Keresés

A bahreini Miasszonyunk Székesegyház A bahreini Miasszonyunk Székesegyház 

Bahrein: minden plébánián megünnepelték Szent Arétász vértanúságának napját

A VI. századi vértanú szent és négyezer társa emlékére az Észak-Arábiai Apostoli Vikariátus minden katolikus plébániáján ünnepi szentmisét celebráltak október 24-én, Arétász liturgikus emléknapján. Berardi püspök nyilatkozott a vikariátus mai helyzetéről: Kuvaitban romlik a vallásszabadság.

Gedő Ágnes – Vatikán

Amint arról már hírt adtunk, az Arab-félsziget katolikus egyháza megünnepli Szent Arétász és társai vértanúságának 1500. évfordulóját, akik az 523-as nadzsráni keresztényüldözésben vesztették életüket. Ezért az Észak- és Dél-Arábiai Apostoli Helynökségek területén rendkívüli szentévet hirdettek 2023. október 24-től 2024. október 23-ig. Ez idő alatt teljes búcsút lehet nyerni, melyet Ferenc pápa engedélyezett az Apostoli Penitenciária dekrétumán keresztül.

A jubileumi ünnepélyes szentmisét Bahreinben november 4-én helyi idő szerint 11 órakor mutatja be Aldo Berardi püspök, Észak-Arábia apostoli helynöke Awaliban, az Arábiai Miasszonyunk székesegyházban, éppen egy évvel az után, hogy Ferenc pápa Bahreinbe látogatott. A szentmise előtt ünnepélyesen megnyitja a szentkaput.

November 9-én Abu-Dzabiban helyi idő szerint délután 6 órakor Paolo Martinelli püspök, Dél-Arábiai apostoli helynök nyitja meg a szentkaput a Szent József székesegyházban, ahol Ferenc pápa 2019-ben járt, amikor az Egyesült Arab Emirátusokba utazott. Novemberre várják Szent Arétász egy ereklyéjének érkezését Bahreinbe, mely Bertalan konstantinápolyi ökumenikus pátriárka ajándéka.

Az új bahreini székesegyház

Aldo Berardi püspök, Észak-Arábia apostoli helynöke a Fides missziós hírügynökségnek nyilatkozott az esemény kapcsán.

„A vikariátushoz tartozó országok templomain - mint Bahrein, Kuvait, Katar és Szaúd-Arábia – nincsenek vallási feliratok vagy jelképek, mert Bahrein kivételével ezek be vannak tiltva. Én egy óriási keresztet helyeztettem el az új bahreini székesegyházra, hogy látsszon: templomról van szó” – mondta el a püspök. A székesegyház a városon kívül található, amelyet a hívek úgy tudnak megközelíteni, hogy számukra külön erre a célra buszjáratot biztosítanak, melyen felirat hirdeti: katedrális. Az Észak-Arábiai Apostoli Vikariátus négy országa különbözőképpen szabályozza a vallásgyakorlást. Kuvaitban, Bahreinben és Katarban – ahol engedélyezik a vallásgyakorlást - vannak templomok és papok, csak kevés a hely, ezért szeretnének többet építeni. Bahrein a legnyitottabb állam a négy közül, a másik három továbbra is elég sok korlátot állít eléjük. Berardi püspök egy kivételt említett: a bahreini Szent Szív iskolát, mely 70 éve jelen van az országban, és az indiai apostoli kármelita nővérek működtetik kétezer gyerek számára. Ma az iskolának óriási campusa van.


Kevés a templom Kuvaitban

A vikariátus katolikus közössége egy másik eseményt is ünnepelhetett: szeptember 29-én nyitották meg Kuvaitban a Szent Család Társszékesegyház szentkapuját. A plébániai közösség valamennyi hívője imádkozott és együtt énekelt a Berardi püspök által celebrált szentmisén, melyen a helynökség több papja is jelen volt. A Fides missziós hírügynökségnek adott interjúban a főpásztor elmondta, hogy Kuvaitban a helyzet romlik, nincs politikai stabilitás, a szabadságot is egyre jobban korlátozzák. A vikariátuson is sok mindent újra kell gondolniuk, mert új feltételek elé állították őket.

Minden bonyolult, folyton változnak a törvények, az országba bejöttek a szélsőségesek is. Négy plébániájuk van Kuvaitban: a korábbi Szent Család székesegyház, az Arábiai Miasszonyunk kegyhely kis temploma, ahol a kármeliták által hozott nagy szobrot őrzik, immár 75 éve. Berardi püspök hozzátette: az elmúlt években kérték, hogy kapjanak egy területet, ahol templomot építhetnének a környéken, de végül meghiúsult a megállapodás a kormánnyal. Még sok templomra lenne szükség, hogy mindenkit befogadhassanak.

Kuvaitban három iskola működik: az egyiket a kármelita nővérek, a másikat szaléziak, a harmadikat pedig a libanoni apácák működtetik. „Nem katolikus iskolának hívják őket, mert itt nem lehet a keresztény vallást oktatni. Vegyes magániskolák, melyek mindenki előtt nyitva állnak: muzulmánoknak és keresztényeknek egyaránt. Ezzel együtt mindenki tudja, hogy katolikus iskolák, hiszen az apácák habitusban járnak” – mondta még el Észak-Arábia apostoli helynöke.

 

25 október 2023, 17:55