szívünk megváltoztatását és megtérésünket az Úrhoz. Az Úr a maga bölcsességével tanítson meg minket ezen az úton járni – fohászkodott végül a csütörtök reggeli szentmisén Ferenc pápa.

28 február 2019, 13:54
Olvasd el mindet >