Keresés

Louis Raphael Sako, a káldok bagdadi pátriárkája Louis Raphael Sako, a káldok bagdadi pátriárkája  (AFP or licensors)

Sako pátriárka bejelentette, hogy Kurdisztánba költözik

Abdul Latif Rashid iraki elnök döntése nyomán bejelentették, hogy visszavonják azt a 2013-ban született rendeletet, amellyel a bíborost a káld egyház pátriárkájaként ismerték el.

Somogyi Viktória – Vatikán

Louis Raphaël Sako bíboros, a káldok bagdadi pátriárkája nyilvánosan bejelentette azon döntését, hogy „visszavonul a bagdadi pátriárkai székhelyről és egy templomba, egy misszióba megy az iraki Kurdisztán egyik kolostorába”. A Káld Patriarchátus hivatalos honlapján július 15-én, szombaton arabul jelent meg a közlemény Abdul Latif Rashid iraki elnök azon döntését követően, amely visszavonja az előző államfő, Dzsalál Talabani 2013-ban hozott rendeletét, amellyel Sako bíborost a káld egyház pátriárkájaként ismerték el. A visszavonás „példátlan Irak történelmében” - húzza alá a bíboros, kiemelve „a kormány hallgatását” a történtekről és hangsúlyozva a keresztény közösség szenvedéseit.

A pátriárka elleni támadások

A Sako pátriárka elleni támadások azután kezdődtek, hogy bírálta a Babilon Mozgalmat, egy politikai pártot, amely azt állítja, hogy az iraki keresztény kisebbséget képviseli. A Mozgalom jelenleg az iraki alkotmány által a keresztények számára biztosított öt parlamenti hely közül négyet foglal el. Sako pátriárka azonban más keresztény közéleti szereplőkkel együtt azt állította, hogy a Mozgalomnak a káld egyházzal való kapcsolatára vonatkozó állítása hamis, és nem képviseli az ország keresztényeit. A Babilon Mozgalom tagjai a közelmúltban a Sako pátriárka elleni kritikák megfogalmazói élére álltak. Nem csak az európai kormányok álltak ki a pátriárka védelmében, az iraki Kurdisztán régió miniszterelnöke május 8-án támogatásáról biztosította a káld egyházi vezetőt, hangsúlyozva, hogy „javítani kell a keresztények helyzetét” az országban.

A keresztények hamarosan eltűnnek a régióból

A káldok bagdadi pátriárkája, Raphaël Louis Sako bíboros a káld egyház múlt évi szinódusi ülésén arra figyelmeztetett, hogy a keresztények Irakban és az egész régióban kiveszőben vannak, hacsak nem történik változás a kormányzati, társadalmi és gazdaságpolitikai gondolkodásmódban. Ezeket az észrevételeket az iraki fővárosban a 2022. augusztus 21-27. között tartott káld egyház szinódusának megnyitóján fogalmazta meg. „Az iraki keresztények, és talán más nemzetekhez tartozó keresztények is hamarosan eltűnnek, ha nem történik változás a gondolkodásban és az államrendszerben.”

Másodrendű állampolgárok a keresztények

A káld egyház vezetője megjegyezte, hogy az iszlám örökség Irakban továbbra is „másodrendű állampolgárokká teszi a keresztényeket, és lehetővé teszi vagyonuk elkobzását”. Ezért hangsúlyozta, hogy sürgősen meg kell változtatni a jelenlegi alkotmányt és törvényt annak érdekében, hogy állampolgárságon, nem pedig vallási és etnikai hovatartozáson alapuló demokratikus rendszert építsenek. „Ezekben a nehéz időkben küldetésünk, hogy polgártársainkkal együttműködve olyan környezetet teremtsünk, amely elősegíti a sokféleség tiszteletét és a teljes állampolgársághoz való jogot, ahogy Ferenc pápa rámutatott 2021. május 5-8. közötti látogatása során. Elő kell segíteni, hogy népünk megnyíljon a remény felé, felvértezve hittel és szolidaritással, hogy Krisztushoz hasonló bátorsággal tudjanak szembenézni a jelenlegi kihívásokkal” – fogalmazott Raphaël Louis Sako bíboros, bagdadi káld pátriárka.

18 július 2023, 17:56