Evangéliumi öröm: Janka Ferenc atya elmélkedése az évközi 17. vasárnapra

A mennyek országáról hasonlatokat mondó Jézus példázatainak fontos mozzanata a megtalálás öröme. Az elveszett juh, az elgurult drachma történetében a meglelés örömét a barátokkal, barátnőkkel és szomszédokkal megosztott öröm koronázza meg. A tékozló fiú nyitott történetének dilemmája pedig éppen az, hogy az idősebb testvér képes lesz-e osztozni atyja örömében, és részt vesz-e a megtérő testvére tiszteletére rendezett ünneplésben.  

Örök emberi vágyunk az öröm. Keressük is az öröm titkát, az örömteli alkalmakat, mégis mintha sokkal gyakrabban találkoznánk ennek ellentétével, a bánattal. Petőfi sorai is erre utalnak.

A bánat? egy nagy oceán.

S az öröm?

Az oceán kis gyöngye. Talán,

Mire fölhozom, össze is töröm.

A szinte végtelen bánat és a csöppnyi, ráadásul törékeny öröm ellentétje megrendít. A bizonytalanságot kifejező „talán” szócska ugyan a versben a minden erőfeszítés ellenére beálló kudarcot sejteti, mégsem zárja ki teljesen az öröm lehetőségét.

A bánat a Szentírásban is előfordul. A bűn elhatalmasodásával kapcsolatban ezt írja a Teremtés könyve:

„Amikor látta az Úr, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében. (Ter 6,5-6)

Az özönvízzel Isten mégsem pusztít el minden életet a földön. Mert az igaz Nóé és családja kegyelmet talál az Úr előtt és a bárka által az állatok is megmenekülnek.

Jób könyvében aztán arról olvasunk, hogy az emberi bánatot okozhatja a szenvedés (Jób 17,7). A bölcsességi irodalom szerint pedig a bölcsesség még a bánat közepette is némi vigaszt nyújthat (Bölcs 8,9).  

A bűnbánat a közönséges bánattól és szomorúságtól egészen eltérő tapasztalatot és távlatot mutat. Az Ó- és Újszövetségben egyaránt az Istennel való kapcsolat megmaradásának tanúja és megújításának előfeltétele. Dávid király bűnbánata és Péter apostol tagadás utáni sírása már az Isten irgalmasságába vetett ösztönös hit első megnyilvánulása. Hiszen Isten a bűnt mindig elítéli, de a bűnös embert megtérésre hívja. Az alázatos és töredelmes szívet nem veti meg, és nyitva tartja az üdvösség vigaszának és örömének lehetőségét.

Az öröm ellentéte a bánat és a szomorúság. De nem csak a bánat akadályozhatja örömünket, hanem az is, ha ott és olyan módon keressük az örömet, ahol és ahogyan az nem található.

A kincset rejtő szántóföldet a teljes vagyona árán megvásárló ember öröme erőforrás. „Örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet.” Az ilyen öröm minden energiát mozgósító hajtóerő, minden képességet egy cél elérésére összpontosító figyelem. Épp az ellentéte annak, amit sok kortársunk a lazulásban, felszínes szórakozásban és kikapcsolódásban keres. Az örömtelenség ördögi körének kezdőpontja a komoly erőfeszítésre és áldozatvállalásra való készség hiánya. Befektetett munka nélkül azonban nem terem semmilyen gyümölcs. A kincs megtalálása és az igazgyöngy felfedezése ugyan váratlan szerencse. De a felismert lehetőséget megragadó és minden áldozatot meghozó cselekvés nélkül a kínálkozó lehetőség mindig csak kihagyott helyzet marad. A gazdasági, a tudományos, a művészi, és – Jézus példázata nyomán – a lelki életben sem várhatunk valódi eredményt, ha hiányzik belőlünk a felismert érték megszerzésének minden energiánkat mozgósító vágya, lendülete.

Ferenc pápa tanításának is egyik központi eleme a keresztény öröm. Az első apostoli buzdításának címe az „Evangélium öröme”. Prófétai keménységű és reménységű üzenet ez. A korábbi pápai megnyilatkozások fennkölt nyelvezetétől erősen elütő, mellbevágóan erős kritikát fogalmaz meg. Célja azonban az, hogy a bírálat nyomán új energiák szabadulhassanak fel. Bernanos Egy falusi plébános naplója című művére hivatkozva bírálja az önközpontú fásultság mentalitását még az egyházban is:

„Kifejlődik a temetői lelkiállapot, amely apránként múzeumi múmiákká alakítja át a keresztényeket. Kiábrándulva a valóságból, Egyházból, önmagukból, folyamatosan kísérti őket a keserédes szomorúsághoz való hozzátapadás, amelyben nincs remény” (nr. 83).

A kemény szavak mögött mégis aggódás és szeretet rejlik.  A gazdaság és a közjó viszonya kapcsán tett észrevételei és útmutatásai végén, a pápa így szólítja meg az olvasót:

„Ha valaki úgy érzi, megsértették a szavaim, annak azt mondom, szeretettel és a legjobb szándékkal szólok hozzá. Egyedül az érdekel, hogy úgy beszéljek, hogy akik egy individualista, közönyös és önző mentalitás rabszolgái, megszabadulhassanak ezektől a méltatlan kötelékektől, és egy emberibb, nemesebb, termékenyebb életstílusra és gondolkodásra jussanak el, mely méltóságba öltözteti útjukat a földön” (nr. 208).

Ferenc pápa tanításának középpontja a folyton megújuló, kilépő, önmagát közlő és továbbadó hitbeli öröm. Persze a pápa is tisztában van azzal, hogy nem lehet minden élethelyzetben felhőtlenül örülni, vannak nehéz pillanatok is. Az élő Istennel való találkozásból azonban minden evilági forrásnál mélyebb öröm fakad. Nem pillanatnyi, hanem, örök. Egyszerre régi és mindig új. Az evangélium öröme. Ez a mennyek országáról szóló tanításban jártas írástudó öröme is. Aki olyan, mint egy családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.