Felelősség – Janka Ferenc atya elmélkedése az évközi 23. vasárnapra

A tanítványok „ki a legnagyobb a mennyek országában” kérdésére Jézus egy gyermeket állít közéjük, és gyermeki alázat elsajátításának feladatát adja övéinek. Ugyanakkor a kicsinyeket megbotránkoztató magatartásért – ha lehet – még a halálnál súlyosabb büntetést helyez kilátásba. A Mester nem naiv a világban történő botrányok kapcsán. A botrányok okozóinak azonban inkább ajánlja az öncsonkító megtartóztatást, mint a kárhozatra kerülést. Egy váratlan fordulattal aztán, az elveszett századik juh példázatát mondja el, ami Isten minden emberi mértéket meghaladó gondoskodásával vígasztal bennünket.

Ezután halljuk a vétkező felebaráttal való konfliktus esetét. Itt az döbbent meg bennünket, hogy a konfliktuskezelés kimenetele nem szükségszerűen pozitív. Erre rímel a megkötés és feloldás örök érvényének félelmetes feszültsége is. Ezt a Krisztus nevében ketten vagy hárman egyetértők kérésének meghallgatása és az Úr közöttük való jelenlétének ígérete oldja. A megbocsátás szükségességének hétről hetvenhétre emelt mértékét a nagyvonalú király és a két adós története radikalizálja. Az első szolga hatalmas adóssága megfizetésére haladékot kér és elengedést kap. A neki jelentéktelen összeggel tartozó másik adós, szintén türelmet kér, de adósságelengedés vagy haladék helyett börtönt kap. A példázat végén a szívtelen szolga megbűnhődik, lelkünkbe pedig bevésődik a szívből való megbocsátás örök kötelessége.

Ha ezt a gazdag és hallatlan feszültségeket hordozó tanításfolyamot egyetlen szóval kellene összefoglalni, akkor ez a felelősség lehetne. A felelősség, ami a szabadságból ered és aminek következményei vannak. A szabadság a szeretet feltétele. Szabadságot azért kaptunk Istentől, mert szeretni csak szabadon lehet. Ez sok kockázattal is jár, Isten mégis akarta, engedte, vállalta minden következményét. Ez a kezdeményező isteni szeretet – noha mindig ingyenes, mégsem következmények nélküli. Feleletet vár. A felelet megfelelés valaminek vagy valakinek. A megfelelés helyes vagy helytelen módja lesz aztán a pozitív vagy negatív következmények forrása. Nagy horderejű döntéseknek és cselekedeteknek aztán természetesen a következményei is meghatározóak és sorsdöntőek.  

A vétkező felebarát története is a felelősségre tanít. A görög kéziratok kétféle változatban őrizték meg a tanítást. Az egyik tartalmazza a vétkezik „ellened” betoldást, a másik csak a vétkezik-ről ír. A két szöveg értelme így kettéágazik. A vétkező felebarátért való felelősségről szól az első változat. Az ellenem vétő felebaráttal kapcsolatos magatartásról a második.   

Az olvasmányban idézett Ezekiel próféta (33,7-10) is a vétkező felebarát iránti felelősségről tanít. „Ha meginted az istentelent, hogy hagyjon fel életmódjával és térjen meg, de nem tér le útjáról, meghal ugyan gonoszsága miatt, de te megmented életedet.” A másikért viselt felelősség első visszautasítását először a testvérgyilkos, Káin cinikus hazugságában halljuk: „hát őrzője vagyok én testvéremnek?” (Ter 4,9).

A kinyilatkoztatásban megjelenő felelősség több mint puszta tolerancia. Toleranciára hivatkozva ugyanis könnyen lehet valamilyen erőfölénnyel visszaélve a másik esélytelenségét kihasználni. Szabad verseny vagy az esélyegyenlőség csak hasonló feltételekkel indulók között lehet méltányos. Az úszni nem tudó fuldoklónak sem elég azt kiabálni, hogy ússz nyugodtan. A helyzetbe hozó, felelős segítés minimuma a mentőöv.

Az sem igazi tolerancia, ha valaki tétlenül nézi, hogy valaki ártson magának, másoknak, vagy tűri, hogy tartósan ártsanak a rábízottaknak vagy neki magának. Ide kapcsolódik az ellenünk vétő felebarát témája is. Mindkét változat fájó, közös pontja, hogy a konfliktuskezelés minden bölcsessége, tapintata és szeretete ellenére sem biztos a pozitív végkifejlet.

Amikor valaki vétkezik vagy bűnt követ el, akkor szükségképpen ártalmára van önmagának, az emberi közösségnek és az Istennel való kapcsolatának is. Ezzel a bántó, ártalmas és fájdalmas hatással találkozom a velem szemben vétkező felebarát esetében. A vétség, a bűn, a szeretet rendjét sérti meg. A szeretet rendje az egymás iránti felelősség rendje. Az olvasmányban Szent Pál éppen erről beszél. „Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel! Mert a parancsok ebben az egyben foglalhatóak össze: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!« A szeretet nem tesz rosszat felebarátjának, mert a törvény teljessége a szeretet.”

A szeretet a vágyak és az érzelmek, a megértés és a magyarázat, az elmélet és a gyakorlat, a rövid és hosszútávú szempontok, az egyéni és a közösségi távlatok harmóniája. Bűn mindaz, ami ezeket csorbítja, ami miatt vétkes hiány alakul ki.

A személyes, a közösségi és az egyházi konfliktuskezelés tanulási folyamatának a célja az, hogy eljussunk attól, amit én szeretnék, azon át, hogy mit szeretnél te, addig, hogy mit szeretne tőlünk és velünk a jó Isten. Mert ha nem, akkor vétünk a Szeretet rendje ellen és mi magunk válunk pogánnyá és vámossá. Pedig az örömhír magja éppen az embertársaink és önmagunk üdvösségéért való felelősség.