Keresés

Ferenc pápa a mozgalom vezetőjével, Margaret Karram elnökkel, valamint a korábbi vezetővel, Maria Vocéval 2021-ben Ferenc pápa a mozgalom vezetőjével, Margaret Karram elnökkel, valamint a korábbi vezetővel, Maria Vocéval 2021-ben  (Vatican Media)

80 éves fennállását ünnepli a Fokoláre mozgalom; december 7-én találkozó a pápával

Ferenc pápa audiencián fogadja csütörtökön Margaret Karramot, a mozgalom elnökét és annak felelőseit. Délután hat órakor a Santa Maria Maggiore-bazilikában Kevin Joseph Farrell bíboros, a Világiak, Család és Élet Dikasztérium prefektusa mutat be szentmisét az évforduló alkalmából.

Gedő Ágnes – Vatikán

1943. december 7-én született meg a Fokoláre Mozgalom; azon a napon, amikor Chiara Lubich örökre Istennek szentelte magát. 80 évvel ezelőtt alakult meg a kis közösség, mely a II. világháborús pusztítások után helyre akarta állítani a békét és az egységet mindenkivel. A kezdeményezés hamar elterjedt az egész világon, beleilleszkedve az egyház új karizmái közé. A Fokoláre lelkiség és működés szívét az evangélium adja, azon belül is kiemelten Jézus imája: „Hogy mindnyájan egyek legyenek” (Jn 17,21). Ma a mozgalom jelen van a világ 182 országában, mutatva, hogy milyen nagy szükség van az egységre és a testvériségre töredezett, és tragikus eseményekkel terhelt korunkban. Tagjai között egyaránt jelen vannak más keresztény egyházak felekezetei, különböző vallások hívei, és olyan személyek is, akiknek nincs vallási kötődésük.

Találkozó a pápával

A jubileum napján, december 7-én Ferenc pápa audiencián fogadja Margaret Karramot, a mozgalom elnökét, valamint Jesús Morán társelnököt, és a szervezet csoportfelelőseit. „Rendkívüli és meglepő ajándék számunkra, hogy a Szentatya éppen december 7-én, pontosan 80 évvel azután fogad minket, hogy Chiara Lubich kimondta az első igent Istennek” – mondta el az elnök. „El akarjuk vinni a pápának annak a sok ezer embernek a szeretetét és melegségét, akik az egység karizmáját élik a világban. Szeretnénk megújítani az egyház iránti szolgálatunkat ezen a szinodális úton, együttműködve sok más emberrel, akik hozzá akarnak járulni a békéhez és a szeretethez, hogy enyhítsük az emberiség sebeit”.

Szentmise a Santa Maria Maggiore – bazilikában

Szintén december 7-én, este hat órakor a római Santa Maria Maggiore-bazilikában hálaadó szentmisével ünneplik a Mária Műve mozgalom 80 éves fennállását, melyet Kevin Joseph Farrell bíboros, a Világiak, Család és Élet Dikasztérium prefektusa mutat be, több bíborossal, püspökkel és pappal koncelebrálva. „Ez a nap zárja majd a zarándoklatot, melyet néhány fontos kegyhelyen tettünk Assisit, Loretót és Rómát járva, hogy köszönetet mondjunk, bocsánatot kérjünk, és hogy bátran és reménnyel telve induljunk újra. A Fokoláre közösségek világszerte ugyanezekkel az érzésekkel és célkitűzésekkel élik meg az évfordulót, hogy tanúskodjanak arról a testvéri szeretettel megélt közelségről, mely minden korlátot meghalad, és minden emberi helyzetet elér” – mondta még el a mozgalom elnöke.

05 december 2023, 16:58