Keresés

Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában  (ANSA)

Isten Szava nem ideológia, hanem élet: Ferenc pápa csütörtök reggeli homíliája a Szent Márta-házban

A Szentlélek világosítson meg minket, hogy ne legyen gonosz a szívünk, ne legyen kemény, mert az gyávasághoz vezet. Ne legyen megátalkodott, mert az ideológiához visz, és ne hagyja magát elcsábítani, mert az langyos kereszténnyé tesz minket. Ezért fohászkodott Ferenc pápa a csütörtök reggeli szentmisén.

Gedő Ágnes/Gabriella Ceraso – Vatikán

„Vigyázzatok, testvéreim, hogy ne legyen hitetlenségre hajló, gonosz a szívetek! Senki közületek el ne szakadjon az élő Istentől!” (vö. Zsid 3,7-14) Ezt a kemény üzenetet, figyelmeztetést bízza ránk a Zsidókhoz írt levél mai szakasza, mely a keresztény közösség minden tagjához szól, legyenek azok papok, apácák vagy püspökök. Mindenkinél fennáll ugyanis a veszély, hogy gonoszságra hajlik a szíve – állapította meg homíliájában Ferenc pápa. De mit is jelent számunkra ez a figyelmeztetés? A pápa három szót emelt ki a szentleckéből, mely segít megérteni az üzenetet: keménység, megátalkodottság és csábítás.

A keresztények merjenek élni

A kemény szív zárt, nem akar növekedni, védekezésre rendezkedik be, bezárkózik. Az életben sok minden előidézheti ezt, például egy nagy fájdalom, mert az ütések megkeményítik a bőrt – jegyezte meg a pápa. Ez történt az emmauszi tanítványokkal és Tamással is. Aki pedig megragad ennél a csúnya viselkedésnél, az gyáva lesz, a gyáva szív pedig gonosz. Föltehetjük magunknak a kérdést: nekem kemény a szívem? Bezárkózott? Hagyom, hogy növekedjen a szívem? Félek attól, hogy növekszik? Növekedni mindig a próbatételeken, a nehézségeken át tudunk, mint gyermekkorunkban. Úgy tanulunk meg járni, hogy közben elesünk. És hányszor elestünk gyerekként, amíg négykézláb helyzetből felálltunk és járni tanultunk! De a nehézségek fejlesztenek minket. A keménység és a bezárkózás kapcsán a pápa megállapította: aki kitart ebben, az gyáva. A gyávaság csúnya tulajdonság egy keresztény embernél, azt jelenti, hogy nem mer élni. Bezárkózik. Gyáva.

Merjünk nyitni, párbeszédet folytatni

A második szó, melyet Ferenc pápa homíliájában elemzett: a megátalkodottság. Az ideológia megátalkodottság. Isten Szava a Szentléleknek hála nem ideológia. Élet, ami növel, mindig előre visz és megnyitja a szívet a Lélek jelei, az idők jelei előtt. A makacsság azonban büszkeség is, gőg. Az ilyen keményfejűség pedig nagyon sokat árt: a bezárt szívűek, a kemények gyávák. A makacsok, megátalkodottak, ahogy a szöveg fogalmaz ideológiagyártók. Nekem makacs a szívem? Gondolja végig mindenki! – buzdított a Szentatya. Képes vagyok másokat meghallgatni? És ha másként gondolom, azt mondani: Hogy nézd, én így gondolom… Képes vagyok a párbeszédre? A megátalkodottak nem képesek a párbeszédre, mert mindig az eszmékkel védekeznek, ideológusok. Az ideológiák pedig oly sokat ártanak Isten népének, oly sokat! Mert kizárják a Szentlélek működését.

Ne engedjünk a csábításnak, ne kössünk kompromisszumot

Végül az utolsó kifejezés, amelyről a pápa a csütörtök reggeli szentmisén elmélkedett: a csábítás. Hogyan tudjuk elkerülni a veszélyt, hogy gonoszságra hajló legyen a szívünk? Oda kell figyelnünk a csábítás jeleire. Az ördög, a nagy csábító bűnre csábít minket. Nagy teológus, de hit nélküli, gyűlölettel teli, aki be akar lépni szívünkbe és uralni azt, és érti a dolgát. A gonosz szív az, amelyik hagyja magát elcsábítani és a csábítás megátalkodottá teszi, bezárkózásra és sok más dologra sarkallja. A csábítással pedig vagy megtérsz, változtatsz az életeden, vagy megpróbálsz kompromisszumot kötni: kicsit itt, kicsit ott, kicsit erre, kicsit arra. „Igen, igen, én követem az Urat, de tetszik ez a csábítás, csak egy kicsit…” És aztán elkezdesz kettős keresztény életet élni. Ahogy Illés mondta Izrael népének: „kétfelé sántikáltok”. Két lábbal sántikálnak anélkül, hogy az egyik stabil lenne. Ilyen a kompromisszumos lét: „Igen, igen, én keresztény vagyok, követem az Urat, igen, de ezt hagyom belépni…” Ilyenek a langyosak, akik mindig a kompromisszumot keresik: megalkuvó keresztények. Mi is sokszor kötünk kompromisszumot. Amikor az Úr megmutatja az utat, kijelöli a parancsolatokkal, a Szentlélek sugallatával, de nekünk valami más tetszik és igyekszünk két sínen járni, kétfelé sántítva.

Ne legyünk megalkuvó keresztények

Fohászkodjunk a Szentlélekhez: világosítson meg minket, hogy senkinek ne legyen gonosz a szíve: ne legyen keményszívű, mert attól gyávák leszünk; ne legyen megátalkodott szívű, ami lázadáshoz, ideológiához vezet; ne engedjen a csábításnak, ne legyen a csábítás rabja, mert az megalkuvó kereszténnyé tesz minket – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.

17 január 2019, 12:50
Olvasd el mindet >